Chief Rebel Angel – Black Horn

Fel. Viszont ez nem teljesen magától értetődő. A lemez először is még a „szokásoshoz” képest is iszonyatosan rövid. Hogy mennyire? Szemléltetésképp itt egy kísérlet csak Önöknek: a cikk pontosan annyi ideig fog íródni, ameddig a lemez tart, számonként tördelve a bekezdéseket. Indul.

Az első hangok alapján jót tett a váltás, jó hogy újra a halálrokk háromfejű zabigyereke játssza a számokat. Méghozzá a felvételen is élőben. És a kezdés egyből igyekszik is megnyugtatni, hogy ha már egyszer rettentő rövid a lemez, nem lesz unatkozás és üresjárat. És ez sikerül is, ha a későbbiekben efelől kétség is merülne fel, az azt jelenti, hogy az utolsó szám utáni hosszan lecsengő gitárhangoknál jársz.

És ami a svung mellett egyből nyilvánvaló a lemez elején, az az, hogy a hangzást megviselte egy kicsit a pihenés, mert függetlenül attól, hogy végeredményben jól szólal meg a dolog, kicsit kiegyensúlyozatlan a keverés, az ének lehetne valamivel hangsúlyosabb, a dob pedig zakatolhatna egy picit kevésbé élesen.

De persze nem erre kell figyelni, a Chief Rebel Angel zenéje egyáltalán nem a gyógyíthatatlan hangmérnök fülének szól. Sáros, füst- és bráhaszagú minden, amit a fekete kürtön játszanak, és ahogyan a kosz, úgy a kapaszkodók is ugyanolyan sűrűséggel vannak ott minden számban, mint a Death Rock Cityn. Vajon színvonalban is?

Számonként talán nem, ez a lemez nem hoz olyan alapvetéseket, mint amilyen pl. a Sour Toe Jive volt az előző nagylemezen, viszont míg ott volt pár helykitöltővé fakult szám, addig itt a színvonal sokkal közelebb áll a konstanshoz.

Azért természetesen itt is vannak kiemelkedő megoldások, mint a D vagy a Valley Of Denial, viszont a többi szám sem esik messze attól a fától, amiről ezek a „slágerek” szakadtak. Koncertre válogatva nem igazán lehet mellényúlni a lemezről, remélhetőleg a zenekar kacifántos helyzetétől függetlenül a közeljövőben sikerül majd tapasztalni ezt valamelyik klubban.

A lemez szeptemberben egészen meglepő módon az elsősorban underground bármi-hopban utazó DDK Recordsnál fog megjelenni, akik többek közt a második Akkezdet Phiai lemezt és a Realistic Crew anyagait is gondozzák.

Hogy a kényszer vagy egy ésszerű kompromisszum eredménye ez a megoldás nem kifejezetten számít, legalábbis a hallgató oldaláról nézve a dolgot biztosan nem. A DDK nyerni fog a nyitottságukat bizonyító lépéssel, a zenekar pedig jól jár azzal, hogy ez a lemez is megjelenhet hanghordozón.

A zenekar facebook oldalán már meghallgató számok alapján nem érdemes félreskatulyázni a lemezt, legyen mindenki türelmes, kifizetődő lesz.

Még akkor is, ha csak bő negyedórányi sörhas- és szakállnövesztő rock ’n roll lesz a jutalom. Mert ha leverni a Death Rock City-t nem is tudja, az új lemez nem is marad alul.

Nyers, direkt és egyszerű a Black Horn is, és ezek erények ebben a műfajban. Az igazán remek számok mellé most nincs kultuszgyártás, és ezt mi sem szeretnénk megtenni. Örülni és kalapot emelni az albumnak viszont igen.

Pontszám: 7.5/10