Mortal Sin interjú


A nagy visszatérések adnak lehetőséget olyan interjúkra, melyekről amúgy nem is álmodtam volna. Ez a nagy helyzet áll fen az ausztrál kultikus Mortal Sin esetében is, melynek visszatérő dedüt lemezéről itt olvashatsz kritikát. Én pedig nem is szaporítanám a szót, átadnám Mat Maurer-nek, a banda frontemberének…

– Először is köszönöm a lehetőséget, s talán térjünk is rá a zenekar főhadiszállására Sydney-re, mennyire élhető hely, mit kell rólad tudni? Minden tag ott lakik?

– Igen, persze, Sydney az egyik legjobb hely, ahol élni lehet – csodás időjárás, csodás lányok és remek tengerpartok. Mind Sydney különböző részein élünk. Andy és én kb 100 km-re lakunk Sydney északi részén, a parton, Nathan egy másik csodaszép helyen él, Manly-ben, ahol Sydney egyik legjobb tengerpartja található. Lucky és Mick 50 km-re lakik Sydney nyugati részén.

– A 91-es Every Dog Has Its Day nagylemez után hatalmas csend volt, 7 év. Aztán kijött a Revolution of the Mind EP-tek, majd újabb szünet… mi történt?

– Valószínűleg ugyanaz, mint oly sok másik zenekarral – kellett egy kis szünet, szóval úgy döntöttünk, egy kicsit leállunk. 1996-ban én, Andy és Wayne úgy döntöttünk, hogy újraegyesülünk és megpróbálunk készíteni egy albumot – a Revolution of the Mind lett a végeredménye, és habár ez csak egy lemez volt, úgy éreztük, még mindig van mit nyújtanunk. Nehéz volt a megfelelő zenészeket beilleszteni a bandába. Az 1996-os felállás csak néhány évig tartott, mielőtt megint szüneteltettük a zenélést. 2003-ban Wayne-nel azt beszéltük, hogy megpróbáljuk még egyszer megtalálni a megfelelő zenészeket, ezért beszéltünk az egyik eredeti taggal, Mick Burke-kel, hátha vissza tud jönni játszani, és egy másik korábbi gitárossal, Joe Buttigieg-gel. Hat hónapig Mick-kel játszottunk, de egy ipari baleset következtében, ahol áramütést kapott és majdnem meghalt, sokat vesztett ügyességéből. Ezután hívtuk Mick Sultana-t, ő nagyon jól bevált. 2006-ban az eredeti dobos Wayne Campbell helyére jött Luke Cook, Joe Buttigieg helyére, pedig Nathan Shea. Tehát a mai felállás: Mat Mauer – ének, Andy Eftichiou – basszusgitár, Mick Sultana – gitár, Nathan Shea – gitár, Luke Cook – dob.

– Milyen személyes ellentétek miatt esett szét a zenekar, és most milyen érzés új tagokkal dolgozni? Gondolom nekik nagy megértettetés és dicsőség egy kultikus ausztrál csapatban játszani…

– Gondolom, számukra ez egy nagy kaland és megtiszteltetés, hogy egy ilyen kultuszbandában játszhatnak. Wayne és én minden héten veszekedtünk valamin, és habár szerintünk ez normális volt, a zenekar többi tagja szerint olyan volt, mint a méreg. Tiszteletben kellett tartanom az érzéseiket ezzel a helyzettel kapcsolatban, és azért hoztam ezt a döntést, hogy Wayne válláról levegyem a terheket. Joe megkönnyebbült, mert nem tudott 100%-ot adni a bandába. Új tagokkal játszani mindig kihívás, de rögtön kényelmesen kijöttünk Mick-kel, és persze Luke-kal és Nathan-nal is. Természetesnek hatott velük egy bandában játszani. Amikor Luke és Nathan első meghallgatása volt a zenekarnál, úgy játszották a Lebanon-t, mintha már a kezdetektől a zenekar tagjai lettek volna – nagyon jól elkapták. Nagyon élvezzük ezt a felállást, bár az utóbbi három évben nagy kihívás, hogy kiadjuk az új albumot, de jól álljuk a sarat.

– Sok régi csapat megpróbált visszatérni, Celtic Frost, Assassin, Infernäl Mäjesty, de mind elvéreztek… Az új lemezt hogy fogadta a közönség? Ez a nagy visszatérés?

– Amikor 2006-ban a Wacken Open Air Fesztiválon játszottunk, a fogadtatás hihetetlen volt! Játszottunk pár új dalt is a régi kedvencek között, mire a tömeg teljesen megvadult. Kaptunk pár kitűnő kritikát azokról az európai show-król. S most adtunk ki egy albumot Ausztráliában, a visszajelzések eddig nagyon jók. Sok embert meglepett, hogy miket írtunk és az Exodus-hoz, Testament-hez, Metallica-hoz, Overkill-hez hasonlítottak minket, amire nagyon büszkék vagyunk. November 16-án jelenik meg az albumot Európában, reméljük, hasonló fogadtatásban részesül ott is, az szuper lenne. Ez a nagy visszatérés? Idővel kiderül, de magabiztosak vagyunk, hisz nagyszerű az album, nagyszerű a felállás is.

– Fel tudsz sorolni olyan zenekarokat, melyek az évtizeded alatt sem változtak semmit? Milyen mai csapatokat hallgatsz, s mit szólsz a most tomboló metalcore és hardcore trendhez?

– Nem igazán szeretem a hardcore-t vagy metalcore-t, számomra mind ugyanúgy hangzik – jobb szeretek progresszív metált vagy thrash metalt hallgatni. A Testament mindig is az egyik kedvencem volt, már nagyon várom az új albumukat. Minden nagyobb trash banda a ’80-as évekből hamarosan új albumot ad ki (Testament, Death Angel, Exodus, Overkill, Metallica), figyeljétek az új thrash támadást!!!

– Milyen helyi zenekarokkal vagytok jóban? Országodnak mik a leghíresebb bandái és mennyire van múltja és jelene a metál zenének nálatok?

– Nem volt túl sok lehetőségem sok ausztrál bandát hallgatni, de néhányuk nagyon jól nyomja, mint pl. Destroyer 666, Psycroptic, Black Majesty, Devolved & Tourettes, stb. Elég nehéz az ausztrál bandák számára kitörni onnan, hisz’ nagyon messze van Európától és Amerikától is, de ha egy ausztrál banda elmegy innen, általában sikeresek lesznek. A helyi mezőny kicsit erőlködik, de sok zenekar van, akik jól helyt állnának a tengerentúlon, ha csak egy fél esélyt is kapnának.

– Nappal vagy éjszaka?

– Éjszaka.

– Napkelte vagy napnyugta?

– Mindkettő.

Slayer vagy Testament?

– Testament.

– Régi vagy új Metallica?

– Régi.

– Thrash metál vagy heavy?

– Thrash!

Kreator vagy Destuction?

– Kreator.

Coroner vagy Overkill?

– Overkill.

– CD vagy LP?

– CD.

– Bor vagy sör?

– Sör.

– Van kedvenc könyved és filmed?

– Dan Brown-tól az Angyalok és démonok, valamint a Gyűrűk ura trilógia.

– Akkor evezzünk egy kissé filozofikusabb vizekre; a nagy kérdés, amit az emberek feltesznek, nem az, hogy mi a lét értelme, hanem az hogy mi haszna az egésznek… te mit gondolsz erről, illetve hiszel a világvégében?

– Az életnek nincs értelme – csak azért vagyunk itt, hogy élvezzük az életünket, szóval juss túl ezen és szórakozz!! Apokalipszis? Nem szeretnék ott lenni, ha megtörténik…. Habár, mindannyian energianyalábok vagyunk, szerintem csak elmennénk valahova máshova!!

– Naa, akkor egy idióta kérdés, mit üzensz a Nuskull olvasóinak?

– Nem szeretek klisékkel élni, de maradjatok kibaszottul kemények! Ez minden, ami számít… Amint elvesztitek a keménységeteket, el kell búcsúznunk!!

– Akkor még egy idióta kérdés, haha… Ausztrália nemzeti állata a kenguru, valóban sok van belőlük?

– Faszság! Az egy ausztrál kifejezés a buzik százezreire!

– És még egy, haha… Mit tennél, ha a boldogság egy alma lenne?

a, Beleharapnék, s behabzsolnám.
b, Fényesítgetném, s elraknám.
c, Apró szeletekre vagdalnám, ha szomorú lennék fogyasztanám.
d, Körtére cserélném :}

– b.

– Azt hiszem mindent, megkérdeztem, ami az eszem bejutott, valamit az utolsó szó jogán?

– Terjesszétek az igét a Mortal Sin-ről, különben levadászunk és megölünk! Csak vicc volt.

Köszönöm a lehetőséget és a korrekt válaszokat, remélem élőben is látom a közeljövőben a zenekart, további sok sikert és vigyázzatok magatokra!