Attila – About That Life

Nem, a fenti eset nem történt meg. De megtörténhetett volna. Szerencsére a megapartiarc Chris Fronzak (aka. Fronz) által vezetett Attila elég régóta van már a szakmában, hogy mindenki tudja, mire számítson, ha ők kerülnek szóba, és valószínűleg mindenki nagyon jól tudja, hogy a frontember bent volt a Made-ben, és a többi. Emellett az Attila valószínűleg az egyik legvitatottabb együttes jelenleg deathcore körökben: a rajongók szerint el lehet rá bulizni (ami tulajdonképpen igaz), a gyűlölők szerint roppant buta/ostoba/igénytelen a zene és a szövegek (szintén igaz, bár a szövegek ilyen téren utcahosszal vezetnek). Az About That Life talán eldönteni nem, de árnyalni biztosan fogja ezt a vitát, elég, ha sorba vesszük a listát, amin azok a dolgok szerepelnek, amik az Outlawed óta változtak: semmi. Továbbra is az eddigi – jobbára bevált – recept szerint dolgoznak a fiúk, tehát fel lehet készülni az újabb breakdownokkal teli, lassú, de pattogós, rappelésre hajazó énekstílussal megfűszerezett tökegyszerű deathcore anyagra. Harmadszorra azonban már nem üt ugyanakkorát az a poén, amin elsőre akár még el is mosolyodhattak páran. Jó, azért a kezemet a szívemre téve, amikor Chris elkezdi a védjegyévé vált gonosz manó hangon való köpködést, az azért eléggé ott van a szeren.

És amikor Chris elkezd szöveget írni? Na, az meg egyáltalán nincs. De aki ismeri az Attilát, az tisztában van ezzel. Igazából nem (csak) az a gond, amiről énekel, mert az tökéletesen kiszámítható volt, hogy erről fog, hanem az, hogy nem igazán kreatív. Értem én, hogy mindenki bekaphatja, aki nem Fronz, biztos jó oka van arra, hogy ilyeneket írjon (vagy nincs), de amikor a „suck my dick” egy komolyan vett érvnek számít valaki gondolatmenetében, az már gáz. Mondhatnám, hogy a szövegei kezdenek az Anal Cuntra hajazni, de azok a szövegek annyira abszurdak voltak, hogy senkinek még csak meg sem fordult a fejében, hogy lebuzizzon mindenkit, akit ismer, de az Attila által propagált (basszunk be, ‘oszt kész) életmódot elég sokan követik enélkül is, és nem feltétlenül kéne további tinédzserek fejét tömni ezzel. De pluszpontnak kell elkönyvelni azt, hogy ők nem pofátlankodnak be egy olyan közösségbe, ahová nem tartoznak (rátok mutatok, Deez Nuts), szimplán csak szarok a szövegek. És mivel ezúttal a dalok sem az igaziak, ezért a csapat énekesének szomorúan el kell hagynia a zeneipart, már ha tartja magát ahhoz, amit mond. Kétlem, hogy fogja. 4/10