Decapitated – Carnival is Forever

Vitek halálával Vogg maradt az egyetlen alapítótag a Decapitatedben, hozzá csatlakozott Heinrich, mint basszusgitáros (ő azóta már kiszállt), Rafal Piotrowski, mint énekes, és egy Krimh névre hallgató dobos, akire igen hálátlan szerep jutott, ám ő ezt hiba nélkül oldja meg. Bár elődjénél kevésbé képzett dobos, (Amit Witold tudott a cinekkel, azt nehéz überelni), de így is bőven figyelemreméltó az új fiú teljesítménye, érdemes lesz rá odafigyelni. Rafal és Covan között nem tudok ilyen különbséget tenni, a hangjuk körülbelül uggyanolyan, bár én Covan szövegeit jobbnak éreztem. Megfelelő embereket tehát sikerült találni a kiesők helyére, most nézzük az anyagot.

Párszor végigpörgetve az albumot folyton az járt a fejemben, hogy innen bizony valami hiányzik, ami megvolt eddig. Még pár hallgatás kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy mi itt a probléma. A korábbi albumok – főleg az Organic Hallucinosis –  tele voltak váratlan megoldásokkal. Mit értek váratlan megoldás alatt? A fentebb linkelt A Poem About an Old Prison Man közepén az atmoszférikus kiállás, a dobszóló a Day 69-ban stb. Ezek régen megvoltak. A Carnival is Forever azonban nem bővelkedik ilyenekben, inkább féltechnikás, erőteljesen a Gojirára hajazó death metalt hallunk ebben a 42 percben. Ennek a 42 percnek főleg a második fele eseménydús, az első három dal – köztük a címadóval – nem marad túl emlékezetes, hiába nyúlik nyolc perc fölé pont a Carnival is Forever. Viszont a Homo Sum, a 404 (ennek a vége talán az egész korong csúcspontja) vagy a Pest már erős daloknak bizonyulnak, és ezekben szerencsére nem érezni annyira a Gojira hatásokat, mint az elején. A záró, akusztikus/instrumentális Silence-t viszont eléggé úgy érzem, mintha csak egy lefutott kötelező kör lenne, ütősebb lezárást is el tudtam volna képzelni a Carnival is Forevernek.

Nehéz ilyenkor akármit is mondani, mert nem akarom, hogy az a felhang jöjjön le a cikkből, hogy „Vitek halálával kiveszett a kraft a Decapitated zenéjéből”. Mert ez nem feltétlenül igaz. Jó, mindig is ódzkodtam az újjáalakulósditól, főleg úgy, hogy egy korábbi tag halála miatt történik, mert hiába mondja a többi tag, hogy „XY is ezt akarta volna”, de a dalszerzési/felvételi módszerek egyáltalán nem ugyanazok, mint korábban. Ráadásul a Decapitatednél ez hatványozottan van jelen, mert Voggon kívül mindenki kicserélődött. Nem tudom, hogy ha még egy-két évet érlelik ezt a lemezt, akkor jobb lett volna-e a végeredmény, de az biztos, hogy a Carnival is Forever nem talált be. De legalább mutatja, hogy a gödörből sikerült kilábalni, és bár egyelőre még a standard Gojira/néha Meshuggah riffeknél nem sikerült előrébb jutni, és nem túl emlékezetes ez a 42 perc, de ítéletet mondani a srácok fölött majd csak a következő kiadvány után lehet.

5/10

Ui.: Kérdezzétek meg, mit gondolok a Nasum reunióról!