Julia – „Hallgass a szívedre!”

Kovács Héda közbenjárásával (akinek a Rockcafé ajánlókat is köszönhetjük) sikerült egy rövid interjút lefolytatni a bécsi székhelyű Julia zenekarral, akiknek az új lemeze, a Sunrise nemrég jelent meg.

– Sziasztok! Tudom, béna dolog ezzel kezdeni, de légy szíves, mutasd be pár szóban a bandát! Hogy jellemeznéd a zenéteket?
– Elég nehéz jellemezni a saját zenéd, miközben annyi meghatározást hallottál másoktól, de mindenkinek igaza van, aki rock-punk-grunge hatásokat emleget. A felállás a klasszikus — van dob, basszus, gitárok és egy énekes — a lemezen hallhattok némi zongorát és csellót, de élőben jobban szeretjük az alap felállást.

– A lemez címe, Sunrise és a színes borító már messziről sejteti velünk a lemez pozitív hangvégtelét, habár találunk rajta lassabb, dallamosabb számokat is. Direkt ilyenre terveztétek, vagy ez magától jött?
– Terveztük, hogy írunk pár optimistább számot, hogy kissé feldobjuk az alapvetően melanlólikus világunkat, de a számok és a szövegek végig szarkasztikusak és tele vannak fekete humorral, csak meg kell értened. A számok írása pedig csak úgy megtörténik — a nap végén szeretjük hallani, mit súg a szívünk és a lelkünk mert mindig igazuk van!

– Mit gondolsz, mi a különbség a régebbi lemezeitek és az új lemez közt?
– Mivel a számok egy részét én írom, így azt mondom, hogy a pozitívabb hangvégelű, mint az első lemezünk, a "Songs About Decay" — de ha jobban odafigyelsz, észreveszed, hogy nem is annyira vidám ez a lemez. A számok pedig sokkal gyorsabbak, mint a középtempós debütáló lemez. Élőben pedig nagyon szeretjük keverni a két lemez számait, mert így passzolnak igazán egymáshoz.

– Mik a terveid egy egyszerű emberként és mik zenészként?
– Civilként egyszerűen csak boldog akarok lenni a családommal és a barátaimmal, mert nagyon szükségem van rájuk, hisz nélkülük most sehol sem lennék. Zenészként nagyon szeretnék új számokat írni a következő pár hétben, amiket majd felteszünk a következő lemezre. Imádok számokat írni és túl sok ötletem van, hogy csak úgy eldobjam őket.

– Mit szeretsz jobban: turnézni, vagy számokat írni?
– Igazából szeretek turnézni és számokat írni egyszerre – habár a studiómunka nagyon kimerítő — miközben szeretem hallani az erednényt. Talán a kettő megfelelő kombinációja a kulcs.

– Az egyik számotok lett a 2005-ös hoki világbajnokság főcímdala. Hogyan fogadtátok a hírt?
– Nagyon izgalmas volt, főleg a fél világ előtt játszani a TV-ben, így ez nagy büszkeséggel töltött el minket, hogy minket választottak egy ilyen nagy eseményre. A másik oldalon pedig viszont mindig nagy dicsőség a rajongóid előtt játszani, így nem épp a hokin volt a hangsúly.

– Voltál már Magyarországon?
– Igen, néhányszor — magánemberként és a bandával is párszor. Igazán szeretem ezt az országot, főleg a tájat és az ételeket. Néhány barátom szintén magyar, mivel nincs olyan messze Bécstől. A Juliával például játszottunk már párszor a Sziget és a Volt fesztiválokon! Sőt, a basszusgitárosunk, Alex kicsit tud magyarul!

– Szeretnél még mondani valamit a magyar rajongóknak és az olvasóinknak?
– Remélem mindannyitokkal találkozhatok az idei Sziget Fesztiválon, ahol egy igazi rock’n’roll bulit csapunk! Hamarosan találkozunk!

További Julia:
Hivatalos honlap
A banda adatlapja
Julia – Technology (mp3)