Hurts – Exile

Tracklist:

01. Exile
02. Miracle
03. Sandman
04. Blind
05. Only You
06. The Road
07. Cupid
08. Mercy
09. The Crow
10. Somebody to Die For
11. The Rope
12. Help

Műfaj: szintipop

Támpont: Depeche Mode, La Roux

Hossz: 50:49

Megjelenés: 2013. március 8.

Kiadó: RCA

Webcím: Ugrás a weboldalra

A 2010-es év csodazenekara egyértelműen a manchesteri Hurts volt, akik végrehajtották azt a bravúrt, mely csak keveseknek sikerül a szakmában. Happiness című debütáló lemezük megjelenésekor már masszív rajongótábort alakítottak ki maguk körül jólfésült szintipopjukkal, és ugyan a kritikusok nem voltak egyértelműen elragadtatva a bemutatkozás kapcsán, azonban ez sem befolyásolta, hogy a duó mindössze két év alatt tíz nemzetközi díjat zsebeljen be. Mindezek után érthető, miért tehették meg a fiúk, hogy több mint két évig várakoztatták a közönséget egy új lemez megjelentetésével.

Az első kislemez, a The Road publikálásakor mindenki arra következtetett, hogy a Hurts bizony hangzásuk keményítése mellett döntött, ami meglehetősen furcsa opció egy elsősorban rádióorientált zenekartól. Akik azonban attól tartottak, hogy a páros a hamarosan visszatérő Nine Inch Nails babérjaira szeretne törni, megnyugodhatnak, szó sincs erről: a Hurts ugyan megpróbál élére vasalt nadrágos ministránsfiúkból az ördög ügyvédje lenni, viszont ez pár felismerhetetlenségig torzított billentyűs és a sejtelmesen dörmögő rezesek szerepeltetésében nagyjából ki is merül. Tény viszont, hogy jóval kevesebb sláger kapott helyet az Exile-on, mint annak idején a debütáló korongon. Megkérdőjelezhető, hogy ez egy okos döntés volt-e Theo és Adam részéről, hiszen sikerük nem elsősorban a drámai szövegeikből, vagy túlcsordult érzelemvilágukból gyökeredzik, sokkal inkább onnan, hogy pazar érzékletességgel tudnak fülbemászó refréneket írni. Természetesen azért nem arról van szó, hogy a kiadvány nehezen emészthető epikus tételektől hemzsegne, a Hurts muzsikája még mindig rendkívül fogós és azt sem felejtették el, hogyan kell popzenei kliséket szemtelen hitelességgel elsütni. A dalok ismét változatosak, az r&b beütésű Sandmantől a rádiósláger Miracle-ön át a Trent Reznor inspirálta Cupidig minden megtalálható a lemezen, amit csak elvárhatunk tőlük (utóbbi egyébként toronymagasan a legsúlyosabb szerzemény, amit a zenekar valaha is produkált). A duó tehát mindent megtesz az ellen, hogy továbbra is csak a szegény ember Depeche Mode-jaként tartsák őket számon a szakmában, ez a szándék pedig mindenképp értékelendő, főleg, hogy említett példaképeik is épp mostanság készülődnek visszatérni soron következő nagylemezükkel. Az Exile ettől függetlenül is egy rendkívül színvonalas hallgatnivaló az igényes popzene kedvelőinek. Még több ilyet. 7/10 – írta: Tóth Martin