Shell Beach-interjú Totik Zolival és Sági Viktorral

Már jó pár interjút elkészítettem életemben, azonban az alábbi egyike volt az egyik legkellemesebb és legkönnyedebb beszélgetéseimnek, ahol partnereim közt volt Sági Viktor, a csapat gitárosa és Totik Zoltán, a zenekar énekese. Minden kérdésemre készséggel válaszoltak, sőt meglehetősen izgalmas tartalmakat és exkluzív titkokat osztottak meg velem és ezáltal veletek is. A legnagyobb meglepetés viszont a beszélgetés közben az volt, amikor Zoliról kiderült, hogy a Vissza a jövőbe c. film közös kedvencünk és az új album egyik dala a „Hoverboards don’t work on water” címre fog hallgatni. Elöljáróban ennyit, lássuk milyen titkokra derült még fény:

SHELL BEACH – A KEZDETEK

Azoknak, akik nem ismernek még Titeket, kérlek mutassátok be pár mondatban a Shell Beach zenekart!

Zoli: 2004 / 2005 környékén a Matyi, a Dani és a Pali [Mohácsi Matyi, Ivánfi Dániel, Somló Pali – szerk.] hárman kezdték el a zenekart, kezdtek el próbálgatni és további zenésztársakra vadászni, aminek eredményeként én 2005 vége fele szálltam be, de akkor még ugye aktív Velvet Stab tagként és a Shell Beach nevet is kb. a csatlakozásomat követően vettük fel. A név egyébként a Daninak köszönhető, ugyanis neki volt nagy kedvence a Dark City c. film, melyben a Shell Beach egy elérhetetlen hely, maga a paradicsom, ahová mindenki el akart jutni. Visszatérve, kb. velem párhuzamosan érkezett meg Atish is a Subscribe-ból és így együtt kezdtük el megírni az első dalainkat és léptünk fel először a Subscribe előzenekaraként 2006-ban a Kultiplexben.

Igen… arra emlékszem, én is ott voltam, emlékszem is rá, hogy mögöttem egy srác végig azt mondogatta, hogy milyen szar ez a név és a Hell Beach mennyivel találóbb lenne. (nevetés) Amúgy Atish pontosan miért szállt ki a zenekarból?

Zoli: Igazság szerint a legfőbb ok szerintem az volt, hogy az Atish akkortájt kezdett el intenzívebben dolgozni a Parkplatz stúdióban, továbbá a Subscribe is nagyon felpörögni látszott, ha jól emlékszem, akkor jelent meg a második lemezük. Nekünk pedig egyre inkább indult be a Shell Beach és elég nehezen tudta/tudtuk összeegyeztetni a két csapatot és ez egy kissé megmérgezte az amúgy jó hangulatú munkafolyamatot. Tehát nem zenei okokból történt, ami történt, hanem csak a folyamatos lemondások miatt kényszerültünk bele egy úgymond haragmentes, közös megegyezésen alapuló szétválásra.

Atish kiválása után egyértelmű volt számodra, hogy ki lesz az utód vagy több név is felmerült?

Zoli: Nem, számomra egyértelmű volt, hogy a Viktor lesz az új gitárosunk.

Viktor: Nekem először a Zoli szólt, hogy lehet, hogy szükség lenne rá, hogy eljöjjek helyettesíteni, ha az Atish nem ér rá és próbáltunk is egyet-kettőt úgy, hogy még az Atish benne volt a bandában. Amikor kiderült, hogy megszűnik az ő posztja egyéb elfoglaltságai miatt, akkor szerintem kb. egyértelműen jött a dolog, hogy én legyek a csapat új gitárosa.

És mikortól kezdted magad teljes értékű tagnak tekinteni?

Viktor: Volt egy fura fordulata az egésznek, ugyanis az Atish kiválásának és az én belépésemnek a hátárára volt kitűzve a klipforgatás és kellett egy nagyon komoly döntést hozni, hogy, akkor mégis ki szerepel majd a klipben. Ez mindenképp vízválasztó volt és, amikor a többiek végül azt mondták, hogy ne az Atish, hanem én legyek a klipben, akkor az számomra szimbolikus jelentéssel bírt, hiszen mégis csak akkor csöppentem bele a zenekarba. Megszavazták irányomba a bizalmukat és számomra ez egy nagyon fontos gesztus volt, szóval ettől kezdve tagnak tekintettem magam, de persze innentől még egy ideig eltartott, azaz időszak, amíg valóban teljes értékű tagnak érezhettem magamat. Elvégre valaki helyére kerültem be, más riffjeit játszottam. Aztán idővel belevittem önmagamat, a saját elképzeléseimet, a világomat, de nem akartam túl tolakodó lenni egyből a váltás után, ez valami fura tiszteletbeli eszme lehetett nálam.

Zoli: Még annyit mindenképp hozzá tennék, hogy a Viktornak nagyon egyedi és különleges stílusa van és egy nagyon egyedi, új színt hozott az egész zenébe. Még a régi számok is egészen másképp szólaltak meg a Viktor által, ami szerintem nagyon nagy dolog.

Meséljetek egy kicsit a többiekről, ki melyik zenekarban játszott/játszik, hiszen köztudomású, hogy az magyar underground kicsit belterjes és ember legyen a talpán, aki képes mindezt követni. Továbbá kérdem én volt-e ebből valaha feszültség?

Zoli: Az ismeretség ugye alapból onnan jött, hogy tudtunk egymás zenekarairól, akkor, amikor még egyáltalán nem létezett a Shell Beach. A Pali pl. a Buried By Time nevű hardcore bandában nyomta akkor, a Dani a Blind Myself ütőse volt, én meg a Viktor ugye a Velvet Stab tagjai voltunk és sokat is játszottunk anno a Blinddal. A Matyi meg, akkor még talán nem volt az Idoruban és nem sokkal a Shell Beach létrejötte után szállt be oda is és emiatt is nyilván egy csomó koncertünk volt közösen. Ő jelenleg még amúgy a Grand Mexican Warlock nevű zenekarban játszik. Az összeegyeztethetőség pedig nyilván egy elég kényes kérdés volt mindig is és törekedtünk is rá, hogy a többi zenekar soha se menjen a Shell Beach kárára. Eddig ez nagyjából sikerült is, de tény és való, hogy olyan teoretikus viták rendszeresen ki szoktak törni köztünk: „hogy, ha és amennyiben úgy lenne, hogy”, akkor hogyan kezelnénk a helyzetet, satöbbi, satöbbi.

HATÁSOK, SIDE-PROJEKTEK

Ha be kéne határolnotok a zenéteket hogyan tennétek azt?

Viktor: Én nem tudok már műfajokban gondolkodni, így inkább azt mondanám, hogy energikus, de szép zene.

Zoli: Én utálom azt a kibújó választ, hogy nem lehet beskatulyázni, de nálam inkább az a kérdés merül fel, hogy mennyire részletesen akarja az ember meghatározni. Továbbá az se mindegy, hogy a nagymamádnak mondom el vagy olyannak, aki kicsit jártasabb ebben a közegben, de, ha az utóbbinak kell választ adnom, akkor nyilván a post-hardcore címke merül fel elsőként, mert ennek a műfajnak az elemeiből van talán a legtöbb a zenénkben.

Amikor én először hallottam a zenéteket, akkor számomra egyértelműen a Glassjaw neve sejlett fel, így a következő kérdésem az lenne, hogy, ha azt mondom Nektek, hogy Glassjaw, akkor mi jut róla eszetekbe és mennyire befolyásolta a zenéteket?

Zoli: Nekem a Glassjawról Daryl Palumbo jut eszembe, aki óriási hatással volt rám és sajnos én nem láttam őket élőben, de a zenénken tényleg lehetett hallani, hogy ők mindenképpen nagy hatással voltak az egész csapatra. De számomra ilyen kaliberű a Deftones is, illetve, ami még ilyen, hogy kollektíven az egész zenekart befolyásolta, az ugyanezen a vonalon tovább a Lower Definition, de ezeken kívül még tényleg végtelenségig sorolható listát lehetne összeírni, hogy kik és hogyan hatottak ránk.

Nyilván sok más zenekar befolyásolt benneteket az évek során, de jó lenne, ha most csak a Shell Beach szempontjából kiemelnétek párat vagy adott esetben kiválasztanátok az öt legfontosabb lemezt előadóval, albumcímmel együtt, ami a rock/metal/hardcore közegben befolyásolt benneteket!

Zoli: Nem egyszerű! Elsőként a Poison the Welltől a Tear from the Red vagy az Opposite’, akkor a Deftones-tól az Around The Fur, Glassjaw: Worship and Tribute, Lower Definitiontől bármi, illetve az első He Is Legend anyag, az I am Hollywood.

Viktor: Incubus: Make Yourself és S.C.I.E.N.C.E., a Snapcase Progression Through Unlearning c. anyaga, de pl. a Stuck Mojo – Rising című lemeze akkoriban nagy blues/metal riff tanítás volt számomra,  az  Underoath – They’re Only Chasing Safety pedig egy fantasztikusan szép lemez, tele igazi dalokkal és energiákkal.

És, hogy álltok az új bandákkal? Vannak modern kedvencek?

Zoli: Leginkább a Letlive. El is mentem a múltkori Boysetsfire-ös koncertjükre, illetve én, azért meghallgattam a Bring Me The Horizon lemezeit is, de számomra a középső, a Suicide Season a legjobb. Azon azt hallom, hogy ugyanazokat hallgatták, amiket én is és ez pár interjú alkalmával egyértelműen ki is derült, pl. múltkor olvastam, hogy azt nyilatkozták, hogy nagyon sok Glassjawt is hallgattak. De amúgy nekem tökre az jön le, hogy ők az a generáció, akik a Slipknot zenéjén nőttek fel. A koncert viszont annyira nem sikerült jól szerintem, viszont a lemezeik nagyon szépen össze vannak rakva, elképesztő produceri munka van mögöttük és bár ez nem az ő érdemük, de kétségtelen, hogy a lemezeik emiatt jók.

Viktor! Te pl. köztudottan több más stílusú projektben is benne vagy, illetve Vanis fedőnév alatt dj-ként is fel szoktál lépni! Mesélj kicsit erről, miben vagy benne, kikkel szoktál együtt dolgozni? És kérlek egy kicsit mesélj az egyik saját lemezedről, a Mekvart Szlengről, mely talán az egyik legnagyobb sikered volt!

Viktor: Nekem nagy szerelmeim a jazz és az ósulis 60as-70es évek funk zenéi. A Fixi4 zenekar egy olyan formáció ahol pl. ezek a hatások abszolút érvényesülhetnek. De például játszunk a triós társaimmal sokszor, mint a Slam Poetry-s ház zenekar. Másik nagy szerelmem pedig az elektronika és a hip-hop. Gyakran lépek fel dj-ként, illetve sok saját zenét írok, ezeket pedig egy szemplergép segítségével elő is szoktam előadni. Számomra ez mindig egy friss levegővétel bármelyik másik zenei világhoz képest és mindig jól is esik ezeket cserélgetni. A Mekvart Szleng pedig már nem annyira aktuális, de Crain barátommal főleg olyan hiphop zenéket írtunk akkoriban, amelyek egyszerűen igényelték a rappet, s végül az s*10 kiadó segítségével és gondozásában számos hazai hip-hop művésszel közösen összeraktuk ezt az anyagot, pl. Ponza-val, Bankosékkal, Akkezdet Phiaival, Azurékkal, Norba-val és még sok más számunkra kedves előadóval. A sikerességét én nem ítélhetem meg, de mindenesetre nekem ez egy olyan dolog volt, amire még mindig nagyon jó kedvvel gondolok vissza.

Életetek első koncertje, mint látogató és, mint fellépő?

Zoli: Nekem az első egy szegedi Nyers koncert volt, mint látogató és, mint fellépő egy gimis koncert volt, ahol az Etcetera nevű zenekarral feldolgozásokat is játszottunk olyan bandáktól, mint pl. a Nirvana.

Viktor: Én tíz évesen valami gimis bandát láttam először, akik valami nagyon furcsa zenét játszottak és egy évre rá kiderült, hogy Nirvana dalokról volt szó. Fellépőként pedig már, mint gimnazista egy Nirvana-tribute bandával léptünk fel a sulinkban, illetve másik különlegesség egy hardcore-rap zenekar, a Hohes C volt.

A szüleitek hogyan viszonyulnak a zenétekhez?

Zoli: Nekem a szüleim mindezt abszolút a kamaszkoromnak tudták be, de aztán látták, hogy nekem ez milyen fontos és azóta támogatnak benne.

Viktor: Gimnazista koromban a legtöbb időmet a hálószobában töltöttem a négy fal között gitárral, végtelen számú lemezeket tanultam meg, játszottam végig egymagam bezárkózva és a szüleim nem egészen értettek, hogy ez miért jó nekem. Most már, hogy idősebb vagyok egyre jobban elfogadják ezt, de legalább örültek, hogy nem én vagyok az a gyerek, aki a színpadon mellettem ordibál. (nevet) Viszont, hogy magához a zenéhez mit szólnak az nem egyszerű, nehéz nekik ezt értelmezni, de apám jártas a zenében, tudja mi a jó és mi a rossz, értékeli, de nem hinném, hogy ezt pörgetné Coltrane helyett.

Kicsit beszéljünk a Velvet Stabről is!

Zoli: A Velvet Stabet Gémesi Márk barátommal indítottuk útjára olyan 2002 környékén. A gimis banda után volt egy átmeneti zenekarunk és utána jött létre a Velvet Stab, ami valljuk be, elég nagy váltás volt, ami többek között annak volt köszönhető, hogy akkortájt a Poison the Well a Deftones-szal közösen turnézott és innen jött az ismeretség és a hatás. Illetve még a 90-es évek végén kezdtem el felfigyelni arra, hogy mi folyik az itthoni színtéren, pl. akkor voltam először Dawncore, Falcongate, Newborn koncerteken és a külföldi és hazai impulzusok következtében alakult ki a Velvet Stab hangzásvilága. Később írtunk egy öt dalos EP-t (Where Parallels Meet), amit 2003-ban kiadtunk papírtokban, aztán két évre rá újra kiadta egy német kiadó (Beniihana Records) remaszterizálva.

Milyen külföldi zenekarokkal léptetek már fel, mivel ha jól tudom volt pár eszelős név is közte, pláne mai szemmel és hogy-hogy ilyen lehetőségeitek voltak?

Viktor, Zoli: A külföldi bandák közül: Throwdown, Zao, Amen, The Hope Conspiracy, Boysetsfire, Death By Stereo, Jairus, Hand to Hand, (The) Destiny (Program), Most Precious Blood, The Great Deceiver, Undying, Curl Up and Die a Velvet Stab-el. Az ilyen kaliberű bulikat 95%-ban Jakab Zoli barátunk szervezte, amiért nagy köszönettel tartozunk neki. Amikor kijött az EP a német kiadónál, azért az is elég sokat lendített a szekerünkön. A Shell Beach részéről pedig volt lehetőségünk fellépni pl. a Silent Drive/Calico System előtt is, ami hihetetlen jó buli volt a Süss fel napban.

Mesélj kérlek a Sirens c. dalról!

Zoli: Az Acronycal utolsó dala a Sirens, melyet a Matyi írt és amelyen vendégénekel Tilk Máté és Csongor Bálint a Subscribe zenekarból. Mivel anno az Atish volt a lemez producere, ezért innen is adódott az ötlet, meg amúgy is barátok vagyunk/voltunk, viszont élőben nem sokszor adtuk elő, csak az utána lévő közös turnén pár alkalommal. Arról a dalról mindig ez az időszak jut eszembe, főleg az a két nap, amit, akkor eltöltöttünk a Parkplatz stúdióban, és bár nagyjából meg volt a váza az éneknek meg a szövegnek, de direkt voltak tisztázatlan részek, hogy azokat majd közösen találjuk ki és, akkor sokat agyaltunk dallamokon, témákon és szövegeken. Az a felvétel nagyon jó hangulatban telt.

A nuskull.hu egyik fórumtopikjában, mely régi, elfeledett koncertekkel foglalkozik, Jakab Zoltán közös barátunk említett egy formációt, amely nagyon felkeltette már akkor is az érdeklődésemet és soha korábban nem hallottam róla!

Idéznék tőle: „A Strike Anywhere és a New Mexican Disaster Squad előzenekara igazi kuriózum. A banda munkaneve Saturday Night Fever volt és ez volt az egyetlen koncertjük pályafutásuk során. Ének: Totik Zoli (ex-Velvet Stab, Shell Beach), gitár: Szalkai Idoru Tibor, basszusgitár: Bödecs ex-Idoru Andris, dob: Pándi Balázs tanult kollégám. Kurva jó üvöltős, dallamos, gyors hardcore banda volt kamuszövegekkel.”

Zoli: Hát, ez egy nagyon izgalmas, tiszavirág életű projekt volt, amibe belecsöppentem. Ugye akkoriban csinálták gőzerővel az ’Idorut a többiek és akkor mellette én legalábbis úgy éreztem, hogy a Newborn feloszlása után, mivel a The Idoru egy jóval populárisabb és dallamosabb cucc volt ez a projekt ilyen „na jó, most akkor mindent engedjünk ki” kategória volt. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlen választották a többiek a Balázst dobosnak, a Szalkainak csak ilyen másfél-két perces nagyon gyors punkos, hardcore-os témái voltak, az Andris pedig basszusgitárt ragadott, mivel régebben punk zenekarokban játszott és nem csak énekesként akart színpadra állni. Aztán kb. három-négy hét alatt a kiírt koncert előtt összedobtunk egy nyolc-tíz dalt, ami pedig a szövegeket illeti, na azok tényleg nagyon vázlatosak voltak. Az viszont még hozzátartozik a történethez, hogy anno a Karolina út végén lévő próbatermünkben egy lepukkant kis régi magyar boombox magnóval felvettünk egy próbatermi anyagot. Nagyon furcsa, torzított, recsegős felvétel lett, de meglepően jól szólt és nagyon jó hangulata volt annak, ami akkor abban a szobában történt, de az a szörnyű, hogy teljesen elveszett az anyag, pedig én még mp3akat is csináltam belőle, de valószínűleg, amikor az egyik winchesterem meghalt, akkor vele együtt az is elszállt. Nagyon tetszett az anyag és nagyon sajnáltam a dolgot. (közös szomorkodás)

THIS IS DESOLATION

Meséljetek valami az új lemezetekről, illetve mondjátok el miért tartott ilyen sokáig?

Zoli: Az előző lemez ugye 2007-ben jelent meg, és azóta ugye csatlakozott a Viktor is, ami többek között olyan mértékű változásokat eredményezett, ami újfent átformálta a zenénket, és bár megmaradtunk Shell Beach-nek, de teljesen új színek és szempontok érkeztek a zenénkbe. Továbbá én úgy gondolom, hogy az előző lemezből nagyon sokat tanultunk és egyébként az azt követő évben már el is kezdtük írni az új dalokat. Hogy miért tartott ilyen sokáig az új lemez megérkezése? Ennek számtalan oka van, ami biztos, hogy a tényleges felvételek tavaly július elején indultak meg, az azt megelőző egy évben a számok nyolcvan-kilencven százaléka meg volt írva és az a korszak pedig a demózásról szólt. Az azelőtti két év pedig az írási szakasz volt, amikor nagyon sok új ötletünk volt, tele voltunk lelkesedéssel, az előző lemez után bennünk maradt csomó minden, a Viktor is beszállt és ezzel új lendületet adott a csapatnak. Azonban több szám is mellékvágányra, vagy a kukába került, mire kialakult az a zenei anyag, amit rögzíteni akartunk. Az első két évben elkezdett formálódni egy dalcsokor, ami abszolút egy lemezanyag, majd jött a demózás, tényleg nagy sok demó felvételt csináltunk. Volt, hogy csak a hangszeres részt vettük fel, próbáltuk tempótérkép nélkül, az élő hatás miatt, aztán kipróbáltuk a dalokat metronómra is. Szóval tényleg mindent kipróbáltunk.

Viktor: Az új lemez mindenképpen egy újabb mérföldkő és ezt most nem csak zeneileg értem. A Zoli elmondta, többnyire hogyan írtuk a dalokat, de talán azt is fontos elmondani, hogy a konvencionális teremben ötletelésen kívül sok minden otthon lett kidolgozva, kitalálva, valamilyen zenei koncepció vagy ötlet alapján és utólag vittem le szinte a teljes trekk zenei anyagát. Ezt aztán a többiek nyilván átvették, magukévá tették és így vált közössé, de ettől függetlenül úgy gondolom jót tett talán, hogy zeneileg következetes módon egy helyről, vagy tőlem, vagy a Palitól érkeztek a zenei anyagok. Remélem, ez egy fajta egységességet jelenthet majd a végleges anyagban.

Zoli: A dalok nagyjábóli megírását követően felkerestük Schram Dávid producert, hangmérnököt, aki a FreshFabrik első felállásában volt gitáros és Ausztráliában tanult hangmérnök suliban és utána az Aquarium Stúdióban dolgozott. A Dani ismerte őt és hamar kiderült, hogy nagyon közel áll hozzánk zeneileg és nagyon tetszettek nekik a demók, amiket hallott. Utána erre állt rá az egésznek a pályája, hogy vele csináljuk meg a lemezt és gyakorlatilag ő lett a csapat hatodik tagja, aki külső szemmel, az egészet átlátva segít nekünk. Nagyon fontos szerepe van az új lemez kapcsán. Bár még annyit elmondanék, hogy nem csak rajtunk múlt, hogy ennyit csúszott a lemez, ugyanis a stúdió, ahol dolgoztunk idén tavasszal költözött és ez a folyamat több hónapon át húzódott, mire folytathattuk a munkát. A dob- és basszusgitárfelvételek egyébként a Pannónia Stúdióban készültek Hűvösvölgyben, minden más pedig a Dávid stúdiójában, ami akkor még ott volt Hűvösvölgyben a Pannóniában, most pedig az Ajtósi Dürer soron egy saját stúdióban. Utána, fel lettek játszva a gitárok, majd jött az éneklés. A szövegeket én írtam, az énektémákat pedig a Palival közösen agyaltuk ki a próbatermünkben és demózgattuk fel őket. Mondhatni ő volt a kis korrektorom. Továbbá az is szempont volt, hogy ne csak az én hangomat lehessen hallani a lemezen, így a Pali is sokat vokálozik, de van például sok csorda vokál is. Őszintén szólva én soha korábban nem csináltam olyat, hogy ne egyedül írtam volna meg az énekdallamokat és azt kell, hogy mondjam ez nagyon jól sült el.

Viktor: Meg jócskán növekedett is a csapatszellem az ének témák és a szövegek kapcsán. Még ha nem is az adott személy énekli az adott sort, valahogy mégis mindenki magáénak érezhet bizonyos részeket és ez nagyon építő jellegű volt a zenekar számára.

Az Acronycalhoz képest merre indultatok tovább? A teaser alapján számomra egy jóval dallamosabb és könnyebben emészthető lemezt készítettetek.

Viktor: Én már annyit foglalkoztam vele és annyit dolgoztam vele, hogy számomra ezt nagyon nehéz megítélni, de azt tudom, hogy azt tűztem ki célként, hogy vigyem bele azokat a hatásokat, amik érnek, és ez alatt értendő az összes többi zenei műfaj. Próbáltam belevinni a jazz-hatásaimat, akár a hip-hop hatásaimat vagy akár a metalos, rockosabb, nyersebb ötleteimet és mindezt úgy, hogy ne legyen eklektikus, hanem mégis legyen egy egységes stilisztikája, egységes hangulata.

Amúgy ezen kívül van bármilyen egységes koncepció?

Zoli: Mindösszesen annyi, amire te is céloztál. Arra törekedtünk, hogy könnyebben érthető legyen az új anyag, nem feltétlenül populárisabb vagy könnyedebb, csak könnyebben érthető, világosabb.

Viktor: Szerintem az is lényeg volt, hogy mindig előtérben legyen a nagybetűs dal, de úgy, hogy közben megmaradjanak a technikai jellemzők, a komplexitás, a bonyolultság, a riffek. Például volt egy akusztikus koncertünk a Könyvtár Klubban, ahol játszottunk új dalokat is, ami számomra nagyon különleges és tanulságos volt, mert ott hallottam először azt, hogy az új dalok egy szál akusztikus gitárral és énekkel is működőképesek lehetnek, illetve hogy hol kell még talán a dalért jobban megdolgozni.

Mi egyebet tudhatunk meg az új lemezről?

Zoli: A lemez a This Is Desolation címre fog hallgatni és előreláthatólag tíz vagy tizenegy dal fog rákerülni. Jelenleg két dal van teljesen készre keverve, az egyik a The Greatest Skeptic, amit már hallhattatok, a másik pedig a Vital Signs. Ezt a kettőt választottuk ki előre, amit egy kicsit előbb ki akartunk hozni, hogy megmutassuk, hogy létezünk, hogy készül és hamarosan meg is jelenik az új lemez és, hogy az emberek halljanak belőle valamit és eljutassuk mindenféle csatornának és bárkihez, akit érdekelhet. Nyilván ideértem a rajongókat és az érdeklődőket, illetve a kiadókat és a koncertszervezőket is. Továbbá azt is szeretnék, hogy egy klip is kijöjjön még a lemez megjelenése előtt a Vital Signs c. dalhoz.

Zoli! Gondolom ezúttal is Te készíted a borítót, kicsit mesélj erről! Mit várhatunk ez ügyben, ugyanis az előző lemezeteknél nagyon magasra tetted a mércét!

Zoli: Jelenleg van egy borító tervünk, ami elég komoly, de folyamatosan agyaltam a lemez megírása és felvétele alatt is ez ügyben, ugyanis tudtam jól, hogy az én feladatom lesz az, hogy megcsináljam majd a borítóját. Így bármikor, ha olyan volt, hogy megfogott valami vizuálisan vagy láttam egy olyan ötletet, amit úgy éreztem, hogy fontos, akkor azt minden alkalommal lejegyeztem és, ha éppen valami teljesen más dologgal is foglalkoztam, de éppen megláttam egy háttérképet vagy egy jó megoldást, akkor sokszor eldobtam mindent és gyorsan kipróbáltam azt az ötletet, ami meginspirált. Aztán szépen lassan összegyűlt jó pár ilyen dolog és ezekből alakult ki a mostani borítóterv.

Szövegileg ezúttal milyen irányba kalandoztatok el?

Zoli: Érdekes, hogy a legtöbb szöveg azonos időszakban íródott és úgy vettem észre, amikor megpróbáltam külső szemmel átolvasni őket nagyon nagy hangsúllyal szerepelt bennük azaz érzés, amit a zenekarban általánosan éreztem, meg magamban személyesen, miszerint nagyon megszeretnénk már mutatni a dolgot, amin ilyen sokat dolgoztunk és nagyon várjuk azt, hogy végre kiengedhessük ezt a sok energiát és ez a legtöbb szövegben benne van. A most kikerült, The Greatest Skeptic c. dal is ahhoz kapcsolódik, amit az imént mondtam el. Arról szól, hogy még mindig itt vagyunk, dübörög a szekér, hangosabban, mint valaha. A szkeptikusokat is meg akarjuk győzni, illetve a legnagyobb szkeptikusokat is – saját magunkat. Szó szerint benne van, hogy „kapard fel magad, öntsd ki a szíved” – úgy gondolom, hogy az őszinteség kulcsfontosságú egy magunkfajta zenekar esetében és valamilyen szinten a „siker” kulcsa is.

Utolsóként azt kérdezném meg, hogy a nagysikerű Deftones-tribute esten felbuzdulva, ahol a közönség többsége Titeket tartott az est egyik legjobb fellépőjének nem akartok esetleg koncerteken további újraértelmezéseket vagy akár magát a Digital Bath c. dalt előadni?

Viktor: Korábban többször is játszottunk feldolgozásokat, pl. két Nirvana számot is, ugyanis hivatalosak voltunk egy Nirvana-tribute estre, ahol előadtuk a legesleggyorsabb és legpörgösebb Nirvana dalokat: a Territorial Pissings–t, illetve a Tourette’s-et.

Zoli: Aztán ugye az említett Deftones-esten három dalt is játszottunk: Bored, Digital Bath, Lotion. Az biztos, hogy egy nagyon különleges esemény volt és nagyon örültünk annak, hogy játszhattunk ott, nagy kihívásnak is éreztük, foglakoztunk is vele, de szerintem ez megmarad egy különleges eseménynek. Egyébként játszottuk még a Refusedtól a Rather Be Dead-et korábban, illetve mindig is terveztük, hogy, ha végzünk egyszer az új album felvételeivel, akkor mindenki választ egy dalt, amit megtanulunk. Részemről ilyen lenne a Drugs c. Lower Definition dal. A Paliék biztosan valami Lower Than Atlantis dalt választanának. A Matyi pedig talán valami grunge dalt vagy valami harmadik zenekart, ami a ’lower’ szóval kezdődik. (nevetés)

Viktor: Én Phil Collins Easy Lover c. dalát választanám, fain a riff, jól meg lehetne súlytani és még a refrénje is üthetne. (nevetés)

A The Greatest Skeptic című új Shell Beach dalt egy facebook lájkért cserébe az alábbi honlapon hallgathatjátok meg:

www.SHELLBEACHBAND.com