Defeater – Travels

Akárhogy is nézzük, 2008 zeneileg rendkívül erős év volt, főleg ami a szürke ködből előtűnő bandákat illeti. A bostoni székhelyű, énekesük megtalálása előtt SLUTS néven működő Defeater együttes is beillik ebbe a sorba, hisz Travels című debütalbumuk a maga zörgő méltóságával követel helyet magának, hogy egy kicsit megkavarja azokat, akik netalán átnéztek felette mielőtt kitették a pontot az éves toplistájuk végére.

A lemez már az első másodpercekben bemutatja, hogy mire kell számítanunk. Lendületes, dörgő ütemek, csaknem szüntelen üvöltéssel, kíméletlenül rángatott riffek, s olyan témák, amelyek a leülősebb részeknél is inkább arra emlékeztetnek, amikor valaki csak hátralendíti a kezét a nagyobb lengő érdekében. Rövid számok jönnek egy gyorsvonat zakatoló ritmusával, s refréneknek általában még nyomát sem leljük, mert egyszerűen nincs idő rájuk, annyira húz és nyomul előre az egész. Furcsa megoldásokkal élő dallamos hardcore, hideg profizmussal, a lózungok és közhelyes elemek mellőzésével, földbe döngölő elemi erővel. Az igazi ötlet abban áll, hogy az album felénél, amikor már az ember arca is ökölbe rándul, egy egyszerű, Brodskyt idéző folkbetétet hallunk kibukkanni, a Prophet In Plain Clothes végét ez tölti ki. Ez az egyetlen pihenés, majd újra folytatódik az ütöm-vágom.

Hogy hogy kerül az oda? A Travels egy konceptalbum. 1945-ben kezdődik, s egy ember életét kíséri végig, amint nyomorban nő fel: tizenhét évesen megöli a szörnyeteg apját, s elkezd utazni, szökni a pokolból. Próbálja megtalálni a megnyugvást, de a végén kénytelen visszatérni haza, az elhagyott családjához, ám nincs valódi megoldás, nincs remény, és nincs boldogság, csak az egyre ismétlődő mondat: ‘I ain’t no wicked man‘. A gyávaság, küzdelem, bűntudat, megnyugvás, megbocsátás és a feloldozás átitatják az első hangjegytől az utolsóig ezt a harminckét percet: szívbemarkoló történet tökéletesen előadva, semmit sem szájba rágva, hanem megadva a lehetőséget, hogy a nyomasztó tanulságot a hallgató vonja le. Lélekfacsaró utazás, ami többször fordul át önmagán, ugyanahhoz a szóhoz visszaérve a végén, amellyel indul.

Vigyázó szemetek Bostonra vessétek – mert ez az öt srác nagyon tud. Ne nekem higgyetek, hanem a lemeznek, és a szövegnek. Üdvözlet a győzőnek.

10/10