2012. május 25.
Tracklist:
1. Mainline
2. Boy, You’re Gonna Hurt Someone
3. State of Grace
4. Drown In It
5. Drag My Body
6. Safety
7. Exister
8. Wrong Way
9. Take No Prisoners
10. Pledge Wore Thin
11. No End Left In Sight
12. The Traps
13. Paid In Full
Belegondolni is szörnyű, mennyi minden történt az elmúlt nyolc évben, de abba még inkább, hogy ezalatt nem jött ki egyetlen Hot Water Music nagylemez sem. A 2004-ben kiadott The New What Next korong európai körútjának egyik állomása lett volna - a sajnos már csak néhai - budapesti Kultiplex, de az album megjelenése után Chuck Ragan inkább a családjára szánta kevéske idejét, így döntésének következtében a banda a közös zenélés felfüggesztését választotta. Persze Ragan nélkül, de egy másik gitárossal The Draft néven felvettek egy elképesztően jó lemezt, ám úgy tűnt, az anyabanda örökre megszűnik létezni. Szerencsére nem így alakult, hiszen 2008 januárja óta a csapat ismét aktív, bár ez kizárólag koncertezési szempontból volt érdekes, hiszen új dalokról még 2011 elején sem beszélhettünk, így sokan úgy gondolták, hogy jónéhány újjáalakuló banda (pl. The Get Up Kids) hibáját elkerülve, ők nem írnak új lemezt, nehogy később csalódást okozzanak.
Időközben ráadásul Chuck Ragan szóló projektje is egyre sikeresebb lett, így ő a köztes idő nagy részét turnézással töltötte, majd mikor George Rebelo dobos csatlakozott az Against Me!-hez, és Jason Black basszer a Senses Faillel turnézott éjt nappallá téve, míg a másik énekes-gitáros, Chris Wollard is egyre többet foglalkozott a The Ship Thieves-zel, egyre halványultak az esélyei annak, hogy a gainesvillei négyes valaha új lemezt lesz képes összehozni. Aztán a tavaly nyáron kijött kétszámos kislemez, a The Fire, The Steel, The Tread/Up to Nothing már előrevetítette, hogy valami nagy dolog készülődik Floridában. Amikor hivatalossá vált, hogy a banda stúdióba vonul, hogy felvegye a következő albumot, ráadásul a produceri munkákat nem más, mint a több, mint legenda státuszú Descendents dobosa, Bill Stevenson fogja végezni, már sokan sejtették, hogy így azért nagyon nehéz lesz mellélőni, hiszen ő tényleg szinte minden valamirevaló punk banda legalább egy lemezén dolgozott már. A lemez címe végül Exister lett az azonos című dal után, amivel jelezték, hogy a csapat a nehézségek ellenére is létezik, és újra a csúcsra tör.
Talán még soha nem izgultam ennyire egy lemez elindításánál, nem is tudom miért, de volt bennem egy kis félelem, hogy a hosszú várakozás után majd csalódás ér, de persze nem így lett: a Mainline egy teljesen tipikus lemezindító Hot Water Music nóta Chuck Ragan szokásos módon erőteljes, karcos vokáljával. Lényegretörő, egyáltalán nem bonyolult, gyors dal, amiben a srácok tényleg ott folytatják („We are here and time is relevant to mainline every worthy element”), ahol legutóbb abbahagyták, úgy, hogy közben fel sem tűnik, hány év telt el a The New What Next óta. A refrén már első hallásra is beleragad hallójáratainkba, leginkább a kiváló háttérvokálnak köszönhetően. A lemez megjelenése előtt három dal került nyilvánosságra, a címadó mellett a State of Grace, és a Drag My Body. Az előző a kistestvére minden idők legnagyobb melegvizes nótájának, a Trusty Chords-nak, a refrénben van konkrét utalás is („Cause I hate the taste of medicine”), és bár ugyan nem akkora sláger, de van benne potenciál bőven. Utóbbi pedig valami olyasmi, mintha Chuck egy akusztikus dalát játszották volna fel teljes hangszereléssel. Ennyire viszont nem egyszerű a képlet, ugyanis itt hallható a ritmusszekció legnagyobb dobása, Jason Black olyan basszustémát tett a dalba, amit akár jazz zenészek is megirigyelhetnének. Nagyjából a lemez feléhez érve aztán egyértelművé válik, hogy míg Ragan dalai sokkal határozottabbak, bátrabbak, addig Wollard témái finoman fogalmazva is érzelmesek, de leginkább depresszív tónusúak. Utólag belegondolva persze valahol várható volt, hogy lesz a lemeznek egy ilyen kettőssége, hiszen amíg a tavaly megjelent Chuck Ragan szólólemez, a Covering Ground szinte minden dalából áradt a lelkesedés, a szenvedély, addig Wollardnak túl kellett élnie menyasszonyának tragikus meggyikolását is, ami előrevetítette dalainak sötétebb esztétikáját. A Boy, You’re Gonna Hurt Someone sorait hallgatva nehéz elképzelni, hogy nem a tettesnek szólnak, míg a Drown In It a leginkább szuicid hajlamú dal, amit valaha írt. A címadó dal az, amelyik zeneileg, ill. a érdes dallamokat hallva leginkább visszaidézi a Caution lemez hangulatát, nem mellesleg pedig visszanyúl a 90-es években írt dalok kissé absztrakt szövegvilágához. Persze azért Ragan dalai sem kizárólag pozitív hangulatúak, ott van példának okáért a Pledge Wore Thin című tétel, mely elégedetlenséget fogalmaz meg a mindenkori politika működésével kapcsolatban, de ezt személyes tapasztalatokon keresztül próbálja érvényre juttatni, magyarán a hallgatóval megértetni.
Az Exister összességében egy maradandó, hosszútávon is emlékezetes mestermű lett, amit ha megszeret az ember, sokkal több éven át fog hallgatni, mint amennyit várni kellett rá, és ha ezt nézzük, akkor kétségtelen, hogy nem volt hiábavaló a várakozás. A hangzás természetesen tökéletes, minden hangszert külön-külön is tökéletesen ki lehet venni, ami nem árt néha, hiszen újabb és újabb kivételes megoldásokat fedezhetünk fel ezen a 13 nótából álló korongon. Chuck és Chris a szokásoknak megfelelően szívüket-lelküket beletették a dalokba, de nem is Hot Water Music lemezről beszélnénk, ha nem így lenne.
9.5/10
