Hour of Penance – Paradogma

Tracklist:

01. Paradogma
02. Thousands of Christs
03. The Woeful Eucharisty
04. Malevolence of the Righteous
05. Caged into Falsehood
06. Incestuous Dynasty of Worms
07. Adversary of Bigotry
08. Incontrovertible Doctrines
09. Spiritual Ravishment
10. Apotheosis

Hossz: 37:34

Megjelenés: 2010. március 31.

Kiadó: Unique Leader Rec.

Webcím: Ugrás a weboldalra

Ha valakinek július 14-én a Hegyalja Fesztiválon megadatott az a szerencse, hogy a kis számú közönséggel együtt megtekinthette az olasz Hour of Penance koncertjét, az valószínűleg az év egyik legintenzívebb koncertjén van túl. Bár jómagam sajnos nem jutottam el Tokajig, de ha csak a felét visszaadták annak a teljesítménynek, amit lemezen hallani tőlük, akkor ez az állítás teljesen megállja a helyét. Na de mit is nyújtanak lemezen a jó taljánok? Erre a kérdésre keressük a választ.

A zenekar még 1999-ben alakult Rómában, ám erre az albumra az alapító tagok közül csak Mauro Mercurio dobos maradt meg (azóta már ő is kilépett, a koncerten már Simone Piras dobolt). Ez a negyedik anyaguk, és a második, ami a Unique Leader gondozásában jött ki. Számomra a harmadik, The Vile Conception című lemez óta érdekes a brigád, és elsősorban Mauro dobmunkája volt az, ami különösen megragadta a figyelmemet, amiért sokan rájuk is nyomják a technikás death metal jezőt, helytelenül, mert a gitárosok azért semmi extrát nem nyújtanak (persze death metal standardeken belül), és a tempókkal sem játszanak úgy, mint az Origin, vagy a Brain Drill, sokkal inkább a Hate Eternal, vagy a Nile jut eszembe (erről később).

Egy rövid szimfonikus intro után indul el a címadó, és elsőként azt lehet konstatálni, hogy rettenetesen profin szól, legalábbis ahhoz képest, hogy mennyire outsidernek is számítottak egy évvel ezelőtt a talján srácok (Jó, azért valamekkora ismertségre szert tettek a Vile Conceptionnel, de azért a nagyok között nem emlegették őket, mellesleg az az anyag is igen jól szólt). Már megemlítettem, hogy számomra a dobhangzás kényes téma, szerencsére nagyon jól el lett találva, talán egy picit túlságosan is, mivel a többi hangszer a gyorsabb részeknél egy ökörnyálnyit hátrébb szorul. Márpedig a gyorsabb részek a dalcsokor jelentős hányadát kiteszik, aminek eleinte örültem, de amikor eltűnt az újdonság ereje, akkor előkerült a kiadvány gyengéje, miszerint éppen nem elég erősek a dalok ahhoz, hogy elbírjanak ennyi brutalitást. Azonban még így is inkább felfelé görbült a szám a nóták hallgatása közben, mint lefelé, egyrészt pont a szélsőségek határainak feszegetése miatt, másrészt az egyre inkább előtérbe kerülő epikus felhangok miatt. Pont legutóbb, a Chelsea Grinnél említettem, hogy elég jól oda vannak téve, nos, ez itt hatványozottan igaz, sőt, néhol ez már-már Nile-i magasságokat ér el. Ha élhetek ilyen oktondi metaforával, ha a Paradogma egy torony lenne, akkor nagyon magasra kellene nézni ahhoz, hogy meglássuk a tetejét. De még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ezek a dallamok esetleg valami kapaszkodót nyújthatnak, le kell hogy hűtsem: A tempó ilyenkor is a maximumon van.

És ha már kapaszkodókat említettem: Ezekből igazából csak kettő található a 10 dal közül, mégpedig a négyes Malevolence of the Righteous, ami – főleg a hangzásnak köszönhetően – annyit segít, hogy nem átszáguld rajtad, csak áttapos, illetve a záró Apotheosis, ami viszont annyira fogós, hogy kiérdemelte magának a lemez legjobbja címet, és bár nem nagy kunszt a Miatyánkban a „gonosz” szót „Isten”-re cserélni (mondhatni giccses), de azért nekem tetszett az ötlet.

Nem egy könnyű hallgatnivaló tehát a Paradogma, és tényleg csak a vájtfülűeknek ajánlom az egyben való meghallgatását, mert nagyon könnyen az ember torkán akadhat. Viszont a tételeket külön-külön meghallgatva igen jó eredményt kaphatunk, így elsőre inkább ezt a megoldást választanám (sőt, töredelmesen bevallom, még én is nagyon ritkán hallgatom meg elejétől a végéig). A jövőt nem szeretném boncolgatni, mivel nem tudom, mi lesz a csapattal Mercurio nélkül, de azért remélem, hogy hamarosan újra albummal, esetleg egy klubkoncerttel örvendeztetnek meg minket.

8/10