Hail Spirit Noir – Oi Magoi

A 2010-ben alakult, görög Hail Spirit Noir is a sajátos megszólalású formációk sorát gyarapítja, csakúgy, mint a többi, hasonló műfajban mozgó honfitársuk (gondoljunk csak a Rotting Christ, a Necromantia, és a Varathron nevére). A legtöbb északi alakulathoz mérten a görög bandák általában dallamosabb, atmoszférikusabb vonalat képviselnek, és e szabály alól a cikk tárgya sem kivétel. Ami azonban felettébb izgalmassá teszi őket, az még nem is feltétlenül ez, hanem a black metal alapokhoz kevert, jó adag folk- és pszichedelikus rock elem, ami kezdettől fogva jelen van a zenéjükben. Emiatt láthatott bennük fantáziát az az olasz kiadó (Code666), aki a Ne Obliviscaris bemutatkozó lemezét is terjesztette Európában, de a Fen és Negură Bunget anyagokat is gondozták. Két éve náluk jelent meg a Pneuma című debütálásuk, ami egy jól sikerült produktum volt ugyan, de a két műfaj találkozása ott még nem alkotott olyan tökéletes fúziót, mint az új album esetében. A black metal rockosabb elemekkel történő házasításával már többen is próbálkoztak korábban, kezdve a Satyircon ez irányú törekvéseitől egészen a Nachtmystiumig, de említhetnénk a norvég fenegyerekeket, vagyis Kvelertakékat is. Nem forradalmi újítást kínál tehát Oi Magoi szűk ötven perce, viszont kétségkívül nagyon élvezetes és egyedi muzsikát.

Zenéjük metalosabb oldala leginkább az Enslaved, az Opeth és a Negură Bunget stílusjegyeit viseli magán, de a rockosabb részek kapcsán a Blood Ceremony és a The Devil’s Blood típusú bandákkal is párhuzamba lehet őket állítani. Aki még nem találkozott velük, talán nehezen tudja ezt így, ilyen formában elképzelni, de mint azt korábban már említettem, itt tökéletes összhangban áll egymással a két, alapjáraton távoli műfaj. Van egyfajta misztikus, horrorfilm hangulata a lemeznek, ami abból is következik, hogy black metal és pszichedelikus rock határvonalán táncoló muzsikájukat, jobb híján sámánzene hatásúnak nevezhető betétek is tarkítják. Hasonlóak, mint amilyenek a Negură Bunget legkultikusabb alkotásán, az OM-on is hallhatóak. Az eleinte kissé bizarrnak ható témákat dallamos, könnyen befogadható részekkel bőségesen ellensúlyozzák, elég csak az olyan, majdnem végig dallamos szerzeményt meghallgatni, mint a rendkívül hangulatos Satan Is Time. Theoharis dallamos énekhangja kifejezetten kellemes, és ez a fent említett dal mellett olyan fantasztikus refrénekben is megmutatkozik, mint amilyen például a Huntersé. A hangzás javult az előző korong óta, a hangszeres játék technikai értelemben továbbra sem kiemelkedően briliáns, viszont a kreatív megoldások, a különös szintetizátor és gitárhangzások színessé és ezáltal rendkívül élvezetessé teszik az összképet. Aki egy valódi zenei csemegére vágyik, és szereti a fentebb említett zenekarok bármelyikét, illetve úgy általában véve az olyan típusú zenekarokat, akik sajátos atmoszférát képesek teremteni, az mindenképpen tegyen egy próbát az Oi Magoi-al. 8/10