Hazai Hétvége: Óriás – Tűz, víz, repülő

Ha össze kéne szednünk, mitől különb az Óriás a honi alternatív rock színtér nagy részénél, rögtön azzal kellene kezdenünk, hogy ezek a srácok nem követnek el mindent, hogy jól, vagy éppen szarul nézzenek ki a színpadon. Az imidzsnél valószínűleg fontosabb szempont, hogy bármelyik tag bármikor le tudjon menni a próbateremből a boltba sörért, anélkül, hogy bárki lelocsolná szenteltvízzel, vagy elvinné egyetemi előadót foglalni (leszámítva Nagy Dávid séróit, meg mondjuk Egyedi Peti markába biztos sokan próbálnak kéretlenül is némi aprót csúsztatni, de persze sokan járunk így néha). Aztán ott kellene folytatnunk, hogy ezek a hús-vér emberek olyan tökösen játsszák teljesen kortalan rockzenéjüket, hogy annál jobban egyszerűen felesleges. Bár bizonyos előadók már évtizedek óta próbálják elhitetni, hogy a rockzenéhez tulajdonképpen felesleges az élvezetes énekhang, ne dőljünk be minden majomnak a ketrecben: a lendületes és feszes előadásmódhoz remek orgánum is dukál, amiből itt nincs is hiány. És persze lehetne még negyedik meg ötödik okot is felemlegetni, mint például elképesztően fogós dalok, itthon szokatlan hatások (érdemes átbogarászni a Petivel még 2010-ben készített készített interjúnkat ez ügyben), roppant hangulatos és közhelymentes szövegvilág (megdöbbentő, hogy a kortárs, magyar nyelvű gitárzene három legjobb szövegírója közül kettő egy zenekarban zenél, már amikor éppen van Isten Háta Mögött), de ezeket már korábbi kritikáink bőven kivesézték, ezért inkább térjünk át a változásokra. Egyrészt év elején távozott a zenekarból Hortobágyi László billentyűs, ezzel együtt pedig az is nyilvánvalóvá vált (ha az MTV Icon szereplés nem tette volna azzá), hogy hiába képviselnek magasabb színvonalat, azért az Óriás sem mozog légüres térben idehaza. A tény, hogy a lemez a Lovasi Andráshoz köthető Megadó Kiadónál jelent meg, jól mutatja, hogy az Óriás jövője szempontjából nem közömbös, hogy meg tudják-e szólítani a Kispál feloszlása után „elárvult” közönséget. Ebből kifolyólag komoly támadási felület lehet, hogy a Tűz, víz, repülő egészében és egyes dalokra lebontva is rövidebb lett a korábbiaknál, de szeretnék mindenkit megnyugtatni, szó sincs igénytelenedésről. A számok a kurtítással együtt sallangmentesebbé, sokkal direktebbé váltak, ami az újrahallgathatóságnak lehet, hogy ártani fog, mindenesetre egyelőre nagyon működik az egész.

Összességében a lemez kitűnő esszenciája a zenekar eddigi munkásságának: rövidebb, velősebb, de hordozza mindazon értékeket, amik az előző két albumot naggyá tették. Az eddigi legjobb, az IHM vegyészmérnöki romantikáját hordozó lemezborító, valamint a szokásos minőségű dalok pedig simán kompenzálják a rövidebb lemezhosszt és az ezúttal kevésbé hatásos videoklippet. BANDCAMP

9/10