Bad Rabbits – American Love

A hetvenes-nyolcvanas évek funk rockját és r’n’b-jét korántsem a legkönnyebb hitelesen megidézni, pláne vérfrissítést adni azoknak az egyes műfaji paneleknek, amik mára parabolisztikusnak hathatnak, ugyanakkor a tavalyi év egyik titkos befutója a legnagyobb hitelességgel biztosítja, hogy vannak dalok, amiknek nem kell többről szólnia, mint fiúkról és lányokról. Kár is lenne kerülgetni a forró kását: a Bad Rabbits zenéjében kulcskérdés a fülledt szexualitás, de ez az aranyhangú Fredua Boakye vezette zenekarnál nem olyan érzékenységgel jelenik meg, mint mondjuk a The Weeknd csendbe vonuló lemezeinek esetében, hanem épp ellenkezőleg: harsány, hímsoviniszta, de magával ragadó mindaz a pofátlan lendület, amikről a dalszövegek is szólnak, nem is beszélve arról a hangszerelésről, ahogy megszólalnak az American Love dalai. Amit egy laikus mindenképp érezni fog az első hallgatás során a súlyos groove-ok mellett (a dobok mögött Sheel Davé, az Irepress tagja ül), az nem más, minthogy ez a tagság arcátlanul össze van szokva, és minden szekció a lehető legjobban érzi egymást: másképp persze nem is lehet jól játszani a funkyt, de az borítékolható, hogy a vastag basszustémák, a fanfárokra hajazó fúvósbetétek, na meg a feelinges kórusok mellett a szintiszólók is olyanok, hogy megőrülsz tőlük, mert olyan elemi önfeledtség sugárzik a Bad Rabbitsből, ami nemcsak párját ritkítja, hanem még a nagy példaképeknél sem volt szembetűnő, hogy ilyen gazdag hagyomány ilyen természetesen találkozhasson. Mindebbe persze az is beletartozik, hogy a srácok zenei ízlése is rendhagyó: persze már korábban is láttuk, milyen az, amikor az r’n’b hajlításai és érzelemgazdag előadásmódja megjelenik a keményebb zenében, hiszen az Emarosát, a Dance Gavin Dance-et és Daryl Palumbót sem kellett félteni, ha arról volt szó, de azt aligha gondolhattuk volna, hogy ez visszafelé is működik, és Freduán is jól áll a Glassjaw kabát, vagy hogy úgy általában a Bad Rabbitsnek jól áll a Deftones. És ami a legszebb, hogy az elsőre működő dalok (amik már a Stick Up Kids EP-n is működtek) mögött csak a DIY áll, és semmi más: a Bad Rabbits ékes pionírja annak, hogy 2013-ban nem kell patinás kiadó vagy blingblinges hátszél, ha egy zenekar tudja, hogy mit akar, és ami még fontosabb, törekszik is arra, hogy a legjobb legyen abban, amit csinál. Nem is véletlen, hogy a zenekar idén nyáron már végigturnézhatja az ‘Államokat, helyenként a Taking Back Sunday vagy a Weezer vendégeként áll színpadra, de a mainstreambe való betörés is itt van a célegyenesben, elvégre a (kislemezenként más fenékborítóval felvezetett) American Love-ra már lecsapott Jimmy Kimmel és Craig Ferguson is, de az NBA döntőjének első meccsén Stephen A. Smith élő adásban perdült táncra a Get Up And Go hallatán. Meg hát tegyük a szívünket a kezünkre: ki tud mozdulatlan maradni ezekre a dalokra? Az vagy süket, vagy hülye, vagy mindkettő, mert kár is tovább ragozni, hogy a Bad Rabbits zenéjére nem lehet nem megmozdulni, és még a legszarabb napod közepén is mosolyra tud deríteni bárkit. 9,5/10

(Meg a Budapest-plakát sem rossz a falon 0:53-nál, nem?)