Hazai Hétvége: Corrodal – Lathe Of Heaven

Egy olyan utat, ami igazából a fenti első – legalábbis papíron. Ha nagyon körül akarnánk írni a zenéjüket, akkor instrumentális progresszív metal poszt-rock felhangokkal és hangulatépítő betétekkel, nagyjából olyan, mint amilyet a Pelican játszott, de azért mégsem, hiszen nincs elmetalosított poszt-rock íze a dolognak, heterogénebb a kép. 2009-ben mutatkoztak be egy Xei című nagylemezzel, a négy év pedig hallható fejlődést hozott a csapat zenéjében: az Égi eszterga c. tudományos-fantasztikus regény köré épülő album sokkal hatásosabban és természetesebben irányítja a hallgató figyelmét, mint elődje, miközben megtartotta annak barátságos játékidejét. Már a Xei is egy remek album volt, de a hiperigényes külsővel bíró (a gratuláció Görgey Gabriellát illeti) Lathe of Heavenön sokkal érdekesebbek lettek a lágyabb részek (az Augmentor harmadik része, a Far Away Waters és a Cis-lunar gyakorlatilag hét percen át teljesen hanyagolja a metalt, mégsem unalmasak egy pillanatra sem) és az 1980-ban készült filmadaptációból bevágott részek is ügyesen vannak elhelyezve. Amikor pedig kitörnek, és megérkeznek a progmetálos gitártémák, akkor is egy olyan mértéktartás van bennük, ami instrumentális albumok kapcsán ritkán tapasztalt fülhegyezésre készteti a hallgatót. Ennek kulcstényezője a Kovács Viktor és Soltész Gergely által hozott háromdés (darbuka, didzseridu, dzsembé) törzsi élmény, amit előszeretettel használnak mind kirobbanási alapnak, mind pedig elfojtásnak a rifftömegek mellé. A legtöbb zenekar, ha  egy ilyen kiváló receptet kitalál, nem tudja megállni, hogy ne hozzon ki belőle másfélórás album-monstrumokat, netán duplalemezeket, de a Corrodal kiváló arányérzéke nem csak abban nyilvánul meg, hogy milyen kiválóan ellensúlyozzák az egyébként kiváló, metalos odalépéseiket, hanem abban is, hogy 40 perc alatt tudják tartani magukat. Így nem merül ki a hallgató, nem várja a végét, hanem újrapörgeti a lemezt, és még jobban megkedveli a remek dalokat. Követendő példa, remélni tudom csak, hogy felfigyel rájuk mondjuk a Pelagic, de legalább az itthoni proggie közönség. 9/10