Ez valóban a legsötétebb óra: Darkest Hour – Godless Prophets & The Migrant Flora

darkest hour godless prophets

Tracklist:

01. Knife in the Safe Room
02. This Is the Truth
03. Timeless Numbers
04. None of This Is the Truth
05. The Flesh & the Flowers of Death
06. Those Who Survived
07. Another Headless Ruler of the Used
08. Widowed
09. Enter Oblivion
10. The Last of the Monuments
11. In the Name of Us All
12. Beneath It Sleeps

Műfaj: dallamos death metal, metalcore

Támpont: Unearth, Killswitch Engage, Bleeding Through

Hossz: 44:48

Megjelenés: 2017. március 10.

Kiadó: Southern Lord

Webcím: Ugrás a weboldalra

darkesthour

Mindig sok kérdés merül fel, ha egy több mint két évtizede aktív zenekar új nagylemezre készül: vajon van-e még mondanivalójuk, nem fullad-e unalomba a sokadjára eljátszott témák garmadája, nem merült ki vagy fásult be teljesen a banda? Ha valakinek, akkor a Darkest Hournek mindig megvoltak ezekre a kérdésekre válaszai, amik az utóbbi években hol maradéktalanul meggyőzőek voltak (self-titled), hol kevésbé (The Human Romance). Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy az elkötelezettségük, profizmusuk, szenvedélyük és jófejségük mindig kiemelte őket a stílusból.

Amikor már a legtöbben azt hitték, hogy sok kortársához hasonlóan a Darkest Hour is elfáradt, a washingtoni metalcore-alapbanda 2014-ben egy baromi igényes, ám megosztó albummal váratlanul rátért a popmetal ösvényére – a ’14-es anyag meglepő váltása a már sokszor emlegetett Eighteen Visionst idézte, akik a kezdetleges metalcore szárnypróbálgatásokat követően 2002-ben megírták az évtized legszexibb metallemezét. A Darkest Hour self-titled anyaga egyszerre frissítette fel a zenekart, és mutatta meg őket egy új, eddig kevésbé ismert oldalukról, hogy aztán három évvel később úgy térjenek vissza a gyökereikhez, ahogy csak a legnagyobbak tudnak.

darkesthour2Hogy a Godless Prophets & The Migrant Flora című lemezen mire lehet számítani, azt már az első előzetesen kiadott dal, a nyitó Knife in the Safe Room kristálytisztán megmutatta: olyan formában talált vissza a banda az alapjaihoz, hogy az anyag mégsem fullad céltalan nosztalgiázásba, mindemellett az együttes egyik legegységesebb és legsötétebb albumát tették le arra a bizonyos asztalra. John Henry 3 éve megmutatott tiszta énekhangjából ezúttal csak töredékeket hallunk; a frontember ezúttal újra nyers és letaglózó stílusával mutatja meg, hogy miért is ő az egyik legjobb énekes a stíluson belül. A Hidden Hands of a Sadist Nation/Undoing Ruin legszebb korszakába csöppenünk vissza, és újra rájövünk, hogy ez a zenekar agressziót és a dallamosságot sírnivalóan tökéletes érzékkel hozza közös nevezőre. A Carcass At the Gates / Slayer vonalon egyre sötétebb terepre kerül a zenekar a saját maga által felépített death/thrash-tárnákban, ahol az old és new school összetevők kifogástalan harmóniája kíséri végig a banda kilencedik nagylemezét. Amellett, hogy Kurt Ballou sok más bandához hasonlóan ezúttal a Darkest Hournek is félelmetes erejű hangzást kevert ki, a végére még az is kiderül, hogy mennyire jól tette a zenekar, hogy a 2009-ben kiszállt Kris Norris gitárost is újra bevonták a munkálatokba (Beneath It Sleeps). Fiatalkorunk gitárhősei legszebb korszakukat idézve lobbantják lángra hangszereiket, frissen, erőtől túlcsordulóan, ahogy mindig is szerettük tőlük. Ezúttal nem a fülbemászó slágeresség és a könnyű kapaszkodók jelentik a dalszerzés fő fegyvertényét, mint 3 éve (pedig egy-két helyen azért ezeket is elő lehetett volna újra venni), hanem a mindent elsöprő lendület és a progresszív agresszió. Egészen kivételes dolog, hogy egy zenekar ennyi módon tudja magát újradefiniálni, a legkisebb hibaszázalékkal dolgozva, mindamellett sosem feledve, hogy honnan jöttek.

Nem először bizonyítja be a Darkest Hour, hogy velük folyamatosan számolni kell, és ennyi év elteltével is, még mindig a legerősebb ligában játszanak, ahonnan egyre inkább kopnak ki mellőlük a pályatársak. A 2000-es évek Victory Records-korszakának egyik utolsó állócsillaga újra teljes fényében pompázik, ám az előző anyaghoz képest ezúttal nem a fogósságával, vagy slágerességével emelkedik ki, hanem nyers erejével, kendőzetlen őszinteségével, megveszekedett kegyetlenségével, és mindent elborító sötétségével láncol minket magához, amik miatt egyhamar nem fogunk tőle szabadulni. De nem is akarunk. 9/10

És ha valamilyen csoda folytán valaki még nem hallott volna róla: a hozzánk hazajáró zenekar április 18-án a Barba Negra Trackben, a Parkway Drive és a Stick to Your Guns előtt pusztítja el a színpadot.

  • Lóczi Balázs

    Tízpertíz az.