Hazai Hétvége: Princeps Tenebrarum – Blasphemy Of The Ancient Universe

Tracklist:

01. The Only True God (Intro)
02. Taygetos Syndrome
03. Inhuman Beast
04. Primal Nemesis
05. Dying Inside
06. The New Pope
07. Sadness Is Endless (Outro)

Műfaj: deathcore

Támpont: I Declare War, Misericordiam, Waking the Cadaver

Hossz: 21:51

Megjelenés: 2013. június 12.

Kiadó: Szerzői kiadás

Webcím: Ugrás a weboldalra

Magyarországon hiány van deathcoreból. Ez az állítás többszörösen is sántít, mivel van egy The Southern Oracle, volt egy The Sharon Tate, és a Coldharbour Lane is kezd beindulni (valakit biztosan kifelejtek), de az igazán durva, paraszt, tarkóncsapós fajtából nem igazán jutott ki nekünk, főleg azóta nem, amióta a Brainlust beadta a kulcsot. De ezen a felettébb black metalosan hangzó nevű (engem átvertek) Princeps Tenebrarum változtathat - ám addig még biztosan el fog telni egy kis idő.

A – jelenleg – két tagot számláló zenekarnak nem egészen fél évébe telt felrántani és kidobni ezt az EP-t, így kb. a semmiből robbantak elő. Vagyis valószínűleg a fővárosi undergroundon kívül nem sokan voltak, akik tudtak a létezésükről, pedig ők csöpögtették a dalokat rendesen, és a kikerült számok alapján lehetett is reménykedni egy kegyetlen pusztításban. A végeredmény azonban sajnos nem olyan kielégítő. A legfőbb gond ezzel az anyaggal, hogy lassú, méghozzá nagyon. A duó slamming death/deathcore-ként aposztrofálja magát, és a másodikat minden zokszó nélkül alá is írnám, de nincs meg bennük az a kosz, az a jó értelemben vett undorító hangulat, ami egy Devourmentet, vagy egy Defeated Sanityt jellemez. De ezzel még semmi gond nincs, mert így is lehetne jó a dolog, de folyamatosan lassan hömpölyög, és ettől elég hamar unalmassá válik. Aki blastbeateket és/vagy nyakrepesztő tempót keres, az tehát máshol keresgéljen – mindazonáltal tényleg jót tett volna a daloknak egy-két komolyabb begyorsulás, mint a The New Pope-ban. Ez a legjobb dal a korongról annak ellenére, hogy az említett darálás után értelmetlenül hosszú szünet következik egy hangminta bevágása miatt, és ezzel el is vesztette az értelmét, mert nem tudták átvinni a dinamikát az utána következő breakdownba, ami így megint csak alacsony fordulatszámon hömpölyög. Ott van még a Dying Inside is, amit női vokállal próbálnak feldobni, és jól is indul, de egyszerűen ez is belefullad a tempóba. Persze lehet lassan is jó zenét csinálni még egy ilyen szélsőséges műfajban is, de ahhoz ezeknél sokkal jobb dalok kellenek. Itt viszont azt érzem, hogy értelmetlenül fogták vissza magukat a srácok, pedig dobgéppel készült az anyag. Ám hogy pozitívumot is említsek, Nemes Norbert vokáljai kimondottan jók, még ha a kiejtésen van is mit csiszolni (erre a Primal Nemesis első négy sora a jó példa). Összességében azonban, mivel egy komplett ritmusszekció minuszt szenved jelenleg a csapat (tessék jelentkezni!), nem lenne őket túl fair dolog túlságosan lehúzni, így egyelőre nem kapnak pontszámot, és remélhetőleg, amikor legközelebb az oldalra kerülnek, már teljes legénységgel, és sokkal kiforrottabb számokkal fognak jelentkezni.