Cynic – The Portal Tapes

A lemez megértéséhez nem árt tisztában lenni azzal, hogyan, mikor is keletkezett. Miután 1994-ben feloszlottak, Paul és Sean új bandát alapított Portal néven – velük volt még Jason Gobel gitáros, Chris Kringel basszusgitáros és Aruna Abrams, aki a szintetizátorok mellett énekesi teendőket is elvállalt (hazai vonatkozás, és egyben bulvár, hogy az énekesnő jelenleg a Császár „Shane 54” Előd oldalán Myon néven megismert Égető Márióval él párkapcsolatban, és közös dalt is készített a párossal). Egy demo anyagot sikerült összehozniuk, de ennyiben is maradt a dolog. Egészen mostanáig, hiszen úgy döntöttek most van itt az ideje annak, hogy felidézzék ezeket az éveket.  Felmerülhet a kérdés, miért kellett ezt Cynic néven megjelentetni? Ugyan az előző EP után nem hat óriási meglepetésként az ilyen mértékű eltávolodás a korábbi metállal azért bőven átszőtt anyagokhoz képest, de úgy hiszem az igazi zsenialitás mindig is e stílusok tökéletes fúziójában mutatkozott meg. Így nem árt előre tisztába lenni a tényekkel: ezen alkalommal teljesen száműzték a metálos, gyorsabb elemeket, Paul sem ereszti ki többé a benne lakozó ördögi hangokat. A The Portal Tapes tovább kalandozik az elszállós, megnyugtató, lassabb folyású vizeken. Ami valóban megnyugtató az az, hogy még így is elfogja az embert a jól ismert Cynic atmoszféra. Paul gitárjátéka most is hozza az elvárt szintet, kiteljesednek a korábbi jazzes témák, voltaképp át is veszik az uralmat mind a ritmus, mind a szólók terén. Torzított gitárok elvétve hallhatóak, leginkább csak tudatosan a háttérbe olvadva. Sean stílusa is a régi, ugyan lemondott a gyors fillekről és a duplázó használatáról, de ugye most nem is nyílna alkalma ilyenekre. Azonban ötletes játékára továbbra sem lehet panasz. A hangszerelés rendben van, a jól hallható basszustémáknak külön örültem, továbbá gyakran igencsak előtérbe kerültek a billentyűk is . A lemez csaknem teljes 45 perce során Aruna (ha esetleg eddig nem derült volna ki, hölgyet takar a név) énekhangját hallgathatjuk, igaz néhol Paul is becsatlakozik. A folyamatos tiszta vokál miatt könnyed hangulat lengi be az albumot, fogós refrénekkel, néhol egészen popba hajló témákkal. A tíz szám egyike sem tör át a saját maga felállított kereteken, egységességet sugározva, jól felépítve, átgondolva, kellő hosszúsággal.

Nem egyszerű ítélkezni a korong felett. Eltűnt az az egyveleg, ami miatt csodáltuk Paul zenekarát – most csak ennek az egyvelegnek az egyik felét kaptuk meg. Ezt a jazzes, leültetett tempójú töredéket pedig kibővítették, olyannyira, hogy ismét egy egésszé váljon. Talán jobb, lett volna a Portal neve alatt megjelentetni, hiszen akkor elkerülhető lett volna a Cynic ilyen gyakori emlegetése a kritika során. Ha el tud vonatkoztatni az ember, és átadja magát a lemeznek, biztosra veszem meg tudja szeretni. Megnyugtató hangulatú, az érzelmek szó szerint csak úgy áradnak felénk a hangfalakból, továbbra is progresszív elemekből felépítve, csupán könnyedebb formában. Hogy mit hoz a jövő, az hamarosan kiderül – Paulék már nagyban benne vannak a dalszerzési folyamatokban. A kérdés csupán a következő: tudatosan szoktatnak hozzá minket ehhez a könnyedebb dallamvilághoz, vagy pedig visszatérnek a gyökereikhez. Úgy hiszem, sokan várják azt, hogy az utóbbi öltsön testet, köztük én is – de addig is egy-egy fárasztó nap után jól eshet felidézni a Portal-korszakot, e lemez pedig végre minőségi lehetőséget teremt ehhez.

8/10