A meglepetés az, hogy nincs meglepetés! – a Mastodon új albumáról

masztiborító

Tracklist:

01 Tread Lightly
02 The Motherload
03 High Road
04 Once More 'Round the Sun
05 Chimes at Midnight
06 Asleep in the Deep
07 Feast Your Eyes
08 Aunt Lisa
09 Ember City
10 Halloween
11 Diamond in the Witch House

Műfaj: progresszív sludge metal

Támpont: Baroness, Red Fang, High on Fire

Hossz: 54:08

Megjelenés: 2014. június 24.

Kiadó: Reprise

Webcím: Ugrás a weboldalra

Ha valaki legközelebb bedobja nektek azt a témát, hogy a zeneipar vergődő haldoklása alátámasztható azzal, hogy az ezredforduló után nem is alakultak már igazán jó zenekarok, cáfoljatok rá egyszerűen a Mastodonnal. A Mastodon ugyanis kétezer elején alakult, és nagyon király, ugyan valójában tényleg nem találták fel a spanyolviaszt, a tagok csak szimplán a hetvenes évek gyermekei, így adott a rajongásuk a hard rock és a progresszív irányzatok iránt, emellett viszont a sludge metal a szívük csücske. Ezen műfajok érdekes fúziója pedig az évek során egy nagyon is jelentős formációvá varázsolta az atlantai kvartettet.

Hat stúdióalbum, lényegében hat teljesen különböző megszólalással és folyamatos meglepetésekkel. A zenekar lemezről lemezre kóstolgatott ide is, oda is, hogy végül idén végre megalkothassák az életmű első igazán kiforrottnak és érettnek tekinthető darabját, a Once More ’Round The Sunt. A recept lényegében egyszerű volt, mindössze ötvözték az eddigi legepikusabb művüket (Crack the Skye) a legfogósabbal (The Hunter), az első három nagylemez megidézését tehát ismét nem erőltetik túl, ehelyett viszont kapunk egy olyan alkotást, melyet bátran ajánlhatunk a Mastodon-szüzeknek kezdésnek, amellett, hogy az ősrajongóknak sem kell szégyenkezniük. Persze ha már Mastodon. akkor önirónia, ezúttal sincs ebből hiány. Elvégre nem mindennapi, hogy egy szőrös tökű metalzenekar amellett, hogy hegyek ledöntéséről fortyog (Chimes at Midnight), egy másik dalban simán feldobja az egyik bridget pom-pom lányok kántálásával (Aunt Lisa), Mike Patton után szabadon.

A váratlanság, a tempóváltások, az egészen összetett, mégis akadálymentesen működő dalszerkezetek egy percre sem hagyják leülni a már megint közel egy órás(!) monstrumot. A meglepetés ezúttal az, hogy nincs igazán meglepetés, így azt sem állíthatjuk, hogy egy komfortzónába menekülő biztonsági lemezzel lenne dolgunk. A dalok hossza ideális, a hangszeres megoldások minden elvárást kielégítenek, a röfi riffek és a szólók vicsorogva váltakoznak, a ritmusszekció egyben van, mint a mamutszéklet, sőt még mintha az énektémák is sokkal átgondoltabban lennének beosztogatva, így talán élőben sem lesz majd annyi elsumákolt hang. Troy kíméletlenül erőlteti torkát, Brent ismét Ozzyzik párat, Brann viszont nem csak a dobok mögött precíz, de a két másik kornyikáló mellett az ő hangja már szinte angyalinak hat. A Mastodon tehát idén is simán maradhat a kedvenc zenekaraid egyike, sőt hatodik lemezüket is felvésheted az évvégi top 10-es listád leendő szereplői közé, megelőlegezve neki egy igen előkelő pozíciót. Az album legnagyobb erőssége egyértelműen az, hogy nem emel bele egy újabb irányt a zenekar így is igen sokrétű stílusába, hanem az eddigieket polírozza le és hegeszti össze tükörsimára, így azt sem tartjuk lehetetlennek, hogy a Once More ‘Round the Sun lesz mostantól a mérvadója, iránymutatója, és a teljesítendő sztenderdje az eljövendő Mastodon munkáknak. 9/10