“Egy gondolat bánt engemet” – kritika a PETOFI bemutatkozó EP-jéről

Tracklist:

01. Sánta Egyensúly
02. Holttestemen Át
03. Süket Füledre Talál A Vallomásom
04. Mindegy Ki Nyer, Mindenki Veszít
05. Bányák (közr. Kovács Gábor / Orion Dawn)
06. Téltemető

Műfaj: dallamos hardcore

Támpont: Defeater, Téveszme, Black Hourglass

Hossz: 21:43

Megjelenés: 2014. május 9.

Kiadó: szerzői kiadás

Webcím: Ugrás a weboldalra

A bevezetőben belebocsátkozhatnánk olyan körökbe, hogy milyen szintű fejlődésen estek át hazánk zenekarai az elmúlt években, leginkább a műfajok inspirációs területein, az egyes megközelítések kérdésében, illetve hogy milyen örömteli a poétikai szemléletmód (hazánk költői klasszikusaihoz való visszanyúlás), az anyanyelvünkben rejlő lehetőségek gondos és emellett mértéktartó lehetőségeinek a kihasználása. De a lényeg mindinkább az, hogy a PETOFI tovább izzította a hazai dallamos hardcore színtér önreakcióját, amelyet leginkább a két és fél éve megjelent Megosztom Veled, Mielőtt Feleslegesnek Tartanám c. Téveszme korong látott el igazán fiatalos lendülettel, s egyre inkább úgy érezzük, hogy a most tavasszal a Téveszme oldalán turnézó nyíregyházi PETOFI is egy olyan zenekar lehet, amely leteheti a névjegyét a hazai zenei élet ezen szegmensében. Ezután az EP után biztosan.

A nyíregyházi PETOFI első két dala semmiképpen sem volt underground szenzáció, de érezni lehetett a zenekarban, hogy a potenciálmérőn a mutató elég szép eredményt mutat, ehhez pedig különösen hozzájárult az a csibészség, hogy a Téveszme szélárnyékában elkezdtek magyarul szöveget írni, így további kontúrt húzva a dallamos hardcore punk hazai színterének látóterébe. Ezzel pedig egy fontos keresztúthoz érkezünk, hiszen minden műfaj lényege a diverzitás: a hazai dallamos hardcore jelenkori hullámában tökéletesen kirajzolódik ez a zenei sokszínűség, elég csak meghallgatni pl. a fenti Téveszme lemezt, a tavalyi Anchorless Bodies EP-t vagy csak a nemrég új dallal jelentkező faminehillt, mindegyik zenekar más-más bandákhoz nyúl, a lehető legkikörvonalazottabb hangzással. A PETOFI a hazai színtérnek egy olyan esete, amelynek különösen definitív arculata van, és ezt a Bányák és a Téltemető után csak tovább konszolidálták az új dalokkal, amelyek pontosan olyanok lettek, amilyennek reméltük őket, sőt a zenekar négyzetre emelte a bemutatkozó dalok teljesítményét. A Hanyatlás című EP után már mi is elhisszük azt, amit ez a kép próbál üzenni:

Tragédia. A zenekar ezzel az egy szóval jellemzi magát, és ez nem a minőségre, hanem a szövegviláguk leltárára, annak főként tragikus, felkavaró és az átlagos emberi emberi hangulathoz indiszponált mivoltára utal: a Hanyatlás úgy tud az érzelmi hullámvasútra rakni, hogy nem igazán próbál meg hisztizni és nem hisztiztet meg téged sem, és ennek a kulcsa a határozottság, egy magabiztos kiállás olyan témákban, ahol túl nagy ziccer inkább szenvelegni; a PETOFI úgy próbálja meg felépíteni ezt a koncepciót, hogy az inkább legyen sötét, mint olyan, amely egyszerűen, de öncélúan utazik a könnycsatornáidért. Ennek a titka leginkább az, hogy ugyan nem eklektikusan, de a zenekar bedobta a turmixba azokat az elemeket, amelyek nemcsak áthallásként, de nyilvánvaló felhangokkal operálnak: a dallamos hardcore vázán a hardcore punk sodrása, a screamo betétek atmoszféra teremtése, valamint a metalos témák hangulatfokozása, és néhány helyen való tördelése mind különböző dimenziókban működnek, itt-ott csak az egyik lesz hangsúlyos, de ahol előkerülnek, ott bizony jó helyen vannak. Az EP nyitása leginkább a parádés szóval illethető, a már márciusban bemutatott Sánta Egyensúly tipikusan az a dal, amelyet a két versszakos dallamos hardcore/screamo bandák szoktak a tetőpontig járatni, és ez nincs másként ennél a PETOFI-dalnál sem, a középtempóban, de határozott és nyomatékos témákkal döngölő monológ egy jelentős erejű kinyilatkozás és meg is adja a hangulatot az EP-hez. Amely érdekes kontrasztban van: a kislemezre felkerült a tavaly bemutatott Bányák és a Téltemető is, előbbi mutatja meg igazán, hogy a zenekar milyen direkcióváltáson esett át, ugyan áthozták a hardcore punkos sodrást, de érdemes észrevenni, hogy a Bányák szenvelgése mennyire eltűnt a később megírt dalokból; a zenekar ugyanazt vagy a hasonló fájdalmat már inkább dühösen nyilatkozza ki. Remek példa erre – az amúgy zseniális ötletű/megoldású – Petőfi-feldolgozás, a Holttestemen Át, amelynek a csordái a lehető legjobb ponton vannak kisarkítva (sajnos a politikai Mindegy Ki Nyer, Mindenki Veszítben kevésbé átélhetőek, de szokhatóak), elhiszed a dühét és elhiszed az üzenetét, az eredeti szöveg sorcseréi pedig megfontolandó próbálkozások lehetnek más zenekaroknál is a jövőben. Ide lehet venni a magyar szövegek kísérleti használatát is, ebben a műfajban eléggé működik.

Az előbb említett két dalban különösen üdítő a metal elemek nyomatékos megjelenése, de összességében nem ezek a dalok adják az EP igazi tetőpontját (de azért a “Világszabadság!“, valamint a “Nincs haza, nincs lélek, nincs szerelem” – kicsit József Attila-szerű kinyilatkozása erőteljes nyomokat hagyva ott vannak a nyomában), hanem a Süket Füledre Talál A Vallomásom. Ez egy olyan dal, amely releváns megközelítésben jeleníti meg a szerelmi bánatot, az egészből a csontokig hatol a fájdalom, érzed, ahogy az egészen átlebeg egy enyhe ridegség, de mégis a szenvelgés helyett a düh központosítása játszik kulcsszerepet. Az egész dal titka a dallamos hardcore egy olyan dalstruktúra formája, amely a build-upokra helyezi a hangsúlyt: a PETOFI felismerte, hogy ezzel nemcsak változatosabb dalszerkezetet írhat, hanem egyben a hangulati játékot is tetőpontokig, kitörésekig építhetik. Ez a többi dalban is megjelenik, de a csordákat közvetlenül erős hangszeres és -témaközjáték előzi meg, szinte döngölnek a srácok, itt viszont érezhetően direkt írtak a verzék alá visszafogott, szolid témákat, amik vihar előtti csendet okoznak. Tényleg tanári (persze van is ehhez inspiráció bőven, lásd pl. Defeater), és ahogy a szöveggel a hangszerek témája is sötétebbre vált a végén, az tényleg a “csettintünk rá” kategória. A srácok a dallamos hardcore hazai szubkultúrájának egyik kiemelkedő alakjává kezdenek válni, s ugyan a színtér-kedvenc Téveszmétől egy másik megközelítésben kezdtek el dalokat írni, de ez a végeredményt ismerve talán senkit sem érdekel, csak örülni tudunk, hogy ilyen változatos arculatok és megközelítések kezdenek elaprózódni az országban. Tehát miért is ez a kritika címe (a nyilvánvaló Petőfi utalás mellett)? Csupa pozitív gondolat, egy remek zenekar, egy remek EP, mégis mi lehet az az egy gondolat, amely bánt bennünket? Csak egy kérdésünk van: srácok, mikor jön a nagylemez? 8/10