Descend To Rise – Behind The Infinite Scenes

A 2001 óta működő bajor ötös Standing at this safe place… we watched the world fall című ep-je igen magasra helyezte azt a bizonyos lécet 2006-ban. A Norma Jean, Underoath és The Chariot zenekarok hatása alatt tevékenykedő screamo hatásokat is felmutató csapat idén már bemutatkozó nagylemezével is előrukkolt.

A nyitó My Apathetic Heart rögtön felvonultatja a zenekar védjegyeit, amit leginkább a már említett bandák hatása itat át. Szövegek tekintetében semmi kétség, hogy keresztény metal bandával állunk szemben. Mégis, szerencsére elkerülik a szájbarágós sorokat, inkább azok mögött kell megtalálni a mondanivalót, ki-ki a saját magára vonatkozó jelentéstartalommal. A finoman torzított énekhez (Flori) a rendkívül szép tiszta vokál (Simon K basszer személyében) csatlakozik a refrénben. A hardcore-os zenei háttér kicsit kilép breakdown-os betonozásba helyenként, de nem ez a jellemző az album egészére, ezzel is elkerülve, hogy nagyon elmenjenek a dalok tipikálba. Julius és Thomas előszeretettel kalandozik el inkább enyhén kaotikus irányba gitártémáikkal.

A Darkness and the Sheperd már címében is önmagáért beszél, útkeresésről és a felismerésről hogy mindannyian “Ádámok” vagyunk, a nóta végére érdekes befejezéssel. Az ezt követő Everlasting Change pedig egyszerűen leszakítja az ember fejét, olyan átütő erővel robban be. A dob nem éppen a megszokott módon szól, ez is inkább a nyers vonalat erősíti. Nekem leginkább a lábdob hangzása nyerte el a tetszésemet, de az nagyon. A Soliluqoy címmel a lemez egyik húzónótája következik a sorban, ahol tudatosult még egy erős hatás bennem, nevezetesen az angol Architects-é, ami egyébként cseppet sem baj. A dal szövege magasan a legjobbak között van a lemezen, ami már az elején egy olyan sort szegez az ember homlokához, hogy „Solitude is your only companion”. Költői.

A megszokott kerékvágásban haladunk tovább, de a végére jön a sokk, egy mondhatni angyali énektéma képében.Nagyon el lett találva. A szállós The Grey Green enged egy kis pihenőt, effektes, elkínzott énekkel és spoken word-del megtámogatva. A folytatásban az I Left This Sinking Ship már elsőre megragadt bennem, köszönhetően a megint csak remek refrénjének. Szövegileg pedig az első szótól az utolsóig figyelemreméltó darab. Félidőn túl jön a személyes kedvencem az Oh, Brother, ami egy torokszorító utazásra csábít egy erdőbe, hatásossága ezúttal is a zseniálisan megírt dalszövegben rejlik. Az „I fight on” skandálása pedig koncertek abszolút csúcspontja lehet.

A Without Goodbyes és Anything Else Than Nothing kettőse már sok újdonsággal nem szolgál, mert a dalszerkezetek és Flori szövegütemezése is igencsak visszaköszön számról számra. Lehetett volna kicsit több változatosságot belevinni érzésem szerint. Itt ütközik ki ugye, hogy már nem csak 20 percig kell, hogy kitartson a hallgató figyelme, érdeklődése. Az utolsó előttiként érkező From far Beyond this World egy igazi emo himnuszként is aposztrofálható, erős gyertyagyújtós felling-gel. A végére pedig még egyszer beindul a zúzda a This Seems so Indigestible képében.

Nem mondom, hogy maradéktalanul elégedett vagyok a lemezzel, mert szokás szerint a picit kevesebb esetünkben ismét több lett volna. De valahogy mégis hordoz magában valamit az egész, amit nevezhetünk különös varázserőnek, mert egész egyszerűen hallgattatja magát az anyag. Nem könnyű, de idővel szoros barátság köthető a Behind The Infinite Scenes-szel. Az EP ugye csupán 5 nótát tartalmazott, és az ott végig kitartó lendületet nem sikerült teljes egészében átmenekíteni erre a 11 track-es debütre. Bár én még így is többnek, jobbnak érzem a végeredményt, mint a mostanság hallható legtöbb kiadványt. Mert már sok hallgatáson túl egyre inkább azon veszem észre magam, hogy több és több dal jár folyamatosan a fejemben és alig várom, hogy újra elindítsam a ‘Scenes-t, és azért ez már valami. Külön plusz pont jár a gyönyörű borítóért, és hogy a tiszta énekrészeket nem ismételgetik rogyásig, és így végig meg tud maradni tényleg érdekesnek a háromnegyed órában. Fiatal zenekarról lévén szó, én izgatottan várom a folytatást, merthogy a srácokban megvan a potenciál. A kiváló szövegek egyébként nagyban hozzájárulnak a lemez megszerethetőségéhez, de persze csak annak, aki vevő az ilyesmire.

Ez utóbbinak köszönhetően kap egy erős 8.4/10-et tőlem.