#Hírek
december 10.
2011. december 17.
Tracklist:
1. Naif
2. Linear Failure
3. My Favorite Society Guy
4. False Build
5. Precious Memories
6. The Apologist
7. Running Tab of Sweetness
8. Horseback Riding In A Bicycle
9. A Functional Tumor
10. Nurser of Smaller Hurts
11. Whiskey Sipper
12. Underachiever
Bő egy éve az East of the Wall előző nagylemeze az egyik legjobb dolog volt, ami az új évezred metalján belül történt, ugyanakkor mégsem kapta meg a maximális pontszámot. Akkor nem csak a zanzásított cikkírás mennyiségi megkötései akadályoztak meg a miértek megválaszolásában, hanem az is, hogy kissé megfoghatatlan volt az a valami, ami elválasztotta őket a tökéletességtől (és ami ehhez szinte hozzámágnesezte a Burst munkásságát). Ez a körülírhatatlanság máig kísért a Ressentiment hallgatásakor, ugyanakkor az új lemez bejelentésekor egyfajta fura optimizmusba váltott át, hogy meglehet, hogy a fiúk még nem érték el a csúcsot, hogy az Ocean és a Rosetta felülmúlása még nem a játék vége.
Mi is a játék? Ha villámválaszokat várnának az emberek, akkor el lehetne intézni a „progresszív metal” rejtélyes szavaival, de azért van annyira széles spektrumú ez a műfaj, hogy azon belül ki lehessen jelölni az East of the Wall ösvényét: annak ellenére, hogy a fültekerő hangszeres megoldások sem állnak messze tőlük (főleg most, hogy először dolgozott elejétől a végéig egy EotW lemezen három gitáros), helyenként inkább az atmoszférikus, poszt-metalos vonalat erősítik, lehetne zenekarokat emlegetni velük kapcsolatban, de igazán egyikre sem hasonlítanak (amire a magyarázat ott van a biográfia sorai közt). A kérdés pedig idén sem az, hogy melyik zenekarral lehet őket párhuzamba állítani, és még az év végi album-versenyeztetési lázban is leküzdhető az, hogy az ember megkeresse a srácok konkurenciáit, a fiúk ugyanis a Ressentimenttel elérték, hogy ők legyenek saját maguk mércéje.
Az Apologist nem az a lemez lesz, amit egy álmos reggelen megfejt az ember, ugyanakkor az ének finomodása sokat segít abban, hogy rögtön a nyitó Naif megragadja az embert, főleg ha basszusgitáros az illető, de közel sem kell zenésznek lenni ahhoz, hogy a dalok karakteres hangszeres megoldásai és helyenként jamszerű váltásai, vagy épp poszt-metal ihletésű állandósága megoldókulcsként szolgáljon az albumhoz. Bár a hangsúly továbbra is a hangulaton van, néhány dallam progresszív metalhoz képest meglepően emlékezetes (pl. a Linear Failure közepén lévő zseniális betét), ami legalább annyira kellemes, mint amennyire nem szükségszerű kelléke a műfajnak, de a kvintett nem a legnagyobb híve a bevett formuláknak, gond nélkül váltanak át itt-ott poszt-rockra, és egy majdnem nyolcperces eposz után képesek háromszor is három perc alatt maradni. Ez a tördeltség kifejezetten jól áll az Apologist második felének, hiszen hiába izgalmas az, amit a dalokban művelnek, és hiába rövidebb több, mint tíz perccel a lemez, mint az elődje, azért még mindig nagyon tömény a hangzásviláguk, és a fülek kellemes fáradtsága azért még ugyanúgy fáradtság. A nagyon okosan elővett vagy épp eldugott énektémák hiányukkal vagy jelenlétükkel mind a keményebb, gyorsabb dalokra (énekkel: Whiskey Sipper, A Functional Tumor, ének nélkül: Horseback Riding In A Bicycle), mind a lassabb, ringatósabb megoldásokra (énekkel: The Apologist, ének nélkül: My Favorite Society Guy) rá tudnak segíteni, Szerencsére ahogy a kezdésnél, úgy a zárásnál sem alibizik a banda, és az Underachiever hangkáoszában még egy vendéghangszer is ránk kacsint, csak hogy teljes legyen ez a műfajokon, hatásokon, hangzásokon átívelő, szűk ötven perc.
A tökéletességtől immár nem egy fura hiányérzet, hanem csupán a progmetal anyagokkal kapcsolatos értékelési óvatosság választja el a zenekart, de bízom benne, hogy a következő albumuk kapcsán úgy reflektálhatok erre az óvatosságra, mint egy szükségtelen biztonsági övre, amit a lemez hónapok alatt kialakuló újrahallgathatósági értéke kapcsolt ki. Addig is marad az év egyik legjobb lemeze az Apologist, a zenekarral kapcsolatban pedig az egyetlen kétségem az, hogy vajon valaha összejön-e majd nekik az az áttörés, amire már lassan egy évtizede rászolgáltak.
9/10
