40 éve az élvonalban – terítéken a 16. Iron Maiden-lemez

IronMaiden_TheBookOfSouls

Tracklist:

I. lemez
01. If Eternity Should Fall
02. Speed of Light
03. The Great Unknown
04. The Red and the Black
05. When the River Runs Deep
06. The Book of Souls
II. lemez
01. Death or Glory
02. Shadows of the Valley
03. Tears of a Clown
04. The Man of Sorrows
05. Empire of the Clouds

Műfaj: heavy metal, progresszív metal

Támpont: Iron Maiden

Hossz: 92:11

Megjelenés: 2015. szeptember 4.

Kiadó: Parlophone, Sanctuary Copyrights/BMG

Webcím: Ugrás a weboldalra

A 80-as évek New Wave of British Heavy Metal mozgalmának zászlóshajója, az Iron Maiden az évszázad egyik legmeghatározóbb zenekaraként lassan 40 éves karriert tudhat maga mögött. A “Vasszűz” zenéjén generációk nőttek fel, és nagy befolyással voltak iránymutatóként a metal zene alakulására, és ez így van a mai napig. A csapat legutóbb 2010-ben rukkolt elő új anyaggal, mely hozta a megszokottat, de semmi többet, arra hogy ez a mestermű megszülessen, 5 évet kellett várnunk, de mindenképpen megérte. A korong kiadása Bruce betegsége miatt csúszott, de szerencsére Dickinson mester már jól van, és az albumot is végre a kezeinkben tarthatjuk. Nem tagadhatom, hogy ha az Iron Maidenről van szó nem tudok objektíven nyilatkozni, de úgy érzem, hogy az elfogultságom nem alaptalan, amikor a The Book of Souls maratoni több, mint 90 percét veszem górcső alá.

A zenekar pályafutását talán három nagyobb szakaszra bonthatjuk leginkább a megalakulástól Dickinson távozásáig (itt még az első szakasz különválhat Di’Annoval, itt kicsit másfajta dinamizmus és agresszió jellemezte a zenét), ahol a zenekar pályája folyamatosan felfelé ívelt, majd Bruce kilépését a Blaze Bayley korszak követte (ezek az albumok valamiért soha nem pörögnek nálam és itt már sokan azt hitték, hogy vége a bandának), aztán 99-ben a Brave New Worlddel főnixként támadt fel a zenekar. Azóta másfajta mederben hömpölyög a Maiden zenéje, de kétség sem fér hozzá, hogy zsenialitása és hangzása megmaradt és ezáltal 40 év elteltével is ott tud lenni azok közt a zenekarok közt, akik nem csak koncertalbumokat adnak ki és leszállóágukban kétségbeesetten kapaszkodnak egykori csúcsuk után, az Iron Maiden a progresszivitás által egy kicsit az öncélú zenélés vizeire evezett, de ha ez ennyire szórakoztató és magával ragadó szerintem semmi probléma nincs vele. Ugorjunk is neki és nézzük, mit tartogat számunkra a Book of Souls.

Az If Eternity Should Fail című nótával kezd az album, amely nagyrész Dickinson által íródott. Az egyik legerősebb kezdés talán, amit a Maiden valaha produkált fennállása alatt (najó, azért kezdőszámként még mindig a Moonchild vezet a ranglistámon), nagyszerűen előrevetíti az anyag hangulatát és beszippantja a hallgatót. Ezt követően pörgősebb dallamok következnek a Speed of Light-tal, melynek videoklipje summázza a zenekar eddigi pályafutását nosztalgiát gerjesztve, vicces utalásaival emlékeztetve minket az egész Maiden-i hagyatékra. Energikusabb, pörgősebb és rövidebb a maga 5 percével, mint az albumon helyett kapott többi nóta. Az Aces High és a The Trooper dinamizmusát is tartalmazza, de számomra valamiért legjobban a The Wicker Man hangulatát idézi. Harris és Smith The Great Unknownját a Harris által komponált The Red and the Black gitárszimfóniája követi, mely az epikusabb szerzemények közé tartozik. Ezután a When the Rivers Run Deeppel slágeresebb vizekre evezünk, majd következik a címadó The Book of Souls. A Death or Glory egy slágergyanús szerzemény, mely a 80-as évek Maidenjét idézi vissza, aztán a Shadows of the Valley nyitánya kapcsán kellemes hátbizsergéssel asszociálhatunk a Somewhere in Time Wasted Years című dalára, illetve a Sea of Madness refrénjéből is felfedezhetünk egy kis morzsát. Ezek a poénok, amelyek megtalálhatóak az egész albumon, megmosolyogtatják az embert. A Tears of a Clown után – amelyet Robin Williams tragikus halála keltett életre – a The Man of Sorrows pörög, mely az egyik legjobb a lemezről (és még nem beszéltünk a záró Empire of the Cloudsról!), talán ebben a szerzeményben találhatóak talán a legsokszínűbb dallamok, amik valószínűleg Dave Murraynek köszönhetőek. Az album záróakkordja a Bruce Dickinson által írt Empire of the Clouds című mestermű lett, mely hangszerelésével leginkább a 90-es évek Dickinson szólóalbumaira emlékeztet. Az R101-es léghajó katasztrófát meséli el és a maga 18 percével az eddigi leghosszabb Maiden dal. A legzseniálisabb benne, az Dickinson narratív énekmondása és a gitárzene történetmesélése.

Sok zenekarnak sikerült már a „less is more” elvét nélkülözve mellélőnie (lásd Metallica), de ezen album terjengőssége és nehezen befogadhatósága ellenére is zseniális alkotás (mondhatjuk azt, hogy jelen esetben a „less is a bore” az igaz). Le a kalappal az Iron Maiden előtt, hogy ennyi év után is ilyen frissességgel teli lemezt képesek készíteni, a The Book of Souls-zal sikerült egy olyan albummal előállniuk, mely újabb mérföldkövet jelent négy évtizedes karrierjükben. Elfogultságtól mentesen is kijelenthetjük, hogy ez az album az év egyik legjobb albuma és az elmúlt 5 év sokak számára legjobban várt lemeze is egyben, mely úgy hiszem nem okozott csalódást senki számára. Egy újabb mérföldkő a Brave New World után. UP THE IRONS! 10/10