A kortárs metál világítótornya – Mastodon: Emperor of Sand

Mastodon-Emperor-of-Sand

Tracklist:

01. Sultan's Curse
02. Show Yourself
03. Precious Stones
04. Steambreather
05. Roots Reamin
06. Words to the Wise
07. Ancient Kingdom
08. Clandestiny
09. Andromeda
10. Scorpion Breath
11. Jaguar God

Műfaj: Progresszív metal

Hossz: 51:11

Megjelenés: 2017. március 31.

Kiadó: Reprise

Webcím: Ugrás a weboldalra

Kicsit mindenki öregnek érezheti magát, ha belegondol: bizony-bizony, a Mastodon is már 17 éves karriert tudhat a háta mögött. Ráadásul micsoda karriert! 7 stúdiólemez, töretlen turnézás, ráadásul tagcserék vagy az alkotói válság leghalványabb jele nélkül. Példamutató pályát futottak be, közben pedig szállították a jobbnál-jobb albumokat, amelyek minősége és előremutatása világítótoronyként magaslott a kortárs bandák tömkelege fölé. Új albumuk, az Emperor of Sand megjelenését hatalmas várakozás előzte meg, mind a zenei sajtó, mind a rajongók részéről. Egy dolog szinte biztos volt: ahogyan azt tőlük már megszokhattuk, csalódnunk ezúttal sem kell.

2c2eb9d1-d51d-4ad3-b2eb-ed1012c4865a

A lemezmegjelenéseket beharangozó dalok tekintetében a Mastodon mindig is egy jól bevált formulát követett: az első kihozott dal szinte tökéletes keresztmetszetét adja az adott lemez hangulatának, valamint saját stílusuknak is, a második kihozott tétel viszont mindig a változásra irányította a figyelmet, többnyire az album legfogósabb dalára koncentrálva. Ez most sem történt másképp, a Sultan’s Curse megnyugvást adhatott a régi rajongóknak, a másodikként kihozott Show Yourself viszont sok vaskalapos rajongónál kiverhette a biztosítékot: nem hogy összedobtak egy rövid, pofátlanságba hajló fogóssággal felvértezett dalt, de az egyenesen pályafutásuk legegyszerűbb, legpoposabb száma lett. Lehet fogadkozni, hogy ez bizony nem metal, főleg nem a Remission idejét idéző fortyogó, dühös sludge, de kétségtelenül ez a vonal is jól áll nekik. Legyen szó 10 perc környékén tanyázó eposzokról, vagy alig három perces rongyrázásokról, az atlantai négyesünk egyszerűen nem tud hibázni.

Ez pedig valóban nagy szó manapság, hisz nagyon kevés zenekar képes hasonló precizitással kikerülni egy majd két dekádos karrier buktatóit, ők viszont úgy fest, játszi könnyedséggel veszik az akadályokat. Az előző két, szerteágazó lemez után az Emperor of Sanddel újra visszatértek a koncepciózus megközelítéshez, a téma korunk egyik legaljasabb betegsége lett, a rák. A kvartett a lemez készítésének folyamatába bepillantást engedő videóikban bővebben is beszél az élményeikről, érdemes megnézni. A kormánykerék most mintha leginkább Brann Dailor überdobos kezében maradt volna végig, nagyon sok dalban vállalja el az énekes szerepét is, valamint nem meglepő módon az egész koncepció az ő nevéhez köthető. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a többiek eltűntek volna a stúdióban… vagyis nem egészen, ugyanis Brent Hinds szokatlanul kevés alkalommal állt a mikrofonhoz, illetve az említett videókban is alig tűnik fel (akkor is főleg zagyvaságokat beszélve, ahogyan azt tőle már megszokhattuk), viszont a dalszerzésből ugyanúgy kivette a részét. Az előzetes hírekkel ellentétben nem lett dupla a lemez, a második része a pletykák szerint megmarad Hinds szólólemezének, de szerencsére a gitáros azért így is újfent leszállította a védjegyszerű nyakatekert szólóit, amik mára ugyanúgy a Mastodon védjegyévé váltak, mint Dailor eszméletlen dobolása. Bill Kelliher meg tényleg egy riffgyár, annyi eszméletlenül fogós/súlyos témát szállított le ezúttal is, hogy csak kapkodjuk a fejünket, hogyan képes erre.

A dalszerzésre természetesen ezúttal sem lehet panasz, a csapat hihetetlen gördülékenységgel képes összegyúrni a progot a fogóssággal, a lazaságot a súlyos témákkal. Szép számmal akadnak Rush- és egyéb prog és hard rock-hatások, de olykor hajlamosak a Blood Mountain őrültségeit is megidézni, amivel különösen a régebbi vonal szerelmeseinek kedveznek, meg persze Scott Kelly vendégszereplése is biztos pont a korongon. Az énektémák is remekül vannak kidolgozva, és az utóbbi évek tendenciája azt mutatja, már élőben sem olyan borzasztó azok interpretálása.

Nem lehet eleget dicsérni ezt a lemezt, kiváló dalok, kiváló hangzás, remek borító – egy szó mint száz, a Mastodon újra feltette a koronát saját karrierjére. Innentől már csak az hiányzik, hogy a júniusi budapesti koncerten végre a hazai közönségnek is kijusson a dicsőségből. 9/10