Emmure – Speaker of the Dead

Aztán januárban napvilágot látott a Demons with Ryu című tétel, ami után már bizakodóan vártam a lemezt. Na, nem mintha valami stílusváltás lett volna, de ebben a dalban több a potenciál, mint az egész Felony-ban. Ez a bizalom pedig csak nőtt, amikor a Solar Flare Homicide klipjét bemutatták. Aztán kijött a lemez, és nekem felemás érzéseim vannak.

Azt előre le kell szögeznem, hogy ez az anyag nagyságrendekkel jobb, mint elődje, talán még a Respect Issue-t is veri. A lemez eleje nagyon is szórakoztató, annak ellenére, hogy a régi jól – vagy kevésbé jól – bevált recept alapján dolgoznak (Bár a Solar Flare Homicide-ban relatíve gyorsabb témák, és dubstep effektek is felbukkannak, remixért kiált). És ahogy szépen lassan haladtam előre az albumban, konstatálnom kellett, hogy breakdownhegyek ide vagy oda, ez az album bezony jó. Lenne. Ha vége lenne a Bohemian Grove után, amire viszont ki kell egy kicsit térnem, mint a lemez legjobb dalára. Úgy indul, mint egy Pantera szám, és a dallamos ereszkedő-emelkedő témánál a szőr felállt a hátamon.

De ezután jön a feketeleves, vagyis az Emmure ismét belecsúszik régi hibájába, az önismétlésbe. Mert oké az ha vijjognak, vagy döngölnek a gitárok, csak nem minden dalban kéne kétszer  elsütni (A Last Words to Rose kivétel ez alól). Ez azonban még csak a kisebb baj. A Drug Dealer Frienddel visszatér a gagyi. Nem akarom bántani Frankie Palmierit, mert nagyon jó énekesnek tartom, de hogy ezt a szöveget minek a hatására hozta össze, azt nem szeretném tudni. De aztán végül csak elérünk a közel 40 perc végére, ami azért egy picit sok, és következik az epikus záródal, gondoltam én. Nem. Egy fél perces breakdown, a változatosság kedvéért egy hanggal lejjebb hangolva. Azért én ennél picit többet vártam, na. Remélem ez nem a kiszemelt utat mutatja.

Azt hiszem egy picit elragadtattam magam az előbb, de tényleg nagyon idegesítő, hogy ilyenekkel veszítenek pontot az első hét nóta után, mert én szívfájdalom nélkül adtam volna hetest, talán még nyolcast is. Amúgy a körítéssel probléma nincsen, a hangzás – ami erősen a Chimaira Resurrectionjére hajaz – kellőképpen sötét, és én még mindig látom a tehetséget bennük, de talán egy picit korán jött az a siker. Mindenesetre mintha már kezdene benőni a fejük lágya, én bizakodóan tekintek a jövő elé. Addig is inkább hallgatok American Me-t. Tegyetek így Ti is.

5/10