Hazai Hét: Show Your Otherside – Heartbeats (EP)

Tracklist:

01. No. You Don't
02. I Need to Know
03. Ted Mosby
04. Everybody's Here (km. Halák Árpád a Stubborn-ból)
05. Bad Karma

Hossz: 17:34

Megjelenés: 2012. október 20.

Kiadó: Szerzői kiadás

Webcím: Ugrás a weboldalra

Nem csupán a Bács-Kiskun megyei lokálpatrióta mondatja velem, hogy a Kecskemét, illetve környékéhez köthető underground élet igencsak felpezsdült mostanság, már ami a Nuskull-pozitív szegmenst illeti, hiszen (az egészen pontosan kerekegyházi származású) Stubborn bemutatkozása mellett a Show Your Otherside első szárnypróbálgatásit is nyomon követhető volt itt, az oldalon; a Nova Prospectről pedig már többször is szót ejtettünk, így őket már országszerte ismerheti az olvasótábor. Mindezt azért is volt fontos előre rögzíteni, mert mindkét zenekar hozzájárult vendégszereplésével jelen, ingyenesen letölthető EP elkészültéhez.

Többször elhangzott már az a megállapítás, miszerint örömteli fejlődésnek tekinthető a hazai zenei életben egyre nagyobb penetrációval rendelkező kortárs trendhatások beszivárgása, ami – ha eltekintünk az eredetiség hiányától – alapköve lehet az olyan típusú szórakoztató produkciók gyakoribb felbukkanásának, amiket nem szükséges a honi mérce szemtengely-ferdüléses nézőpontjából mustrálni ahhoz, hogy maradéktalanul élvezhetőnek tekintsük őket. Az I Don’t Know romjain alakult Show Your Otherside az elmúlt években nemzetközi szinten jól bejáratott, hardcore-ral kevert pop-punkra tette le a voksát (igen, ez továbbra sem easycore), ahogy azt a hazai bandák közül a közelmúltban erős underground visszhangot kiváltó Till We Drop is tette. További erősítendő az iménti párhuzamot: míg Pete-ék hatásai egyértelműen a műfaj keresztapjához, az A Day to Remember-höz vezethetők vissza, addig a SYO kedvencei is viszonylag könnyen felismerhetők a Heartbeats-et hallgatva. A pálfoordulás (muhaha) előtti Four Year Strong kiadványok biztos, hogy kiemelt jelentőséggel bírtak az EP hanganyagához vezető úton, ami nyilván abban az esetben nem jelent pregnáns problémát, ha a dalok kellő mértékben szórakoztatóak; azaz az eredetiség hiánya (főleg, hogy pop-punkról beszélünk) nem von le semmit a szűk húszpercnyi játékidő értékeiből. Hogy mindenféleképpen a pozitívumokkal kezdjem: kifejezetten örülhetünk annak, hogy a könnyedebb témák kerültek túlsúlyba, a finomabb részek szerepe így nem csupán a „döngölés” fellazítására korlátozódik, a dögunalmas breakdown-hegyek helyett főképp dallamos gitártémákat és első hallás utáni fütyörészésre pozícionált énekdallamokat hallhatunk, helyenként erős csordavokálokkal megtámogatva (amiben a bevezetőben említett Nova Prospect tagok siettek a srácok segítségére). Persze a keményebb vonal sem került elhanyagolásra, erről gondoskodik például a záró Bad Karma testnevelés órákra kívánkozó, guggolgatós nyitása, illetve a Stubborn-os Halák Árpád vendégszereplése az Everybody’s Here-ben. Az arányokat tehát jól eltalálták, ami azonban hiányérzetet okozhat, az a sok fiatal zenekarra jellemző egyhangúság, ami ugyanakkor könnyedén levetkőzhető gyermekbetegség, hiszen, remélhetőleg, csak a magától értetődő kiforratlanságból fakadhat. Mindehhez az énekdallamok változatosabbá és fogósabbá tétele, illetve a megjegyezhető gitártémák erősebb fűszerezése ajánlott egy kicsit magasabb sebességfokozatra kapcsolva. A Rise or Die Trying is ettől működött igazán. Habár még mostanság is érthetetlenül nagy keletje van a Lajtán túl is dívó breakdown túladagolásnak, a SYO remélhetőleg nem ezen a rövidtávú pályagörbén optimalizálja majd a zenei fejlődését, még ha a jelenlegi keresleti viszonyok igencsak erre csábíthatnak. A Heartbeats jobb az átlagnál, de még kevés ahhoz, hogy egy teljes nagylemezen élvezhető legyen, ugyanakkor bőven megvan bennük a potenciál, hogy akár ne csak a hazai közeget hódítsák meg a zenéjükkel. Ehhez mérten a pontozás inkább ösztönző szerepet tölt be: 6,5/10.