Fit for an Autopsy – The Process of Human Extermination

Körülbelül márciusban láttam, hogy Nate-éket leigazolta a The Red Chord frontember, Guy Kozowyk kiadója, a Black Market Activities (ő amúgy Nate országos cimborája, mivel saját bevallása szerint a Deadwater Drowning miatt alapította a kiadót, akiknek az első EP-je volt az egyik első kiadvány), és bár akkor még nem tudtam, ki énekel a bandában (a tavalyi EP elkerülte a figyelmemet), de a zenekar neve („boncolásra alkalmas”) egyből megfogott, mondjuk ekkor még death metalra számítottam. De ez nem death metal, ez deathcore, méghozzá a jobbik fajtából.

2011 nyarán nem sok újat lehet felmutatni ebben a műfajban, és a FFAA nem is próbálkozik ilyesmivel, inkább egy, a Through the Eyes of the Dead és az első lemezes Whitechapel között táncoló elegyet alkot, főleg az utóbbi felé tendálva, majd mindezt alaposan felturbózva az év eddigi legkíméletlenebb bő félóráját szabadítja a világra. Találóbb lemezcímet szerintem nem is nagyon találhattak volna az albumnak, mert ez tényleg valami pokoli. Erre még a hangzás is rátesz egy lapáttal: a gitáros, Will Putney stúdiójában felvett anyag iszonyat jól szól, nagyon profi munka, és meg kell hagyni, szükség is van rá a műfaji előfeltevéseink miatt.

Ugyanis a lemez elsődlegesen féktelen agresszivitásával tarol és tartja is fenn a figyelmet, mintsem az emlékezetes pillanataival. Jó, a The Wolf, a The Consumer (amiben a From First to Lastból és a The Human Abstractből ismerős Travis Richter vendégeskedik), valamint a nyitó The Conquerer erős darabok, de én sokadszorra is inkább az összhatás miatt éreztem a késztetést arra, hogy újra meghallgassam az albumot. Ami nem feltétlenül jelent amúgy rosszat, mert hasonló recepttel futott be a Suicide Silence is (mielőtt valaki félreértené: most nem összehasonlítottam őket).

A szövegek, ahogy azt már előre sejteni lehet, az emberiség, és a világ nem túl békés, ám annál sötétebb végét vizionálják (ezt már a Through the Eyes of the Deadben is eljátszotta Nate, bár ott nem volt ennyire a koncepció középpontjában a téma), néhol bibliai utalásokkal. Például ez a koncepciózus kiállás is olyan eleme a kiadványnak, ami több hasonszőrű zenekart fölülmúl.

Összességében egy kifejezetten korrekt bemutatkozással van dolgunk, ami annak fényében értékes kifejezetten, hogy 2011 nyara van. Elvégre ott tartunk, hogy a nagy nevek (konkrétan a Whitechapel vagy a Carnifex) kezdenek eltávolodni a deathcore gyökerektől, és bár a Salt the Wound, vagy az All Shall Perish itt maradnak amolyan utóvédnek, azért látszik, hogy a műfaj a hirtelen jött népszerűségnek, és az ezzel együtt járó, sok ugyanolyan anyagot hozó szaporulatnak köszönhetően azzá válik, amit az FFAA zenéje jelképez: pusztulattá, ahol csak azok maradnak fenn, akik tényleg tudnak valami igazán jót alkotni. Ez az album ilyen.

7,5/10.