Németek meg a “New Wave Hardcore”, hogy micsoda? – itt a debüt Burning Down Alaska EP

burning-down-alaska_values--virtues-ep

Tracklist:

01. Intro
02. Brighter Days
03. Reality & Fiction
04. Savior
05. Interlude
06. Phantoms (km. Michael McGough - Being As An Ocean)
07. Clockwork
08. Monuments
09. Trophies (km. Michael Lawler)

Műfaj: dallamos hardcore

Támpont: Sending Lights, Ambleside, Seasons In Wreckage

Hossz: 27:45

Megjelenés: 2015. március 13.

Kiadó: Redfield Records

BDA-Foto

Lépjünk ki most az ismert világunkból, a monoton megszokott életünkből és tegyünk egy alig félórás kirándulást! Kivel és merre? Mivel hetek óta nagyon kínálja már magát a németek Burning Down Alaska névre keresztelt alakulata (koncertsorozat, videóklip, meg ugye az eddigi büszkeségük – a bizonyos lemez előtti felhajtás), így próbáljuk hát ki őket idegenvezetőként. A kérdés másik felére pedig válaszoljon csak maga a banda, a kilenc állomás megtétele közben, alatt… a random felfedezőtúra után meg hátha összeáll, hogy mi is az az általuk “new wave hardcore”-nak nevezett dallamos hardcore, amelynek terepére kalauzolnak minket.

Mint ahogy az szükséges, kell egy kis bemelegítés, hangulatkeltés, az érzékek felcsigázása, úgyhogy kapunk is egy hajszálnyival többet, mint egy percet, de nem többet, hogy felvehessük a ritmust. A következő lépésünk már a sűrű, kusza térben ér minket, melybe azonnal behúz a lebegő, könnyed, de rendkívül játékos riffeket használó instrumentális alap, Tobias Rische hangját követve pedig csak a füleinket kell használnunk az út során. Megnyerő és érdekes az EP első harmada, már a bizalmunkat is elnyerte a vezetőnk, már majdnem kérdés és kételyek nélkül haladunk utána, de valami csak zavarja még a folyton mozgó kerekeket ott a fejben… mitől más ez? Mitől tartja különbözőnek magát ez a banda a többiektől? Ezzel a határozott felfogással és céllal kezdték írni dalaikat, hogy valami meghatározhatatlanul összetett és egyedi dolgot csináljanak. Oké, de ki nem így vélekedik a saját munkájáról? Ki nem a saját gyerekét látja a legkülönlegesebbnek, legkedvesebbnek? Miért nem elégedik meg az Alaska a dallamos hardcore jelzővel?  Az általuk „álomszerű dallamokként” emlegetett alapot hangsúlyos és komplex gitárjátékkal vegyítik, a nyelvi mondanivalót pedig hörgésekkel, de többnyire üvöltéssel tudatosítják a hallgatóban. A műfajok szétzilálása, újak építése vagy a határok feszegetése teljesen időszerű, a kategorizálás okozza talán a legnagyobb fejtörést (kit milyen zsákba tegyünk bele), úgyhogy jó dolog az, ha egy zenekar saját maga dönt erről a besorolásról. A Burning Down Alaska tehát a stílust melyben játszanak “new wave hardcore”-nak emlegetik… amitől kicsit kaparjuk a falat, de hagyjuk rájuk.

A címadó dal után egy kis déjà vu, mintha már jártunk volna ezen a helyen, hallottuk volna ezeket a motívumokat. Ez esélyes, hiszen a nagylemez előtt már napvilágot látott néhány BDA szerzemény, így a Savior sem ismeretlen; tavaly nyár végén hallhattuk már, és láthattuk a hozzá forgatott érdekes és igényes videót. Tobias hangja mellett egy jól eső női vokál (Lotte Bucholz) színesíti, emlékezetessé teszi a dalt, bár néha a riff-ek önmagukban is megteszik ezt. Itt el is érkeztünk egy meghatározó, magas pontjához a kirándulásunknak, egy pihenő, egy lágy átvezetésen keresztül jutunk el az kreáció legnagyobb slágeréhez, a Phantoms-hoz, melyhez az Elijah-tól igazolt Being As An Ocean tag, Michael McGough adta híresen szép és szívlágyító tisztáit. A romantikának, az összebújásnak az ideje ez, katarzis vagy hasonló szarságoké… a valóban szép pillanat, állomás után ideje továbbhaladni, az utolsó harmad következik. Igen, a lebegő és álomszerű dalívektől rendkívül könnyednek és feltöltőnek érezzük a teret, de egy állandó zaj is velejárója ennek. Olyan érzés, mintha egy vízfolyam állandó zúgása adná az alaplüktetést, ami egyszerre élvezhető és zavaró is, de mivel a szemünket nem, csak a fülünket használjuk ezen a túrán, így felesleges körbetekinteni és keresni annak a zajnak a forrását. A záróakkord előtti, számomra újabb csúcspontja a lemeznek a Monuments egésze (a blöe-zést leszámítva), ehhez a dalhoz is készítettek már korábban egy videót a srácok. Koncerteken valószínű ez lesz a leginkább csordaüvöltést generáló dal. (Vasárnap le is teszteljük ezt a Dürer Kertben!) Csodás ívet jártunk be a dalcsokor meghallgatása során, búcsúzóul, lezárásként sem kaptunk semmi elhanyagolhatót a bandától. Az utolsó tételhez segítségül hívták Michael Lawlert, akit láthattunk pár videóban, ahogy éppen a Northlane dalokat hörög, üvölt a mikrofonba. Különleges és erős bemutatkozó EP-t produkált a Burning Down Alaska. Egy ilyen szerethető és figyelmet felkeltő kiadvány után kíváncsian várjuk a továbbiakat, hiszen egy ilyenfajta zenei élményt adó bandával bármikor újra útra kelnénk, bele az ismeretlenbe is! 7,5/10