2011. február 24.
Tracklist:
1. Terra Noctunus (1:16)
2. The World Engulfed in Flames (3:52)
3. Savor the Kill (3:48)
4. Man & Swine (3:44)
5. Love as a Weapon (4:00)
6. Your Everyday Disaster (2:48)
7. Violent by Nature (2:21)
8. Purgatory (3:48)
9. Severed into Separates (3:29)
10. Wound (3:45)
11. Terra Solaris (8:41)
12. Beyond the Life You Know (4:12)
Azt hiszem, mind megegyezhetünk abban, hogy a The Eternal Return nem volt egy szerencsés kiadvány, hiszen a Kris Norris gitáros/dalszerzőt belső feszültségek okán elengedő Darkest Hour menet közben olyan konfliktusba keveredett kiadójával, a Victory-val, ahonnan már tényleg nem lehetett visszaevickélni. Az ennek köszönhetően manifesztálódott harag és gyűlölet egy olyan rutinmunka-szagú produktumot eredményezett, ami némiképp – a zenekar utólagos bevallása alapján is – a ’Sadist Nationt kívánta megidézni, azonban vannak olyan lemezek, amiből csak egyre van szükség. Talán nem is véletlen sem a kiadó, sem a banda részéről, hogy a lemez promóciója igen hamar jutott elcsendesedésre.
Most azonban a The Human Romance már az előzetesen meghallgathatóvá tett három dal formájában is érzékeltetni kívánta, hogy az idén 15 éves Darkest Hour nem kívánja folytatni az ennyire nyíltan retrospektív ösvényt, és igazából onnan vették fel a fonalat, mintha a The Eternal Return meg sem jelent volna. Ugyanis a zenekar új nagylemeze gyakorlatilag tökéletesen beillik egy harmadik darabként az Undoing Ruin és a Deliver Us után egy sajátos skálába, amit ha a fejlődés szavával vétek is lenne illetni (lévén csak különböző hangulatokról van szó), az összetartozással mégis megragadhatjuk azt, hogy ismét a dallamokon és a határfeszegetésen volt a hangsúly. 
Elvégre a The Human Romance épp annyiban nyúl vissza a Darkest Hour eddigi múltjába, mintegy beékelődve az Undoing Ruin csontdallamos-tukás szerzeményei és a Deliver Us útkereső metal hangzásába, amennyiben képesek voltak ismét tágítani saját zenei világukat, hiszen a zenekar immáron hivatalosan is egy metalbandává lépett elő. Sőt, valószínűleg – számomra legalábbis bizonyosan – az egyik legértékesebbé, hiszen tradíció és innováció ad egymásnak alázattal és bizonyításvággyal egyaránt telített randevút egy olyan zenei közegben, ami épp annyiban veszi alapul az elmúlt két évtized legfontosabb metal-eseményeit (gondolva itt a thrashes, heavy metalos betétek mibenlétére, valamint úgy egyáltalán az At The Gates, valamint a Colony/Clayman hatására), amennyire ebből fel is tudott építeni egy új, markáns közeget. Eleinte attól tartottam, hogy a The Human Romance csak egyes dalaival fog megragadni, és a lemezen a ’Return alapján egy kissé öreges hangvétel fog eluralkodni, ám ebben a formában erről szó sincs: négy éve nem volt ilyen erős lemezen a Darkest Hour, és ezúttal egy olyan dalcsokrot hoztak össze, ami lényegében első pillanatától az utolsóig kedveskedik kiemelendő pillanatokkal. Így nem csupán ízes és fogós szólókra valamint svédelt melódiákra (köszönjük, Peter Witchers), hanem nyers váltásokra és lendületes refrénekre is számítani kell, épp úgy, ahogy azt a Darkest Hourtől elvárjuk.
A legnagyobb különbség, amivel az új lemez elkülönül az eddigiektől, nem más, minthogy a banda ennyire epikus magatartást sosem tanúsított a dalszerzés során: ez némiképp a Deliver Us bátorságának hozománya, azonban a jelenlegi dalcsokorban még inkább kidomborítva találkozunk vele. Ennek legnagyszerűbb példája az instrumentális Terra Solaris, ami a maga közel kilencperces terjedelmével méltán állítható a Dürerben is megtapasztalt Veritas, Aequitas mellé. Ugyanakkor a tizenkét tételt közel negyvenhat percbe sűrítő album mégsem tökéletes, hiszen a The Human Romance amellett, hogy át tudta menteni a megnevezett két album szenvedélyét és szabad gondolkodásmódját, egyes pillanataiban mégis megpihen, legalábbis olyan témákat állít csatasorba, amik nem feltétlenül veszik fel a versenyt az album érzékelhetően kiugró pontjaival. Ez főként olyan esetekben nyilvánul meg a saját hallgatói tapasztalatom alapján, amikor egyfajta rés keletkezik a hagyományidéző riffek és a modernebb dalszerkezetek között (mintha valamilyen nyomás hatására átmeneti vázlatként kerültek volna be egyes témák), ám ha ettől a két-három momentumról megfeledkezünk, még mindig egy olyan albumot tarthatunk a kezünkben, ami dalainak túlnyomó többségében mégis épp annyira fogós és slágeres, amennyire nyers és erőtől duzzadó. Így kell kiemelni a klipes Savor The Kill In Flames-hatású szerkezetét (amihez foghatót az utóbbi években nem is nagyon hallhattunk), a Dürerben bemutatott Your Everyday Disaster tökéletes lezártságát, a Wound dallamépítkezését, a Severed into Separates teljes kettősséget prezentáló gitártémáit, valamint a Love as a Weapon lírai nyitányát és súlyos refrénjét. Ezek a pillanatok fémjelzik a leghatározottabban, hogy a Darkest Hour ismét bevezeti rajongóinak fogalomtárába az ismételt lejátszás kifejezését, hiszen nem csupán az utóbbi évek egyik, ha nem a leginkább szerethető, egyben abszolút haladó szellemiségű svédelt metal lemezéről van szó, hanem a Darkest Hour méltán kivárt minőségi visszatéréséről is.
Mert a The Human Romance minden bizonnyal ott lesz az év végi toplistán, köszönhetően annak, hogy a Darkest Hour nemcsak eddigi legepikusabb albumát alkotta meg, hanem végérvényesen bevezette palettájába mindazokat a színeket, amikkel a Deliver Us még csak – ha hatásosan is, de – játszott. Így (ahogy a zenekar dobosa, Ryan is hangoztatta) a The Human Romance valóban egy új kezdet a banda számára: ezt pedig a nem tökéletes összkép olvasatában is illik a lehető legnagyobb odaadással honorálni.
10/7,5.
httpvh://www.youtube.com/watch?v=naQCF2iWPt0&feature=player_embedded
