„A dalaink által fejlődünk a legjobban” – Subi-interjú

A New Noise jóvoltából abban a megtiszteltetésben lehetett részem februárban, hogy az akkor még bőven stúdiómunkálatok alatt levő új Subscribe-album kapcsán faggathassam Atish-t és Bálintot. A most következő interjú a múlt héten megjelent lapszám (itt találod a .pdf-et) vágatlan beszélgetését tartalmazza, amiben a stúdiózás sajátosságai mellett kitérünk a Subscribe nemzetközi lehetőségeire, az új lemez előzményeire, valamint a MüPás bulira is. Fogadjátok szeretettel.

Sziasztok! Először is szeretném megkérdezni, hogy így, visszatekintve milyen volt a fogadtatása a Contradictions EP-nek? Ti hogy érzitek, mennyiben volt következetes lépés, és most hallgatva mennyiben vagytok elégedettek az eredménnyel?

Bálint: Még az is lehet, hogy az EP két dala helyet kap a lemezen, ezt még nem döntöttük el, ahogy következetes lépésekre sem szoktunk gondolni. Csak megyünk a saját fejünk után, erre épp az ’Anxiety a legjobb példa, és szerencsére a zenekart is követik annyian, hogy meg merjük lépni a kislemez kiadását, amit egyébként a többség jól is fogadott. Egyedül a lovagmetál-betéttel voltak problémák, hiszen amíg korábban betettük egy-egy funky vagy egyéb elemet, azon mi is mosolyogtunk és a közönség is, de most volt egy réteg, aki ezt teljesen komolyan vette, így ők értetlenkedtek is emiatt, de a hasonló kommentelőkből sosem tudunk leszűrni egy reális képet. Azonban a koncerteken, valamint az emberekkel való beszélgetések során abszolút pozitív visszajelzésekkel gazdagodhattunk, és sok is ment el az EP-ből, annak ellenére, hogy kislemezről beszélünk.

Atish: Valójában a felvétel előtt éppen ezek a dalok voltak készen: egyáltalán nem gondoltuk tovább, hogy ez tudatos lépés lenne, csupán ez a két dal volt terítéken a próbákon. Persze volt olyan is, aki a felvétel alapján úgy vélte, hogy mi most puhulunk, holott ha más ötletekhez nyúlunk, és azokat fejezzük be, ezzel az erővel keményedhettünk is volna. Ez teljesen a véletlen műve volt.

Úgy emlékszem, mintha korábban pedzegettétek volna azt is, hogy több EP-t adnátok ki a Contradictions példáján. Ez az elképzelés meghiúsult, vagy eleve csak légből kapott dolog volt?

B: Nálunk a számírós időszak igen hosszú időt ölel fel, hiszen több próbát igényelnek az ötleteink, így bennünk volt a félsz, hogy talán nem is lenne időnk egy újabb anyaghoz, azonban ettől a két daltól annyira megtáltosodtunk, hogy elképzelhetőnek láttunk egy ilyen utat. De a rockzene mégis nagylemez-orientált közeg, amik az elejétől a végéig egy sztorit mesélnek el: ha nem is úgy, mint egy könyv, de akkor sem mindegy már a számok sorrendje sem, tehát nem úgy van, mint a popzenében, hogy slágereket gyártanánk. Ezért nem szeretem az mp3-lejátszót sem, mert többnyire ott is csak számok férnek el a saját keretük nélkül. Amikor fiatalabb voltam, egy lemezt akár hónapokig is hallgattam, úgy, hogy másra nem is figyeltem, és csak akkor nyúltam valami újabbhoz, amikor azt már sikerült szarrá hallgatni. Ettől volt jó, hogy jelentett valamit végighallgatni, és mi is ezt a hagyományt szeretnénk folytatni, és inkább nagylemezzel folytatni a sort.

A: A kislemeznél azon lepődtünk meg, hogy hirtelen akkora felhajtás lett körülöttünk, mintha az új nagylemezre készülnénk. Ettől viszont vérszemet kaptunk, hogy akár évente is kiadhatnánk egy kislemezt, és azzal tarthatnánk ezt a pörgést, de én már akkor sem ezen az állásponton voltam, csak a többiekben merült fel. Ahogy Bálint, én is kihangsúlyoznám, hogy igazi képet csak egy lemeznyi anyag képes mutatni: a Stuckról is tudtunk volna úgy kiválasztani két dalt, hogy mindenki a fejét fogja, hogy mégis mi lett a zenekarból, míg a lemez egészében színesítik az összhatást, ami nálunk főként nem venné jól ki magát, ha csak egy-egy dal kerülne ki, mert ezzel lehetőséget adnánk a félreértésre.

Egyébként a Crowd of the Nobodies klipje miért nem fért fel a Contradictions DVD-jére?

B: Lehagytuk? (nevet) A Highfly-ra is van egy klipünk, és azt mondjuk el is felejtette a zenekar, hogy létezik, de ez nyilván más. Persze ehhez hozzátartozik, hogy ez a kiadvány valójában egy DVD volt, amihez a kislemezt csatoltuk, és nem fordítva. Ez lehet azért is, mert a ’Stuck másik oldalára csatoltunk egy felvételt, de itt a koncerten túl egy csomó minden volt még a lemezen.

Szerintetek mi vezetett a DualDisc halálához? Nektek milyen tapasztalataitok voltak a formátummal?

B: Nem lehet autóba tenni, mert beszorul, és a laptopok is szétkarcolják az audio-oldalát, már ha egyáltalán lejátsszák. Szerettük volna, hogy a DVD külön legyen csatolva, de a Hammernél kölcséghatékonyság címszava alatt akkor néhány kiadvány így jelent meg, ami a lemez designja nélkül még csúnya is lett.

A: Ez sajnos nem volt egy jó lépés, de elég sűrűn adunk ki lemezt ahhoz, megengedhessük magunknak, hogy a lemez lejátszhatatlan legyen (nevet). Ettől függetlenül nem tervezzük, hogy az anyag újra ki legyen adva, vagy ilyesmi, mert már nem feltétlenül azért veszünk lemezt, hogy hallgassuk azt. Többször találkoztunk olyannal, hogy a koncertlátogatók előbb letöltik a lemezt, és utána veszik meg. Persze az előrendelések során ezt bennünket kevésbé érint kellemesen, de utána egy fél év távlatából már nagyjából megismerik annyira, hogy ha igazán érdemesnek tartsák az emberek, akkor megvegyék.

A kislemezhez járt egy DVD is, de a Stuck Progress to Moon példájából sejthetjük, hogy eleve szeretitek a kombinált kiadásokat. Az új lemezhez is terveztek-e valamilyen különlegességet?

A: Egy olyan DVD-t tervezünk a CD mellé adni, ami nagyobb betekintést nyújt a stúdiómunkálatokba a meglévő webizódok mellett. Még csak most készül a végső vágás, de egy óránál nem szeretnénk hosszabbra fogni: lényegében a YouTube-on található videók ennek az előzetesei. Emellett beszélni is fogunk a felvételről, mivel többen megkerestek minket azzal a kérdéssel, hogy hogyan születnek a számaink, így már a próbáktól kezdve fogjuk szemléltetni azt, hogy az új dalaink milyen fejlődésen mentek keresztül. A feladat épp azért nehéz, mert mindent felvettünk, amit csak tudtunk, és egy hatalmas mennyiségű anyag állt össze, amiből most a legjobb pillanatokat kell kiemelnünk. Már most sem tudunk rögzíteni minden felvételi folyamatot, ahhoz meg elég szar színészek vagyunk, hogy utólag megpróbáljuk elhitetni, hogy tényleg megcsináltuk, mert ilyet már próbáltunk (nevet).

B: Emellett nyáron is forgattunk, hiszen akkor még az is tervben volt, hogy olyan DVD-t csináljunk, ami végigkísérne minket a fesztiválkoncertjeinken. Aztán rájöttünk, hogy a fesztiválok a koncerteken kívül főként a mulatásról szólnak, úgyhogy senki sem tudott forgatni, ám ha mégis, annak vállalhatatlan eredménye lett (nevet). Amúgy van, ami ebben is biztos, bár a teljes anyagot itt sem dolgoztuk még fel, de a Kettőnégyes kollega Danika szerint tök jó pillanatok vannak.

A legutóbbi, nagyobb lélegzetvételű turnétok a Metallia Perkele volt, ahol négy finn zenekarhoz kapcsolódtatok be, és két tervezett állomás erejéig kis hazánkon is átmasíroztatok. Milyen élményekkel gazdagodtatok, mennyiben volt könnyű a közös lét, és hogye emlékeztek vissza?

B: Nem számítottunk csodákra a nézőszámok terén, így gyakorlatilag egy európai nyaralásként fogtuk fel a koncerteket. A finn zenekarok hazai pályán nagyjából annyira ismertek, mint mi, és így külföldön nyilván kevesebb embert érdekeltek a bulijaink. Nekünk nem került semmi pénzbe az egész, nagy busszal tudtunk menni, és megnézhettünk egy csomó várost, úgyhogy egy ingyenes kiránduláson vettünk részt. Annyiból jó volt, hogy cserében a bandákat el tudtuk hozni a Dürer Kertbe (a miskolci állomás elmaradt a MEN miatt), és ott elég sokan látták őket, így egy diákcsere keretein belül hamarosan mi mehetünk majd hozzájuk, amit jobban várunk. És persze a kapcsolatépítés sem volt utolsó szempont, és jól ki is jöttünk velük.

A leggyakoribb kérdés talán így is az, hogy a Subscribe nemzetközi szinten miért nem tudta letenni állandó jelleggel a védjegyét. Ennek mi az oka? Már nem is nyittok annyira a határon túli klubok felé? Mi a helyzet a külföldi kiadókkal?

A: Külön kiadói támogatásban nem részesültünk, persze itthonról el lett küldve pár helyre a CD, írtak is róla külföldön, meg terjesztve is volt egyes országokban, de ezek mind netes előrendelésekre alapoztak.

B: Komoly kapcsolati tőke kell ahhoz, hogy az ember külföldön meg tudjon mozdulni, nem is véletlen, hogy egy csomó kegyetlen rossz banda neve tud forogni nemzetközi szinten, míg az underground megtart magának párat a saját tehetségeiből. Szerencsén múlik, hogy kit ismersz meg, és Magyarországról ez igen nehéz. Ha felfigyel rád egy kiadó, betol egy Európa-turnéra valaki elé, majd még csinálsz kettőt magadtól, akkor beindulhat a dolog. Ez sajnos nem azon múlik, hogy milyen zenét csinálsz milyen szinten, hanem a szerencsén és a kapcsolatokon. Rajta vagyunk a dolgon, csak kisebb léptékben. Vannak is a levegőben lehetőségek Bécs és Szlovénia felé is, lesznek is cserekoncertjeink bőven, ami mindenképpen jó kiindulópont. Egyébként azzal is bajban vannak egyesek, hogy a zenénket nehéz kategorizálni, és így nehéz azt is megtalálni, hogy hol lenne jó helyünk. Ilyen szempontból egyszerűbb műfajspecifikus hangzásnál maradni, mert arra könnyebb fókuszálni – mi pedig mindegyikből merítik egy kicsit, de egyiket sem fedjük le, és talán ezért nem lehet annyira ráharapni a dologra.

A Contradictionsön egy feldolgozás erejéig az EDDA szellemét is megidéztétek, és biztos értesültetek arról a nyári incidensről, amikor Pataki Attila paradicsomos megdobálás áldozata lett. Mit gondoltok, ti hogy kezelnétek egy ilyen szituációt?

B: Ezt a kérdést utána többen is megkérdezték, még a Motörheadtől is, és gyakorta találkoztunk olyan megbotránkozó válaszokkal, hogy Attilának igaza volt, és hasonlóképp reagálnának rá – én is biztos kiborulnék, de megpróbálnám viccesen felfogni, és olyat mondanék a tettesre, ami biztosan nem sértő. Attól függ, mennyire leszek bebaszva. (nevet)

A: Főleg azért nehéz, mert nyilvánosan kell reagálnod, amivel képet adsz magadról, és ezt nehéz megítélni.

Az új lemezetek Bookmarks címre hallgat: mit jelöl ez a választás, és milyen koncepcióba kívánja rendezni a felvételt? Van már elképzelésetek a lemez külcsínéről?

B: A debüttel szemben a legutóbbi lemezünknek már volt egy kötött témája, és ezt hoznánk tovább itt is. A lemez dalai lényegében könyvjelzők, mindenki életéből egy kis szelet, amit egy-egy könyvjelző jelöl. Minden egyes szám foglalkozik valakinek az életével: főként a nő áll a középpontban, de nem feltétlenül csak a szerelem, hiszen Tamás elvesztette az édesanyját, valamint olykor élettársi viszonyok, barátságok szűntek meg. Ezek elég komoly hatással voltak ránk, és ezt dolgoznánk fel – Máté azonban kitalálta a saját történetét, amire egy metaforát épített rá. Egy háromszámos lovagsztoriról van szó, aminek az első fejezete az EP-n is helyet kapott, ebben a történetben pedig minden egyes szereplő egy-egy érzés metaforája. A két herceg Máté negatív és pozitív énje, maga a királyság az ő élete, és a hagyományos lovagtörténetben a hét angol uradalom idejében vagyunk, egész pontosan Merciában. Ebben összpontosulnak Máté küzdelmei saját magával és az élettel.

A: A borítón a könyvvel való kapcsolatot szeretnénk kézzelfoghatóvá tenni, bár további konkrétumot egyelőre nem mondanánk. A formátum tekintetében mindenképp a különlegességre törekszünk. Mindenképp legtisztultabb, komolyabb csomagolást szeretnénk adni neki.

B: Mint egy rocklemeznek, ahogy az eddigiek is letisztultak voltak (nevet).

A webisode-okban prezentált dalcímeket a lemezen is megőrzitek?

A: Ezek csak munkacímek, és ez általában igaz a dalíró munkafolyamatunkra, hiszen soha nem volt olyan számunk, aminek korábban ne lett volna munkacíme, és ezt például a koncertszettek összeírásakor meg is tartjuk. Aztán persze rámentünk arra, hogy minél nagyobb baromságoknak nevezzük a számokat, és ez látható a pizzásdobozon is.

Ugyanígy a részek megtekintését követően olyan érzés lett úrrá rajtam, hogy Rékasi Attila, a dobosotok nálatok kissé morgósabban áll hozzá a stúdiózáshoz. Ő mindig ilyen, vagy csak most van rosszabb passzban?

B: Jó az észrevétel, és ez jó példa arra, hogy mikor egész fiatalok voltunk, és átmentünk Attishoz gitározgatni, ő közel lakva megérkezett, elfeküdt a kanapén, és végig nyomta, hogy „történjen már valami” meg „jaj, de unalmasak vagytok”, miközben írtuk a dalokat. Úgy hívjuk ezt, hogy ilyenkor menstruál (nevet). Imád morogni, de ilyenkor ezt már poénra veszi ő is és mi is. Persze ő nem is tud annyira részt venni a lemezfelvételben, hiszen ahogy mi nagyjából kiköltöztünk a stúdióba, úgy Attila továbbra is dolgozik és tanít, hogy fenntartsa a lakását. De nem feltétlenül ezért menstruál.

A: A felvételek akkor készültek, amikor megtoltuk a demózást, és akkor már olyan mélypontjaink voltak, hogy néha már az összes pénzemet odaadtam volna, ha aznap nem kellett volna lemenni a próbaterembe. Ilyenkor azt csináltuk, hogy lementünk a próbaterembe olyan egykor, és este tízig-tizenegyig lenn is maradtunk minden nap.

B: Ott persze hideg volt és el is fáradtunk, aztán jött Miklós ötlete, hogy költözzünk oda a stúdiózás előtti héten Attishoz, és fejezzük be ott a munkálatokat. Egy hétig ott lakott mindenki, és gyakorlatilag ott fejeztük be a lemez.

A: Akkor még nem láttuk, hogy mi lesz ebből az egészből, a dalok nem is álltak össze, és talán indokolatlanul is sokat próbáltunk. Talán négy próba is elég lett volna hetente, csak annyira be voltunk fosva, hogy inkább erőltettük ezt a menetelést. Egy hét alatt pedig annyira összeállt a kép, hogy már nem volt félnivalónk a dalok miatt. A konyhában Miklós vette fel a laptopjával a basszusgitárt, az én szobámban az éneket csináltuk Bálinttal, a nagyszobában a stúdióból elkért iMacre töltöttük fel a sávokat, és ott is illesztettük össze azokat, kinn a stúdióban pedig ezeket a ProTools-fájlokat már csak meg kellett nyitni, és le kellett cserélni a sávokat. Ezzel a megoldással előre jelölhettük a váltásokat, és lényegében felkészülten, átgondolva mehettünk be a stúdióba, és ha ezt nem csináljuk meg, el is pöcsöltük volna durván azt a hetet.

B: Én már a demóra is büszke vagyok, hiszen olyan jól szól, és olyan jól össze tudtuk rakni a sávokat, hogy talán lemezként is megállná a helyét. A stúdióban azon küzdöttem, hogy legalább annyira jól fel tudjam énekelni a dalokat, mint ahogy Attis szobájában ment. Persze ott nem volt akkora görcs az emberben, de ahhoz képest, hogy egy panelház harmadik emeletén rögzítettük a demót, tényleg hihetetlen lett az eredménye.

Hasonlóképp láthattuk azt is, ahogy a Delta főcímzenéjét beleépítitek egy dalba. Ez az elképzelés meg is marad a lemezen és a koncerteken? Ha igen, hasonló állatságok is várhatók majd a szerzeményekben?

B: A billentyűzés még hátra van a felvételből, és még nem igazán döntöttük el: a jogvédelemről úgy tudjuk, hogy másodpercre van megadva, de itt csak az ötlet jött, hogy jól mutatna a dalban.

A: Voltak már korábban is olyan témáink, amik viccnek indultak, és vagy bennmaradtak, például a népdalos betéteink is innen jöttek, meg a „feketebikapata” is, mert úgy éreztük, hogy jó helyük van. Aztán voltak olyanok is, amiket hála istennek kiszedtünk: a Parable című szám például a Feltámadott a tenger című verset dolgozza fel, holott Ludas Matyi-adaptációnak indult, és az eredeti rajzfilmből ki is vettünk motívumokat a zenei aláfestésből, meg kiállásokat is akartunk neki, de még időben reagáltunk (nevet). Ezt talán koncerten is játszottuk (nevet). A The Devil Take The Hindmost közepén pedig egy teljesen indokolatlan ordibálás volt, valami olyasmi, hogy „Natasa, mi van, azonnal szállj ki a fürdőkádból, az az én vizem!” (nevet)

A negyedik részben volt egy Queen-betét a dobok összeállítása során: feldolgoztátok ezt, vagy csak betettétek az eredetit?

B: Bárcsak a saját dalunk lenne! (nevet) Nagyon szeretem a Queent, az egyik kedvenc zenekarom, és hirtelen úgy gondoltuk, hogy ahhoz a mozgáshoz jó lenne. Eredetileg a Benny Hill betétdalát szerettük volna betenni, de az túlzottan nyilvánvaló lett volna, úgyhogy végül ennél maradtunk.

Itt rá is térnék arra, hogy mennyivel jelent számotokra több inspirációt a múlt évtizedek zenéje, mivel ad többet, és mi a véleményetek a jelenlegi hangzásokról?

B: Számomra már csak koránál fogva is sokkal értékesebbek néha, hiszen a rögzítés körülményei is mások voltak. A mai zenekarok 90%-a labdába sem rúghatna egy-egy ilyen teljesítmény mellett. Akkor az analóg felvételnél nem volt lehetőség javításra, nem lehetett kihúzni a hibákat, a szalagokat vagdosni kellett, ha úgy adódott: tökéletesen kellett játszani. Emiatt persze nyilván sokkal több hiba is van ezekben a felvételekben, de ha egy Queen vagy egy Led Zeppelin ezt ma játszaná fel, már nem lenne ugyanolyan, mint akkor. Azok a kis csúszások adják a savát-borsát a dolognak, de ha én ma ilyen helyzetbe kerülnék, nem hagynám ott, mert a mai körülmények között már az ilyen hiba minősítőnek számít. Hozzászoktunk a szögre kijavított lemezekhez, és ezt már nem is lehet hová fokozni.

A: Remélem, hogy megint divatba jön az egybejátszás, amikor mindent egyszerre rögzítenek, mert most azt látom, hogy nálunk a stúdióban a zenekarok is ezt választanák, mivel nem szeretnék újra kijavítgatni az elrontott témákat. A mi zenénk némi szinten meg is követeli a pontosságot, és nem engedhetünk meg annyi koszt és elcsúszkálást, hogy ez szemponttá váljon. Főleg, ha már ennyit dolgozunk rajta.

B: Ez főként a felvételeinken igazodik be, hiszen ha megnézed az egyik DVD-nket, és utána meghallgatod a lemezt, szinte biztosan meglátszik majd néhány hiba, pontatlanság, mellényúlás, de a lemez másik kategória.

És most, hogy még belülről látjátok a folyamatot, mi az a dal vagy téma, amit a leginkább vissza szeretnétek már hallani a végső állapotában?

B: Én az egységet várom a legjobban, hiszen már megvan a fejemben az a teljes kép, ami mondjuk egy hónappal ezelőtt még nem volt meg. A végső maszteren túl pedig persze vannak egyes számok is, amik nagyon kedvesek számomra. Mindannyiunknak vannak fontos számaink, és ezzel kapcsolatban is lesznek különlegességek, hiszen várható majd olyan atmoszféra, ami eddig egyetlen dalunkra sem volt jellemző, és emellett megírtuk fennállásunk első, teljes hosszán magyar dalát is, amihez Egyedi Peti segítségével dolgoztuk ki a végső refrént, mivel a dallam már megvolt, csak a szöveg nem akart összeállni, mivel eredetileg angolból indultunk ki. Ez a dal egyébként rövid lesz, a szerkezete pedig nagyjából hagyományos, azonban Atihs egyik tételét fogja lezárni.

A: Nehezen tudnék a két dalom közül választani, és ha egy pisztolyt tennének a fejemhez, hogy a halálom előtt csak az egyiket hallgathatom meg, bajban lennék, de az egész lemezre tekintve is eléggé nyugodt vagyok. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó lesz.

Ha már a nyugalomnál tartunk, tavasszal adtok egy izgalmas koncertet a MüPában Áthangolva címmel. Honnan jött az ötlet és a felkérés, valamint mire lehet számítani, és hogy készültök a fellépésre?

B: Pedig ezzel kapcsolatban nem vagyunk nyugodtak (nevet). Nagyon sok munkánk lesz vele. A billentyűsünk, Zoli hangszereli át a dalainkat, és otthon fel is játssza a dolgait, hogy egyes klasszikus hangszereken hogy fognak megszólalni az oda szánt témák, a nagyjával pedig már talán meg is van, de sokat kell próbálnunk ahhoz, hogy ezt tényleg a lehető legjobban adhassuk elő. Ez a koncert eddigi pályafutásunk legnagyobb zenei kihívása, és ahogy most tudjuk, már csak 40 jegy maradt, tehát hamarosan kiírhatjuk a Sold Out feliratot.

A: Az ötlet Miklós fejéből pattant ki, még talán három évvel ezelőtt, de elég hamar letettünk róla az anyagiak miatt. Aztán tavaly nyáron a kocsiban újra felmerült ez a téma, és Zolika mondta, hogy lemodellezne egy számot, hallgassuk meg. Utána egyre több hazaúton beszélgettünk arról, hogy melyik számot hogyan lehetne új köntösbe bújtatni, és így születtek meg ismét a dalok. Ezt a koncertet is rögzíteni szeretnénk, és még ebben az évben ki is hoznánk.

A turnéra a The Southern Oracle-t viszitek előzenekarként. Mi a véleményetek Barniékról és mit vártok a bemutatkozó nagylemezüktől?

B: Én úgy gondolom, hogy a zene, amit játszanak, önmagában még nem is feltétlenül nagy durranás, hiszen a világ több pontján is rengeteg helyen játszanak ilyet, de Magyarországon ilyet ennyire világszínvonalú produkcióban nem tudhat magáénak. Jó megnézni és meghallgatni őket annak ellenére is, hogy én nem hallgatok ilyen zenét, de szerintem kellőképp magával ragadóan zenélnek, és ahogy én tudom, más itthon nem játssza ezt a műfajt ennyire jól.

A: Csak egyszer láttam őket, a Kettőnégy-bulin, de a Machine Head-feldolgozásnál már meg is kérdeztem Miklóst, hogy kik ezek, erre ő már akkor ezt válaszolta, hogy őket szeretné majd a turnéra.

A tavaszi turnén többségében már új dalokra lehet számítani?

A: Elég sokat játszottuk már a kettes lemezt az elmúlt három évben, szóval én már nagyon várom az új dalokat. Persze nem tudjuk csak ezeket játszani, hiszen annyira még nem akarjuk a közönséget felzabolázni (nevet). Ugye az a helyzet, hogy ezek közül egyetlen számot sem játszottunk még a végleges formában, így nagy feladat lesz igazán megtanulni ezeket a számokat. Az eleje biztosan nagyon nehéz lesz, és nem is lesz annyira tökéletes – ahogy a ’Stuck-bemutatón is, már ahogy visszaláttuk –, de mindenképp fejlődni szeretnénk vele.

B: Elvégre a dalaink által fejlődünk a legjobban, hiszen szeretnénk olyan célokat kitűzni magunk elé, amik túlmutatnak rajtunk, ezzel érve el a saját fejlődésünket is. Én nagyon szeretném az új dalokat játszani, és szerintem a nyári fesztiválkoncertek lesznek olyanok, ahol már csak az idő hiánya is nagyjából ugyanannyi új dalt fogunk elővenni, mint régit.

Egyébként jelenleg hogy látjátok a hazai undergroundot, koncertéletet és a közönséget?

B: Mindig van egy 16–20 éves korosztály, akik az első sorokat jelentik: ők mindig ott lesznek, és ők mindig is cserélődnek. Azon túl pedig vannak visszajárók, akik nagyobb eseményekre jönnek el, és vannak olyanok is, akik azóta házaséletet élnek, van egy állandó, fiatalabb, iskolás korosztály, akik azért is szeretik a Subscribe-ot, mert menő ezt hallgatni, és van egy olyan réteg is, amelyik tényleg komolyan beleássa magát a munkásságunkba.

A: A kedvencem az, amikor az egész család jön el a koncertre, és a Subscribe-pólós apuka a lányával és annak barátjával jelenik meg

B: Nyáron a SZIN Feszten volt egy pár, akik nagyjából velünk egyidősek lehetnek, és alkalmat tudtunk adni annak, hogy a koncert közben kérje meg a fiú a lány kezét. Ők régóta szeretik a Subscribe-ot, gyakorlatilag a zene végig is kísérte eddig a kapcsolatukat, én pedig a koncerten odaadtam neki a mikrofont, megkérte a lány kezét a tömeg előtt, és ez számunkra is nagyon nagy pillanat volt.

A: És nemet mondott (nevet). Csak vicceltem ám.

B: Esélyt sem adtunk, elkezdtük a következő dalt (nevet).

Végül pedig egy más jellegű kérdés: ugye felröppentek azok a hírek, hogy a Kettőnégy idén már nem folytatódna. Ez most hogy áll? Ha befejeződne, terveztek DVD-kiadást? Megmaradnának a Gumizsiráf-partik?

B: Folytatódni fog, kicsit más kereteken belül, de erről még nem szívesen beszélnék. Tudjuk nagyjából, hogy mit szeretnénk, csak még kell nagyjából egy hónap, hogy összeálljon a kép. Kicsit kiszélesítjük a skálát, és persze a hülyeség is megmarad, de az utóbbi műsorokból is látszódott, hogy más irányt vennénk, úgyhogy több dolgot szeretnénk belevenni a Kettőnégybe. Nemcsak mi fogjuk csinálni, hanem mások is, írni is fognak róla és több lesz a videóblog is, de erre majd később térnék vissza.

…az interjún túl pedig a mai napon meghallgathatóvá vált egy új dal Books for the Dyslexic címmel, amit az alábbi ablakban hallgathatsz meg: