2011. május 9.
Tracklist:
01. Keyholes (3:19)
02. An Heirloom (3:06)
03. Silent Generations (4:19)
04. Endeavors (4:02)
05. Patience (3:35)
06. Stand Blind (4:40)
Nem mondhatjuk, hogy tömegével kapjuk az arcunkba a jobbnál jobb hardcore bandákat, hiszen ez is egy olyan műfaj, ahol a hírnévvel nem jár együtt az igényesség és a minőség. Persze üdítő kivételek itt is akadnak, elég csak az egyre nagyobb rajongótábort magáénak tudó Touché Amoré-ra, vagy a nemrégiben újjáalakult Life In Your Way-re gondolni, akik az egyszerűbb hardcore alapokon túllépve egy olyan zenei és lelki pluszt is adnak a zenéjükhöz, ami a legkeményebb kőszívet is porrá zúzza. Ebbe a közegbe próbál meg betörni a minneapolisi Elders, akik bemutatkozó EP-jükkel megmutatták, hogy hogyan is kellene hangoznia egy modern keményzenének.
A jelenleg kiadó nélkül tengődő banda tagjai éppen hogy betöltötték a huszadik életévüket, ettől azonban semmivel sem kiforratlanabb a zenéjük, mint a legtöbb „nagytestvéré”. Az első dolog, ami feltűnhet a honlapjukat bogarászva, hogy olyan bandákon érlelődtek, mint a La Dispute, A Hope For Home vagy éppen a Braveyoung, mely hatások éppen annyira vannak jelen náluk, hogy egy egységes érzelembombává álljon össze a Worlds Away-re keresztelt hatszámos EP-jük.
A lemez fő összetevői közé tartozik a hardcore dallamos vonala, az ezeket ritkán felváltó kísérletezősebb post-metalos elszállások, illetve néhány helyen az ambientnek csúfolt, inkább hangulati elemnek beillő lágyabb leállások. Ez persze elsőre egy kicsit katyvasznak tűnhet, azonban egy hihetetlen jól felépített albummal van dolgunk, ahol minden dalba sikerült valami olyat csempészni, amitől a lemez kisebb hibáit is hamar elfelejtjük. A hangszeres szekció által hozott remek teljesítményt Sam Halvorson vokálja teszi feledhetetlenné, akinek az ordítása szenvedéllyel teli, akárcsak a ritkán megcsillantott, ám annál érzelemdúsabb tiszta énekhangja. Ezt már a nyitó Keyholes-ban is megfülelhetjük, aminek a gyengébbre sikerült kezdése leginkább arra hivatott, hogy a türelmetlenebb embereket kiszűrjék a hallgatóságból, mert az igazi móka az első perc után érkezik, ahol remek dallamok köszönnek vissza mind a hangszerek, mind a vokál terén. A lassan építkező An Heirloom után hallható Silent Generations pedig az EP legjobb dala, ami a vége felé hallható Defeater-ízű leállástól kezdve egy olyan katarzisba torkollik, amit nehéz szavakba önteni. Az ezután érkező dalok hasonló sémákból építkeznek, ettől viszont egyáltalán nem lesz egyhangú az album a már említett zenei sokszínűsége miatt. Nagyon hamar a lemez végére érünk egyébként, ami a töménységét figyelembe véve nem is akkora baj, hiszen adni kell időt neki, annak ellenére, hogy már az első hallgatások alatt is sok dolog beleég a hallójáratainkba.
A szövegekben főként társadalomkritikát fogalmaznak meg, emellett sok emberi kapcsolatokra épülő témát is feszegetnek, rengeteg magvas gondolattal. A dalok hangulatához mérten a dalszövegek leginkább negatívabb hangvételűek, de nem lehúzóak. Ebből a szempontból inkább a középmezőnyhöz tartozik a banda, ami mondjuk egy Defeater-rel szemben nem számít olyan „negatív dolognak”, sőt. Ettől függetlenül pedig egy kiváló EP és egy kiváló banda, akik remélhetőleg hamarosan kitörnek a névtelenségből, és elfoglalják méltó helyüket mindenki kedvencei közt. Kicsit kísérletezős és szokatlan lehet egy avatatlan fülnek, de tehetségük megkérdőjelezhetetlen, így nagyon várjuk a nagylemezt és egy bátor koncertszervezőt, aki elhozza őket hozzánk is, ha erre járnak.
8,5/10
