2012. november 8.
Tracklist:
Octahed
01. Breach
Karst
02. Merülj
03. Nem tudom, hogy hol van a helyem
Két olyan zenekarról fog most szó esni, amelyek egyrészt nagyon fiatalok, másrészt elég innovatívak, legalábbis eddigi anyagaik alapján mindenképpen elmondható ez róluk. Az, hogy ez a két erő most egy kiadványon találkozik, mindenképpen ígéretes vállalkozás, és hiába a "csak" 13 perces játékidő, találni érdekességeket bőven, nem hiába szerepelt az előbb az innovatív szó. Figyelem! Aki egy kicsit is ódzkodik az experimentális műfajoktól, jobb, ha most abbahagyja az olvasást.
A nem is olyan régen a Full of Hell előtt bizonyító Octahed az új lemez megírásának áll neki hamarosan (a tavasszal megjelent debütről itt írtunk), ám előtte ízelítőt adnak nekünk abból, hogy hol tartanak jelenleg. A majd’ hétperces Breach valamivel letisztultabb lett, mint a ‘Circumon hallott dalok, legalábbis hangzásilag. Azonban rendkívül komplex, matekos darabról van szó, amiből már a Circum Polarison is hallottunk sokat, ám ez valahogy nagyobb ívű azoknál. Persze ott voltak a Sky as a Calyx-féle monumentális megoldások, de azok inkább a post-metal felé hajlottak, míga Breach egy „hagyományosabb” Octahed szám. Papliczky Péter főleg a tiszta énekhangját csillogtatja meg, ami ismét rendben van, és most a basszustémák sem ütnek el annyira a főtémáktól, mint az albumon (ezt betudhatjuk az időközben letudott tagcserének is a poszton). És ami a bandánál a legfontosabb: ismét sikerült előcsalni azt a furcsa kozmikus hangulatot, amit itthon, de talán máshol sem tud utánuk csinálni senki. Elmondható tehát, hogy sikerült egy nagyon jó számot összehozni erre a splitre, csak így tovább!
A miskolci Karst esete egy fokkal bonyolultabb: Ők az a zenekar, akiket tavalyi, Cleaning a Cave című debütanyaguk alapján mindenki kapásból bevágott a „post-black metal” skatulyába, holott azért messze nem ilyen egyszerű őket bekategorizálni (és nem is nagyon kell). Nos, ezzel a két dallal sikerült egy hatalmasat csavarni a dolgon, ugyanis a vendégszaxofonos segítségével elkészült Merülj körülbelül semennyire sem hasonlít az első anyag dalaira, sokkal inkább egy jazzes kis szösszenet. Ez viszont ne riasszon el senkit, mert egész jó dal lett, és a harmadikként érkező Szögletes Üveggolyó feldolgozás, a Nem tudom hogy hol van a helyem már „igazi” Karst, legalábbis inkább hasonlít a lemez dalaira, mint a Merülj. Az inkább beszédre hajazó énekhang a Karstra jellemző középgyors ütemmel viszont elég post-punkosra módosítja az összképet, ami megint egy üde színfolt a banda munkásságában. Mint ahogy ez a split is különleges, és nem csak a maga műfajában.
