Akik mindent elvesznek tőled, és semmit sem adnak vissza: Deny the Cross – Alpha Ghoul

A zenetörténetben mindig is érdekes színfoltnak számítottak a szupergruppok, avagy az olyan zenekarok, amelyekben olyan zenészek keresték egymás társaságát, akik egy adott stílusban maradandót alkottak. Nem történt ez másként a Kalifornia-Virginia tengelyen alakult, a powerviolence és grindcore műfajokban működő Deny the Cross zenekarral sem, amelynek a tagjai olyan bandákból érkeztek, mint a Spazz, az Agents of Satan, a Black Army Jacket, a Discordance Axis, vagy a Municipal Waste. Ha még hozzátesszük azt is, hogy a debütlemezük grafikáiért a Charles Bronson zenekar tagja, Marc McCoy a felelős, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy ezúttal tényleg a színtér legjobbjai közül álltak össze páran.

A nevét az amerikai thrash-alapvetés Overkill egyik számából kölcsönző Deny the Cross zenekar hivatalosan 2013-óta működik, azonban csak idén mutatták be első lemezüket, és ahogy arra számítani lehetett, nem is kapunk mást, mint tizennyolc pőre, erőszakos, őszinte számot, negyed órába sűrítve. Az Alpha Ghoul album alapkoncepciója egy olyan személy köré épül, aki mindenkiből és mindenből kiszívja az energiát, és soha nem ad vissza semmit. Bizonyára sok hallgatónak van ilyen ismerőse, akikre gondolva mindjárt értelmet nyer ez az őrült utazás. Egy kisebb bevezető után azonnal kezdetét veszi a dervis tánc, mely tulajdonképpen a lemez végéig meg sem áll, bár a középtempós tételek kissé több teret kaptak, mint amennyit érdemeltek volna, de ennek ellenére is egy csapkodó, fortyogó masszát kapunk a képünkbe. Bizarr dalszerkezetek, gyors, agresszív tempóváltások, és minden, ami kell, hogy kikapcsoljon, és egy másik dimenzióban ébresszen fel legközelebb. A basszusgitár fantasztikus precizitással, eszelősen lépeget a gitárok mellett, míg Carlos Ramirez énekes részéről tökéletes főhajtást hallhatunk Mark „Barney” Greenway (Napalm Death) irányába. Amit annyira lehet szeretni ezekben a zenekarokban, az a nyers, lecsupaszított hangzás, amely valóságosabbá, elérhetőbbé teszi az anyagot, és a mondanivalóját jobban magunkénak érezhetjük. Természetesen nem annyira mocskos, mint egy korai Crossed Out- vagy Infest-lemez, mindenesetre így is bőven örömöt tud szerezni a nosztalgikus füleknek. Mindez többek között Greg Wilkinson (Pallbearer) és Chris Pierce (Rorschach) producerek keze munkáját dicséri. Ramirez elmondása szerint: „Olyan számokat akartunk írni, amik a korai ’90-es évek powerviolence/grind stílusban szólnak, kis NYHC- és crossover-hatásokkal keverve.”

Mint arra az énekes szavai is utalnak, a Deny the Crosstól nem kell semmiféle világmegváltásra számítani, inkább neveznénk az egészet egy profi zenészek által előadott magas szintű örömzenéllsnek, amely kiváló hallgatnivalót kínál a stílus szerelmeseinek. Túl sok újdonságot nem mutatnak, de mindent maximális precizitással és átéléssel adnak elő. Felesleges is olyan dolgokat mondani, hogy az ilyen lemez tökéletes hallgatnivaló pocsék napokon, vagy akkor amikor épp energiára van szükséged, ez mindig hallgatófüggő. Azonban egy bő negyed órát bőven rááldozhatsz az életedből a lemezre, annyit biztosan megérdemel. 8/10