Hazai Hétvége: Our Youth – West-Cappel EP

A Kultúrpart stúdióban rögzített, háromszámos hanganyag tartalmaz változásokat a debüthöz képest, aminek első kézzelfogható eredménye leginkább az, hogy úgy tűnik, elfelejthetjük a Lostprophets-et, mint főbb viszonyítási pontot. A hangzásvilág, illetve a dalszerkezetek – annak ellenére, hogy megmaradtak a kezdetek óta jellemző rádióbarát iránynál – kevésbé vannak kihegyezve a refrénre, ezzel párhuzamosan pedig az eddig is csak díszítő jelleggel meglévő elektronika teljesen köddé vált.  Ez már a nyitó Until Eyelashes Cross esetén feljegyezhető: a kicsit a Jimmy Eat World-re emlékeztető kezdés után ugyanis a zenekar fennállásának eddigi legjobb dalát kapjuk ötletes gitártémákkal, kiváló basszusjátékkal, fogós énekdallamokkal és remek, a Kós Károly Zeneiskola lelkes kisdiákjainak köszönhető gyerekkórussal fűszerezve, ami egyébiránt itthon már a Subscribe-nál is működött. Nem olyan direkt sláger ez, mint a Waken Up By Wolves volt, de sokkal jobban „egyben van”, ami annak (is) köszönhető, hogy az énekdallamok az eddigieknél jóval természetesebben illeszkednek a hangszeres játékhoz, amivel nagyrészt kihúzhatják az Out & Out kapcsán felmerült, egyik legfőbb kritika méregfogát. A West-Cappel tételeiben megbúvó emocionális töltet az eddig is meglévő hatások felerősödését jelzik, aminek eredményeként például a Hard Times/Bad Times szenzitív pillanatai kapcsán olyan zenekarok is beugorhatnak, mint a Last Winter, és ami azt vetíti előre, hogy Patrik szólóprojectjének, a Meet Me Midway-nek még bőven lehet valós karakterformáló szerepe a jövőben. Ha emellé odatesszük azt is, hogy az Our Youth zenéje továbbra is magán viseli a poszt-hardcore egyes jegyeit, akkor újfent megerősítést nyer az a remény, miszerint egy majdani nagylemez fontos pont lehet a hazai színtér palettáján. Ugyanakkor ennek elkészültét egyelőre – nagyon helyesen – nem siettetik. Ez a három dal ideális játékhosszal rendelkezik, azonban az még mindig nem derül ki belőle, hogy 30-40 percnyi hanganyaggal mennyire tudnák fenntartani a hallgató figyelmét, ami leginkább arra vezethető vissza, hogy Patrik – a fejlődés ellenére – nem használja túl változatosan a hangját. Nagy kérdés lehet, hogy ő mennyiben tud/akar ezen változtatni, avagy mennyire képes a hangszeres részleg ellensúlyozni az ebből adódó egyhangúságot, megteremteni azt az atmoszférát, ahol az énekdallamok erőlködés nélkül képesek érvényre jutni. Az Until Eyelashes Cross vonala jó iránymutatás lehet az ehhez vezető úton. 8,5/10