Hazai Hétvége: Angertea – Nr. 4: Songs Exhaled

Sosem játszottak a srácok könnyen befogadható zenét, epikus hosszúság, tördeltség, nyomasztó hangulat és barátságtalan légkör jellemezte mindig is dalaikat, miközben rendkívül szerethető volt az összkép. Persze azok mindig is előnyben voltak, akik szorosabb barátságot ápolnak olyan bandákkal mint a Tool vagy a Neurosis, de ezen zenekarokat tényleg felesleges már felhozni a ‘Tea kapcsán, hiszen már régen kialakították saját zenei világukat, tele jellegzetes sajátságokkal, amiknek köszönhetően néhány másodperc után azonnal fel lehet ismerni bármilyen körülmények között a zenekart. A Nr.4 rögtön az elsőként nyilvánosságra hozott No Computationnel nyit, amiben Bill Gould, a Faith No More basszusgitárosa is vendégszerepel néhány gitárharmónia erejéig. Egy igazi hamisítatlan ‘Tea sláger ez, amit követően a Demon Surfaced – amihez klip is fog készülni – a már megkezdett ösvényen halad tovább, miközben a továbbra is rendkívül erős, húzóerőnek számító basszusjáték uralja az étert. Peralta Miguel megkérdőjelezhetetlenül központi figurája az összes tételnek, de Bárkai László dobos is ügyesen kavarja az ütemeket. Mihály Gergő helyenként teljesen beteg üvöltésekre, sikolyokba hajló kitartásokra vetemedik, miközben a jól megszokott orgánumában hozza a remek tisztákat. Nem feltétlenül kell a lejátszási listára pillantania az embernek ahhoz, hogy feltűnjön az a fajta relatíve slágeresség, ami a dalokat jellemzi. Már nem a tüskésség és a befogadhatatlan nyomasztás uralja a szerzeményeket, ami nyilván fog új követőket szerezni a bandának, de szerencsére ettől még a régi szimpatizánsok sem fognak elfordulni a zenekartól. Viszont befogadhatóság ide vagy oda, emlékezetes pillanatokban, kiugró momentumokban, markáns kitörésekben ennek ellenére sem dúskálunk, ami az előzmények ismeretében mindenképpen negatívumként róható fel. A másik oldalról nézve pedig ez továbbra is egy rendkívül igényes, minőségi muzsika, amire valóban érdemes időt szentelni, mert az biztos, hogy továbbra sem egy könnyen oldódó instant slágergyűjteményről van szó.

A felvételek újfent Vári Gábornál készültek a szegedi Black Hole Sound Stúdióban, az ének pedig Szentesen került rögzítésre Murphy-nél, ami bizony már szintén hagyománynak számít. Ahogy a rendkívül igényes külcsíny is, ami a 28-hez hasonlóan Mihály Gergő és Pukánszky Anna közös munkájának gyümölcse. A hangzás egyébként teljesen profi, minden úgy és ott szól, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A féltávon túl csendül fel a legslágeresebb tétel, a Lions’ Region, amit követően elérkezünk a lemez abszolút csúcspontjához az A for Afrodita képében. Ilyen és ehhez hasonló számokból, hangulatból elfért volna még az albumon! De aztán majd persze az idő eldönti, hogy kinek van igaza, mindenesetre remélhetőleg nem kell hiába várni újabb 7 perc feletti borulásokra a jövőben, mivel még mindig az áll a legjobban a zenekarnak. Ugyanakkor az olyan egyszerű ám mégis nagyszerű megoldások, mint például az Akrám című instrumentális átvezetőjében hallottak abszolút a pozitív oldalt erősítik. Valahogy ezt a régi és új világot kéne úgy összegyúrni, hogy kellő mértékű nyomasztás és ellenállhatatlan fogósság kerüljön szembe egymással, ami egy igazi ősrobbanáshoz vezethet, ami sajnos ezúttal elmaradt.

7/10