Hazai Hét: Show Your Otherside – Heartbeats (EP)

Többször elhangzott már az a megállapítás, miszerint örömteli fejlődésnek tekinthető a hazai zenei életben egyre nagyobb penetrációval rendelkező kortárs trendhatások beszivárgása, ami – ha eltekintünk az eredetiség hiányától – alapköve lehet az olyan típusú szórakoztató produkciók gyakoribb felbukkanásának, amiket nem szükséges a honi mérce szemtengely-ferdüléses nézőpontjából mustrálni ahhoz, hogy maradéktalanul élvezhetőnek tekintsük őket. Az I Don’t Know romjain alakult Show Your Otherside az elmúlt években nemzetközi szinten jól bejáratott, hardcore-ral kevert pop-punkra tette le a voksát (igen, ez továbbra sem easycore), ahogy azt a hazai bandák közül a közelmúltban erős underground visszhangot kiváltó Till We Drop is tette. További erősítendő az iménti párhuzamot: míg Pete-ék hatásai egyértelműen a műfaj keresztapjához, az A Day to Remember-höz vezethetők vissza, addig a SYO kedvencei is viszonylag könnyen felismerhetők a Heartbeats-et hallgatva. A pálfoordulás (muhaha) előtti Four Year Strong kiadványok biztos, hogy kiemelt jelentőséggel bírtak az EP hanganyagához vezető úton, ami nyilván abban az esetben nem jelent pregnáns problémát, ha a dalok kellő mértékben szórakoztatóak; azaz az eredetiség hiánya (főleg, hogy pop-punkról beszélünk) nem von le semmit a szűk húszpercnyi játékidő értékeiből. Hogy mindenféleképpen a pozitívumokkal kezdjem: kifejezetten örülhetünk annak, hogy a könnyedebb témák kerültek túlsúlyba, a finomabb részek szerepe így nem csupán a „döngölés” fellazítására korlátozódik, a dögunalmas breakdown-hegyek helyett főképp dallamos gitártémákat és első hallás utáni fütyörészésre pozícionált énekdallamokat hallhatunk, helyenként erős csordavokálokkal megtámogatva (amiben a bevezetőben említett Nova Prospect tagok siettek a srácok segítségére). Persze a keményebb vonal sem került elhanyagolásra, erről gondoskodik például a záró Bad Karma testnevelés órákra kívánkozó, guggolgatós nyitása, illetve a Stubborn-os Halák Árpád vendégszereplése az Everybody’s Here-ben. Az arányokat tehát jól eltalálták, ami azonban hiányérzetet okozhat, az a sok fiatal zenekarra jellemző egyhangúság, ami ugyanakkor könnyedén levetkőzhető gyermekbetegség, hiszen, remélhetőleg, csak a magától értetődő kiforratlanságból fakadhat. Mindehhez az énekdallamok változatosabbá és fogósabbá tétele, illetve a megjegyezhető gitártémák erősebb fűszerezése ajánlott egy kicsit magasabb sebességfokozatra kapcsolva. A Rise or Die Trying is ettől működött igazán. Habár még mostanság is érthetetlenül nagy keletje van a Lajtán túl is dívó breakdown túladagolásnak, a SYO remélhetőleg nem ezen a rövidtávú pályagörbén optimalizálja majd a zenei fejlődését, még ha a jelenlegi keresleti viszonyok igencsak erre csábíthatnak. A Heartbeats jobb az átlagnál, de még kevés ahhoz, hogy egy teljes nagylemezen élvezhető legyen, ugyanakkor bőven megvan bennük a potenciál, hogy akár ne csak a hazai közeget hódítsák meg a zenéjükkel. Ehhez mérten a pontozás inkább ösztönző szerepet tölt be: 6,5/10.