Humanity’s Last Breath – Humanity’s Last Breath

Jogosan merülhet fel a kérdés: ez a lemez akkor most tényleg olyan, mintha a Vildhjarta alkotása lenne? Egész komoly vetélkedőnek adhatna alapanyagot a korong hangzásvilága – viszonylag trükkös feladat lehet megkülönböztetni egy-egy számrészletet, majd megtippelni vajon a Mässtaden egyik sohasem hallott tételéből származik-e, vagy a Humanity’s Last Breath bemutatkozásáról érkezett. Ennek apropójából persze rögvest nekieshetünk a csapatnak, de ugyanúgy tekinthetünk rá egy alapvető tartozékként is, melyet megkövetel ez a fajta zene. Szerencsénkre jelen esetben inkább utóbbiról van szó. A brutális, erős megszólalás a hamar testet öltő atmoszféra elengedhetetlen kulcsszereplőjévé lépett elő. Emiatt a hangulat is a helyén van, kíméletlenül, kertelés nélkül arcon csapja az embert a gonoszság rendkívüli súlya – a Vildhjarta idei kislemeze ilyen szempontból egy kicsit más irányba indult el, sokkal átgondoltabban, lassabban terít be mindent a sötétség, majd egy végső csapással csontig hatol. Mindenki döntse el maga, melyik megközelítés hatásosabb. A bevezetőben említett tipikus riffek is többször előkerülnek, az összhatás azonban egészen más. Egyrészt azért, mert honfitársaik gitárjátékának tanulmányozása mellett más irányokba is nyitott szemmel indultak, emiatt sok helyen akár még a deathcore jellegzetes megoldásaival is párhuzamba állíthatóak a felcsendülő témák, ritmizálások. Tökéletes példa erre sokszínűségre a lemez lezárása, amely még az előző tételek ismeretében is meglepetésként hathat.

Olykor ugyan megdöbbentő hasonlóságokra bukkanhatunk, de éppen egy apró különbség az, ami miatt egészen más szemmel tekinthetünk a Humanity’s Last Breath anyagára. Ez pedig nem más, mint szerzeményeikben fellelhető tényleges lendület. Az egész valahogy sokkal jobban működik, a nyakatekert és brutális megoldások ellenére is megmarad az a fajta sodrás, amelyet a Vildhjarta nagylemezéről a legtöbben hiányoltak. A legtöbb tétel okosan egyensúlyoz a két véglet között, átgondoltabb szerkezetekkel találkozhatunk. Persze azért itt is bele lehet kötni a hosszba, a közel ötven perces terjedelemnek köszönhetően az utolsó harmadnál már képes lankadni a figyelem, valamint a hangulati elemek időnként a kelleténél jobban háttérbe szorulnak. A feljátszott témák között is akadnak kiforratlanabb, gyengébb darabok, melyek a remek ötletek mellett azért igencsak előtűnnek. Az összkép viszont még így is megnyerő, azoknak is érdemes adni egy esélyt a korongnak, akik annak idején nagyot csalódtak a testvérzenekar alkotásában; aki pedig egyébként is ilyen hangulatban kezdi a napot, keresve sem találhat jobb anyagot. Keresni már csak azért sem kell, mert a Thousands Of Evils linkje a fentebbi sorokban valahol kattintható. 7/10