Bongtreal nem nyugszik – három kanadai stoner banda, egy hajtóerő

barnburner1

Kanada furcsa egy hely. Amilyen hatalmasnak tűnik, annyira el van (vagy inkább el volt, míg az internetnek köszönhetően megnyíltak a kapuk) szigetelve a világ nagy zenei vérkeringésétől, viszont talán pont ennek köszönhetően rengeteg egyedi bandát termelt ki a dekádok alatt, elég csak az olyan zenekarokra gondolni, mint a Voivod, a Rush, a Cancer Bats, a Protest the Hero, és még sorolhatnánk… A montréali (és akörnyéki) zenei színtér különös pezsgést mutatott az utóbbi években, főként a stoner rock/metal szcénát illetően, köszönhetően néhány kulcsfigurának. Amennyire pofátlanul fogós zenéket dobtak össze odaát, annyira kevés nyilvánosságot tudhattak magukénak a zenészek, jelen cikkünk tárgya pedig egy rövid áttekintést kíván nyújtani a füstös, valódi öremzenélésben gyökeredző stoner rock muzsikák szerelmeseinek, három zenekar főszereplésével.

BARN BURNER

b28ea0b79b7243218a1e447b7e18544b[1]

Első zenekarunk a Barn Burner nevű formáció, akik sajnálatos módon már felfüggesztették tevékenységüket, rövid pályafutásuk alatt viszont három emlékezetes anyagot sikerült összehozniuk. Első ízben a 2010-es Bangers című debütálásuk révén hallhattunk róluk, egy szteroidokon lévő stoner banda képét mutatták, hol a nyugisabb témákat, hol a metalos reszeléseket előtérbe helyezve, de egy rendkívül erős bemutatkozást garantálva. A zsigeri, kerekre csiszolt dalaik fel is keltették a színtér figyelmét, nem hiába látott bennük fantáziát a Metal Blade kiadó is. További két munkájuk, a Bangers II és a Bangers III is hasonlóan magas színvonalon készült el, mint elődjeik, de egyre epikusabb, egyre komplexebb dalokat felvonultatva. Kétségtelenül sikerült létrehozniuk egy egyedi stílust, amiben a dallomok nem csorbították ki az igazi tökös riffeléseket sem, dalszerzői képességeik zenitjén voltak a srácok. A Bangers III már szinte a stoner Rush címkét is kiérdemelte extra hosszú és kidolgozott témáival, ahol végig kapjuk az arcunkba a jobbnál jobb riffeket, de végig megőrizve a fogósságot. Utolsó koncertjüket 2014-ben tartották, miután a már említett Bangers III-vel méltón búcsúztak el – de a Barn Burner szerencsére nem veszett el végleg, csak átalakult…


DEAD QUIET

dead-quiet_album_cover-2-001

A Barn Burner feloszlása további két banda megszületését eredményezte, a tagok addig párhuzamosan futó projektjei első számú prioritássá léptek elő. A Dead Quiet ezen zenekarok egyike, bemutatkozó anyaguk tavaly augusztusban jelent meg, a self-titled lemez pedig a Barn Burner irányvonalának szinte egyenes folytatásaként könyvelhető el, ugyanis Kevin Keegan maradt a frontemberi poszton, valamint a zene is csak egy enyhébb kanyart vett, hol hatalmas billentyűs témákkal, hol akusztikus betétekkel tarkítva az összképet, de továbbra is mindvégig a csupa nagybetűs RIFF áll a középpontban. Ezen zenéket hallgatva szinte látjuk is a csöppnyi próbateremben güriző zenekart, vagy ahogy egy apró színpadon állnak, és egy maréknyi embernek, de eltéríthetetlen odaadással zenélnek, szinte minden hangból árad az őszinteség. Dalokat felesleges kiemelni (talán a megklipesített Foul Words ami igazi húzónóta, makulátlan számot hoztak össze a srácok), egy tömény egészet alkot a Dead Quiet első nagylemeze, rendkívül dinamikusan, ötletesen elővezetve témáikat, rájuk még érdemes lesz figyelni!


MOUNTAIN DUST

mountain-dust

Utolsó zenekarként a Monutain Dust kerül bemutatásra, az ő első teljes értékű kiadványuk nemrég jelent meg Nine Years címmel. Hogy pontosan ki, mikor és mennyi ideig volt a zenekar bizonyos posztjain, arról precíz infóval nem tudunk szolgálni, a tipikus „mindenki mindenkit ismer a színtéren” helyzet lehet Montréalban is, de ez egyáltalán nem is fontos jelen zenekarok esetében. A Mountain Dust a három zenekar közül a legdallamosabb és eredetileg itt is Kevin Keegan töltötte be az énekes-gitárosi pozíciót, azonban ezen kiadványon már csak vendégként szerepel egy dalban, helyét a hasonlóan rockos orgánummal megáldott Pat Bennett vette át. A végeredmény egy orgonával és slide gitárral bőven telepakolt, mocskos stoner/blues rock lemez lett, aminek minden pillanata aranyat ér. A Barn Burner zabolázatlansága itt már végleg csillapodni látszik, helyét a hatalmas groove-ok és a lebegős hangulatok vették át, de a piszok nagy riffek természetesen innen sem tűntek el. Nyilván egyik zenekar sem váltja meg a világot az újításaikkal, de aki kicsit is fogékony az efféle zenékre, az a bongtreali színtérben garantáltan nem fog csalódni. Ezek a bandák sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének, viszont a legjobb az egészben, hogy ők attól függetlenül gyártják tovább a riffeket, még ha senki sem lenne kíváncsi rájuk!