Alexisonfire – Death Letter (EP)

Nem meglepő módon a Death Letter című anyagon nincs egy szem új dal sem, de a szokásos „ez megint a pénzről szól” felszisszenés mellett azért ennek örülhetünk is, hiszen utolsó érdemi kiadványuk, a Dog’s Blood EP sokkal jobban sikerült, mint az azt megelőző nagylemez, így relatíve szép zárása a kvintett dalszerzői karrierjének. Utolsó kiadványnak pedig ott lett volna rendkívül stílszerűen a pályájukat elindító, pont tíz éve megjelent Math Sheets demo RSD-bakelitverziója, így már a dalok meghallgatása előtt kijelenthető volt, hogy senkinek se fog hiányozni ez a hat szám. Sajnos ezt a tartalom is megerősíti, illetve tovább súlyosbítja: a korábbi lemezekről összehalászott dalok átértelmezései kivétel nélkül érdektelen, végtelenül felesleges húzásként sültek el, ami nyugodtan megjelenhetett volna City and Colour név alatt is, csak akkor kevesebben veszik meg. Azzal kezdik, hogy az utolsó album két erős-közepes dalát lebutítják amolyan „ez maradt a stúdióban az első C&C lemez után” szintre – a lendület eltűnik, és átirat jellegükből adódóan nincs meg az az intim atmoszféra, ami ezt a lefojtott hangzást működtetni tudta Dallas szólópályájának elején.

A 2006-os lemez egyik legérdekesebb darabjának számító, eredetileg teljes egészében a Planes Mistaken For Stars frontembere által felénekelt You Burn Firstnek a Green-féle változata már pár éve meghallgatható a Vagrantos szerződés kitöltésére kiadott iTunes Originals gyűjtésen, és már akkor konstatálni lehetett, hogy ez a dal talán akkor tudna működni így, ha nem halljuk előtte Gared O’Donnell verzióját. Azzal, hogy ezt még tovább variálták, végképp sikerült tönkretenniük (~továbbherélniük) a számot, legalábbis körülbelül annyira hiányzott belőle a droideffekt, mint mondjuk egy tüzes szitárszóló, vagy egy dubstep-breakdown. Szerencsére a következő dalokban „csupán” az OC/YC felejthetőbb dalainak átértelmezése történik, előbb tábortüzesítés, majd kísérletezés útján (ha a Burial új változatára értették a noise rockot az EP bejelentésekor, akkor Steve Albiniről bizonyára annyit tudnak, hogy egy olasz pék), de azért zárásként csak zongorásították a Watch Out! záródalát, tovább növelve az EP így is erőteljes City and Colour szagát. Bizonyára azért érezzük ezt, mert ez a darab majdnem ebben a formában már ki lett adva Dallas neve alatt öt(!) évvel ezelőtt, itt viszont maximum annyi célt szolgál, hogy kiteljesíti az adieu-ként eladott lehúzást. Két kiváló stúdiós búcsúlehetőségük is volt, borzasztóan felesleges volt csinálni egy ennyire pocsék harmadikat.