16 – Bridges To Burn

Tracklist:

01. Throw In The Towel
02. Skin And Bones
03. Me And My Shadow
04. Man, Interrupted
05. Flake
06. You Let Me Down (Again)
07. Monday, Bloody Monday
08. Permanent Good One
09. So Broken Down
10. Thorn In Your Side
11. What Went Wrong?
12. Missed The Boat

Hossz: 46:34

Megjelenés: 2009. január 20.

Kiadó: Relapse Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Hallottatok már embereket a 16 nagyszerűségéről beszélgetni, vagy akár veszekedni? Gondolom most mindenki rángatja a fejét, hogy bizony nem. Ez persze nem nagy gond, hisz a ’90-es években oly sok ‘kult sludge banda jött létre, hogy a baromi fantáziadús nevű zenekar csak egy apró szelet volt a tortából, a marcipán helyét pedig átvette más. Igen, a csúcsok csúcsára inkább a Buzzov-en, az Acid Bath, vagy éppen az atyaúristennek tekintett Eyehategod került, ahonnan sosem sikerült letaszítani őket. Miközben kiadtak oly sok lemezt, megtörtént az, ami a bekategorizálók rémálma, vagyis egyes műfajok határai összemosódtak.

Így történt ez a doom, a stoner és a sludge esetében is; ebből a mutációból jött létre ez a mocsári szörny. A hibát abban látom, hogy az 5. sorlemezéhez elérkezett – ám emellett tengernyi egyéb kiadványt jegyző – 16 nem kapta meg a kellő figyelmet a köreiben, márpedig rohadtul megérdemelné. Egyszer egy fórumon olvashattam a következő találó kijelentést, ami a mai napig megmosolyogtat; „Az igazi sludge az, amikor beindítasz egy rozsdás Plymouthot, vagy ha végignézed a Bullitt c. klasszikus Mustang – Charger párharcát!”. És tudjátok mit? Bárhonnan is nézem, ez a 16-ra simán megállja a helyét.

Elöljáróban meg kell annyit említenem, hogy a tavalyi Kingdom Of Sorrow debütalbum óta – ami ha nem is sikerült a legjobban, mégis igen hangulatos – kicsit szkeptikusan állok a Relapse által gondozott hasonszőrű lemezekhez, ezért is szemeztem sokáig a Florian tervezte borító furcsa lényével. Ahhoz, hogy egy ilyen kiadvány igazán nagyot üssön, kell elegendő hangulat; ördögien gonosz és mocskos riffek; agyszaggató dobáradat és egy igazán dühös énekhang; illetve az igen erős hangzás – mondanom sem kell, mekkora örömömre szolgál, hogy ez mind-mind adott.

A srácok nem teketóriáznak sokat, mert a Throw In The Towel olyan ordas grizzly maflást oszt le, hogy a fal adja a másikat. Kecses cin – basszus duóval nyitnak, amihez csatlakozik egy olyan déli riff, hogy a plafont is letépi a helyéről, majd az a fergeteges szóló, amire ha nem áll fel az ember egy száll alsógatyában villázni az asztalra, akkor inkább felejtse el az egészet, és próbálkozzon mással. Bedobhattuk volna a törülközőt, de a Skin & Bones úgy gyomorszájon vág, hogy abban nincs kegyelem. Az üvöltés felelős Cris Jersue rettenetesen kitesz magáért, az élet sötét oldalát tárgyaló szövegeket elnézve nem is csoda, főleg amikor egy-egy fajsúlyos refrént ordít el;

„You’re on your own
There’s no one home
Leave me alone
Skin and bones”

Az albumot elejétől a végéig jellemzi a szőröstökűség és a súlyos, katartikus riffek halmaza. Személyes kedvencem a What Went Wrong? c. tétel, ahol – nyilván nem egyéni probléma, de – megidéződik a Planet Caravan (…), majd egy lassú, sűrű örvénnyé zsugorodik. Megemlítendő és kiemelkedő a szaggatott You Let Me Down Again; headbang a javából. Számomra unszimpatikus talán a korongot promotáló dal, a So Broken Down, pedig közönségbarát, de nem olyan euforikus, mint a társai. Remekül váltakoznak a klasszikus sludge elemek, a déliesebb, fílingesebb attitűddel bíró témákkal. Higgyétek el, ez tényleg igazi izomautóba való.

Nem is tudom, hogy zárásként mit mondhatnék. Csak ülj le a kényelmes karosszékbe, majd hagyd, hogy csak az ár sodorjon magával. Pár perc múlva úgysem ülsz majd a seggeden!