“Ha tehetném, rögtön levetném a régi zenekarok által berögzült stílusbeli sémákat, mint egy elhasznált kabátot” – interjú a miskolci Anchorless Bodies zenekarral

A miskolci Anchorless Bodies debüt nagylemezéről szóló kritikánkban úgy zártuk le a bevezetőt, hogy szerintünk kapkodjátok el a korongból készült limitált kiadású bakelit kiadványokat. A véleményünk azóta sem változott, a dallamos hardcore-ban utazó zenekar az év egyik legfontosabb underground zenei alakja lett, az Everything Might Fall Apart című anyag erőteljesen a figyelem középpontjába helyezte a csapatot, akik az év egyik legkiemelkedőbben teljesítő zenekara lettek, még úgy is, hogy Magyarországon 2014 többek  között a dallamos hardcore éve volt. Erős mezőny, bizony remek kiadványokkal. Szerencsére egyre több ember lejátszójába jutottak el, a The Remedy Process című EP-jük útján továbbhaladó nagylemez pedig garancia volt arra, hogy egyre többen beszéljenek az Anchorless Bodies munkásságáról. Mi úgy gondoltuk, hogy kicsit kifaggatjuk a srácokat az idén megjelent nagylemez készülésének körülményeiről, a dalokról, a bakelitekről, a közös munkáról Jakab Zolival és Simivel, a sokatok emlékezetébe beleivódott, rejtélyes magyar versszakról, a zenekar jelenlegi helyzetéről és persze még sok minden másról is. A fiúk pedig készségesen álltak a rendelkezésünkre!

A zenekar facebook elérhetősége.

A fényképeket köszönjük a Bodnar David Photography-nak!

Először is gratulálunk nektek a nagylemezhez, nagyon minőségi munka lett. Mikor volt az első alkalom, hogy összeültetek – akár csak egy sör mellett vagy a próbateremben, esetleg egyszerre mindkettő: a próbateremben egy sör mellett – azzal a céllal, hogy nagylemezt szeretnétek írni és mi volt a koncepció?

Marci: Köszönjük szépen a dicséretet, nagyon örülünk, ha van, akinek tetszik és értékeli, amit csinálunk, ez jelenti számunkra a világot. Amikor úgy éreztük, hogy megértünk arra, hogy felvegyük a megalakulás óta felgyülemlett ötleteket, elhatároztuk, hogy rendszeresen fogunk jelentkezni kiadványokkal. Ihletben nem volt hiány, így tavaly rövid időn belül két kislemezzel is jelentkeztünk. Az első, Years, aminek a dalait mindannyian szeretjük, azonban a produkció hagyott maga után kivánnivalót, után pár hónappal később kiadtuk az ötleteinket és törekvéseinket sokkal jobban reprezentáló The Remedy Process-t. Már ekkor is volt a tarsolyunkban egy pár kész új nóta, így a folyamatos koncertek között összeállítottuk a nagylemezt. Történt időközben egy doboscserénk, ami pillanatnyi bizonytalanságot okozott ugyan, de azt hiszem sikerült megtalálnunk a legmegfelelőbb embert a posztra, így újabb löketet kapott a zenekar. Ennek eredményeképpen nyáron felvettük Siminél a debütöt.

Milán: Köszönjük az egész éves támogatást a Nuskull csapatának, és mindenkinek, aki bármilyen módon segítette a zenekart! Nem volt tudatos a lemez megírása először, akkoriban nagyon sok ötletem volt, és rengeteg inspirációt kaptam különféle stílusú zenekaroktól. Nagy beszélgetések szerintem nálunk nem léteznek, mindenki más városban él, megvan a maga kis élete, főként az internet az, ami összeköt minket, és a hétvégék, mikor a szülővárosunkban találkozunk. Ekkor próbálunk, és együtt szórakozunk. Ha volt is ilyen beszélgetés, akkor egy ilyen hétvégén történhetett illuminált állapotban, de én erre nem emlékszem. Akkor még Pisti volt a dobosunk, és éreztem, hogy fél lábbal már kint van a zenekarból. Íródtak a dalok, tudtuk, hogy a közeljövőben akarunk felvételt, és ekkor jött szóba az Insane születésnapi turnéja is. Én úgy éreztem, hogy kiadhatunk még pár ep-t, de az nem viszi előre a zenekart, kicsit komolyabban szerettem volna venni a hobbimat. Az album nagyon jó volt arra, hogy tudjuk, kivel tudunk a későbbiekben is tovább zenélni. Pisti kilépett az Insane turné előtt, és ekkor jött szóba Sebő, akivel a turné során összekovácsolódtunk, és már az albumról pár számot el is játszottunk vele. Nagyon jót tett a zenekarral, és az album dalait vele írtuk tovább.

A nagylemezen látszott, hogy tudatosan vittétek tovább az EP hangzását. Mi inspirált titeket, hogy egy kicsit vékonyabb megszólalás felé toljátok a zenekart?

Marci: Mindenképpen folytatni szerettük volna a The Remedy Process-en felvett fonalat, azonban úgy éreztük, hogy még nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a dallamokra, a szívbemarkoló melódiákra. Ki szerettük volna domborítani a hangulati elemeket, ennek megvalósításához pedig tökéletes eszköznek bizonyult a hangzás, amit a lemezen hallhatunk. Természetesebb, mint a kislemezen hallható, szerintünk egyértelműen sikerült előrelépnünk ezen a téren.

Milán: Ha tehetném, rögtön levetném a régi zenekarok által berögzült stílusbeli sémákat, mint egy elhasznált kabátot, de szerintem ez egy hosszú folyamat. Nem érzem tudatosnak a dalírást, de van egy gondolat, ami alapján írjuk a számokat, és az a folyamatos újítás, kísérletezés. Nem műfaj alapján hallgatok zenét, így nagyon sok inspiráció ér, és próbálom ezt a zenekarban elültetni.

A The Remedy Process után mintha kevesebb metalcore-ral próbálkoztatok volna az Everything Might Fall Apart dalain. Amikor demóztatok, akkor kukáztátok nagyrészt ezeket az ötleteket vagy alapból úgy zajlottak az előkészületek, hogy igyekeztek kicsit eltávolodni ettől a műfajtól és a dallamos hardcore-ra és a poszt-rock témákra helyezitek a hangsúlyt?

Marci: Az igazat megvallva, semmi tudatosság nem volt benne. Sőt, tulajdonképpen a dalírási periódusban szinte fel sem tűnt, hogy kicsit más irányvonal felé haladunk, annyira természetesen jöttek belőlünk ezek a témák. Én személy szerint imádom a post-rock-ot és szerencsére a zenekar többi tagja is kedveli a hasonló hangzásokat. A kérdésedre válaszolva, volt egy pár szám, amit nem tartottunk meg végül, ugyanis nem ütötte meg azt a bizonyos szintet. A zenekarban egyébként demokrácia uralkodik, tehát ha esetleg valamelyik ötlet nem tetszik az adott tagnak, akkor megvitatjuk, átalakítjuk, esetleg végleg töröljük az adott témát.

Az  Everything Might Fall Apart szövegei kinek a kezét viselik? Esetleg közösen helyezitek kontextusba a dalokat?

Marci: Jómagam vagyok a szövegfelelős a zenekarban. Nem volt előre kitalált koncepció, a dalok hangulata hozta magával az ihletet, amely végül a szövegvilágot eredményezte. Ilyen tekintetben az Everything Might Fall Apart nem a klasszikus értelemben vett konceptlemez, azonban a szövegek laza kötődésben állnak egymással. Mindegyikben ott lapul a reménytelenség és a darabokra hullás lehetőségétől való félelem gondolata. Összességében mindazon dolgok és hangulatok, érzések elvesztése, amiket a múlt homálya fest széppé, különlegessé. Fontos kihangsúlyoznom, hogy nem klasszikus szerelmi önmarcangolás ez, hanem az élet minden területén előfordulő egyéb, megismételhetelen dolgok nosztalgiával átitatott felidézése. Például egy hely, ahol gyerekkorodban jártál és rácsodálkoztál, imádtad, azonban amikor később visszatérsz oda, már nem olyan hangulatot áraszt, és nem azért, mert a hely megváltozott, hanem mert Te magad változtál meg. Valójában lehet, hogy sosem volt olyan aminek elképzelted, azonban az emlékeid különlegessé varázsolták számodra.

Milán: A dalok szövegei Marcihoz köthetőek, néha sejtem mi inspirálta, mert jó régóta ismerem. A Comforted by Failure az egyedüli, és úgy látszik utolsó közös munka.

Hogyan zajlik nálatok a dalszerzés? Külön-külön, ha valakinek eszébe jut valami jobb ötlet bedobja a közösbe és elkezdtek dolgozni rajta vagy a próbaterem boszorkánykonyhájában együtt szoktátok kisütni a számokat?

Marci: Sajnos a dalszerzés a földrajzi távolságok miatt nem a klasszikus, próbatermi ötletelés útján zajlik, hanem apró ötletek oda-vissza küldözgetésével. Amit elég erősnek érzünk, azt közösen továbbgondoljuk otthon, és a próbaterembe már egy majdhogynem kész számmal érkezünk, amit úgymond csak simítgatni kell. Körülbelül ezzel egy időben kezdődik a szöveg írása, nálam ugyanis nagyon fontos, hogy ismerjem a ritmizálást, a dal hangulatát.

Milán: Közös dalírás a kezdetekben volt, a Years ep-n található dalok még így készültek. A Remedy Process és az EMFA dalai már Alex és az én nevemhez fűzhetőek. Alex egy hatalmas ötletbomba, ha bezárnánk 2 napra egy gitárral egy szobába, megírna 40 albumot. Viszont kell mellé valaki, aki kordában tartja és megmondja mi a jó, és segít a szelektálásban. Ez a szerep rám hárult az évek során. Nem ez az első zenekarunk, lassan szimbiózisban élünk. Míg Alex ötleteket hoz, én szeretek egy számot teljes egészében megírni, az elejétől a végéig építgetni, átgondolni. A harmóniát nagyon fontosnak tartom. Ha Alexet szeretném jellemezni akkor a Lungs Forgotten-t és a Friends Forgotten-t mondanám, ha magamat, akkor a Crippling Waves-t és az Exhale-t. Ha mindkettőnket akkor EMFA, ha az egész zenekart, akkor Comforted by Failure-t.

A stúdiónaplótok alapján jó kedvvel teltek el a lemez rögzítésével töltött napok. Mikor kezdtétek el és hogyan zajlott a felvétel? Mesélnétek erről?

Marci: Már a tavalyi The Remedy Process-t is Siminél vettük fel a gyulai No Silence stúdióban és már akkor biztosak voltunk benne, hogy legközelebb is az Ő szakértelmét fogjuk igénybe venni. Rendkívül kellemes környezet, közvetlenség, maximalista és professzionális hozzáállás jellemzi. A végeredmény pedig szerintem magáért beszél. Mivel most huzamosabb ideig tartózkodtunk a gyulai főhadiszálláson, egyfajta vakációként is éltük meg a dolgot, így kiváltképp jó hangulatban telt a szűk egy hét. Ha pedig Simi máshová helyezné a székhelyét, akkor is ellátogatnánk oda újból, a Hamburger Bár ugyanis verhetetlen!

Az első megjelent dalotok az új lemezről a Comforted By Failure volt, amin sokan felkapták a fejüket, hiszen egy magyar nyelvű versszakot is tartalmazott. Kinek az ötlete volt, hogy ezzel is színesítsétek a lemezt, és mit gondoltok, jó ötlet volt? Hogyan érzitek a fogadtatását?

Marci: Az előzetes tervek szerint nem szerepelt volna magyar szöveg a felvételen, azonban a stúdióban bedobták a srácok, hogy miért nem szúrunk be ide egy részletet. Őszintén szólva sosem voltam oda a magyar szövegért, így ódzkodtam tőle, továbbá nem is éreztem magaménak, a többiek azonban megírták a szöveget és jól hangzott a felvételen. Meglepően jó fogadtatása lett a közönség részéről, bár sokan kifogásolják, hogy miért nem az egész lemezt írtuk meg magyarul. Ennek egyrészt részemről az imént említettek miatt van akadálya, valamint nem szeretnénk a beszűkülés csapdájába sem esni. Bár az igazat megvallva, több külföldi barátunk is jelezte, hogy tetszik neki a rész, bár fogalma sincs a jelentéséről. Színesítésként szerintem hatásosabb szerepet sikerült betöltenie, mint domináns zenei elemként.

Milán: A Comforted by Failure volt számomra a legsemlegesebb dal, régóta megírtam, nem tudtam mi legyen a vége, és van-e értelme az albumon hagyni. Már Simi megkapta a dalok címeit, és a dalokat midiben, mikor még nem volt tisztázva a befejezés. Éreztük, hogy hiányzik belőle valami, de sehogy se jutottunk a végére. Az utolsó pillanatban jött nekem a folytatás, ami az egyik kedvenc témám lett az albumról, és ezt Alex nagyon jól véglegesítette. Az énekfelvétel előttig bennünk volt ez az érzés, amit Edem javaslatára különlegessé tettük. Marci nem vállalta a magyar szöveg megírását, az eredeti szöveg pedig nem tetszett nekünk magyarul. Már a dal következett az énekfelvételnél, mikor Edemmel kiültünk a stúdió elé és megírtuk azt a pár sort. A csordavokál Edemhez, a szövegelős rész hozzám fűzhető. Mire megmutattuk egymásnak mit gondoltunk, és bevittük a többieknek, pont ott tartott az énekfelvétel ahova ezt szántuk.

A jelentése mindenkinek az, amit belelát. Engem több érzés is foglalkoztatott akkor – amire emlékszem, hogy az egyik jelentése párkapcsolati szinten mozgott, és múltbeli élményekből, érzésekből merített. A másik jelentésszál pedig kicsit megfoghatatlan. Remélem nem lesz senkinek kiábrándító, de számomra egyrészt egy utópisztikus érzést jelent a leendő jövőbeli társadalmunkról, ahol nem mondod már remegő térddel és 200-as pulzussal senkinek a szemébe őszintén, hogy szeretlek, mert egy kommunikációs eszközön ezt már rég megtetted, egy olyan valakinek, aki – abban a formájában, ahogy megkedvelted – talán nem is létezik. A hibák könnyen elrejthetők webes felületen, adott az álarc mögé bújás. Szürkébb világ, ha a kijelző színgazdagabb hatást is vetít elénk. Ha meg is telik a szíved bármi jóval, rájössz, hogy egymagad vagy egy kommunikációs eszközzel. Jó példa ehhez a Her című film, ami a témát boncolgatja.

A Lungs Forgottenben közreműködik Jakab Zoli és Simi is. Milyen volt velük együtt dolgozni?

Marci: Óriási megtiszteltetés mindkettejüktől, hogy elvállalták a lemezen való szereplést. Siminek véleményem szerint nagyon jó a tiszta énekhangja, így adta magát a dolog, pláne, hogy már a Cycles-ben is megcsillogtatta tudását. Ami pedig Zolit illeti, sajnos nem tudtunk élőben együtt stúdiózni, de nagyon jól és lelkiismeretes módon tolta fel a részét. Ezúton is hatalmas köszönet Neki érte, számomra nagyon sokat jelent az ő jelenléte az albumon. Amikor kis taknyosként a Bridge To Solace-t leesett állal bámultam (sajnos a Newborn időkből már kiestem), sosem gondoltam volna, hogy egyszer felváltva nyomjuk majd a sorokat, hatalmas élmény!

Mit gondoltok miben léptetek előbbre az EP-hez képest? Zenészektől mindig rossz ilyet megkérdezni, hiszen mondhatni sosem lehet eléggé elégedett magával az ember, de a pozitív visszhangok miatt bátorkodunk: elégedettek vagytok a végeredménnyel? Teljesültek az EP után az elképzelések a debüt nagylemezzel?

Marci: Úgy gondolom, hogy a hangulati elemek kiszélesítésével tudtunk a leginkább előre lépni és ezt a zenei spektrumszélesítést igyekszünk is a jövőben még jobban kidomborítani. Ennek egyik jelét egyébként hamarosan hallhatja is a nagyközönség, hogy milyen formában, arra kicsit később térnék rá. És nagyon jól mondod, sosem lehet maximálisan elégedett magával az ember, mert ha ez megtörténik, véleményem szerint nincs hova lépni tovább. Pontosan így érzek a lemezzel kapcsolatban is, imádom minden másodpercét, sikerült elérnünk azt a fejlődést, amit az EP után kitűztünk magunk elé, azonban érzem, hogy ez még nem a vége és több rejlik bennünk, ami remélhetőleg hallható is lesz a jövőbeni kiadványokon.

Szerintünk valami fantasztikus lett a lemez borítója, ugye újra Ubique-t kértétek fel. Látszik, hogy adtok az igényességre, elégedettek vagytok a munkájával? Esetleg adtatok ötleteket a grafika motívumaihoz?

Marci: Igazad van, Ubique most is nagyszerű munkát végzett, ezúton is köszönjük Neki. Egyedül a The Remedy Process-nél vázoltunk fel egy nagyon halvány irányvonalat, hogy mit szeretnénk látni, de ezen kívül teljesen szabad kezet kapott, szinte csak a végeredményt láttuk már.  És maximálisan meg voltunk vele elégedve, így nem volt kérdéses, hogy a nagylemez látványtervét is ismét rábízzuk. Azonban ezúttal semmilyen iránymutatást nem adtunk, tudtuk, hogy a végeredmény nagyon jó lesz. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben is vele fogunk dolgozni.

Ádám: Az alap – madár – motívumnál akartunk maradni. Emellett még annyit szerettünk volna, hogy színes legyen. A többit rá bíztuk, mert már a Remedy Process borítójánál is nagyon jól ráhangolódott a zenekar hangulatára, valamint ragaszkodott a klisék mellőzéséhez. Ez nagyon fontos volt a számunkra, a kitörő érzelmeket szerettük volna átkonvertálni papírra, amit tökéletesen sikerült megvalósítania, több mint elégedettek vagyunk az eredménnyel!

A The Remedy Process is megélt egy nagyon limitált bakelit kiadást. A debüt lemezetek is napvilágot lát ezen az adathordozón, valamint CD-n is lehet rendelni a lemezből. Kifejtenétek ezt jobban? Marciról sokan tudják, akik ismerik, hogy nagy bakelit-gyűjtő, ez mennyire befolyásolta a csapatot, hogy kiadjátok az anyagaitokat bakeliten? Esetleg más is gyűjti esetleg a vinyleket a zenekaron belül?

Marci: A többiek abszolút nem zenevásárlók, azonban aki engem ismer, az tudja, hogy a bakelit a szívem csücske. Mióta elkapott magával a gyűjtési szenvedély, mindig is arról álmodoztam, hogy egyszer a saját kiadványunkat is odatehetem a polcra. Ebből kifolyólag természetesen folyamatosan kutattam a lehetőségeket, és amikor már érdemesnek éreztem a zenénket arra, hogy fizikai formátumban is napvilágot láthasson (a Years EP sajnos még nem ütötte meg a kívánt szintet véleményem szerint), nem kis erőfeszítések árán kiadtuk az említett két anyagot. Meg kell említenem, hogy teljes mértékben saját erőből dolgoztunk, így a procedúra abszolút nem kifizetődő, és buktatókkal teli, a végeredmény viszont annál felemelőbb. Jó érzés volt látni, hogy a The Remedy Process 30 darabja körülbelül két héten belül fogyott el, a 100 darabra limitált EMFA harmadát pedig már az előrendelés során elvitték.

Itt szeretném megemlíteni és külön köszönetet nyilvánítani azoknak a zenerajongóknak, akik manapság még hajlandók pénzt áldozni bármilyen zenei formátumért. Nagyon sokat jelent, pláne annak tudatában, hogy a magyar viszonyok nem mondhatók épp optimálisnak ebből a szempontból, elég, ha csak a keresetre, illetve a terméktúlárazásra gondolunk.  De örömmel tölt el látni azt, hogy vannak hozzám hasonló emberek, akiknek a zene teljes kiteljesedésének a része, ha a kezében foghatja a kiadványt, csodálhatja az óriási borítót, tanulmányozhatja a szövegeket elmerülés közben. A CD-t egyébként egy amerikai barátunk adta ki, akinek annyira megtetszett a lemez, hogy felajánlotta, hogy saját kezűleg csinál belőle 100 darab példányt. Ezúton is hálásan köszönjük Neki!

Ősszel ugye turnéztatok és bemutattátok a lemezt, milyen a tapasztalatotok a végigjárt állomásokról, és mennyire élveztétek, hogy bemutathatjátok a nagylemez dalait?

Marci: Nagyon jól éreztük magunkat mindegyik állomáson és külön öröm látni, hogy egyre több embert érdekel az, amit csinálunk. Igyekszünk is a maximumot nyújtani, még ha vannak is buktatók néha. A dalokat egyébként imádjuk játszani, és hosszú idő után érzem azt, hogy a felállás is teljesen egyben van és stabil, ami nagyban megkönnyíti az előadást.

Terveztek-e videót a közel vagy a távoli jövőben a lemez valamelyik dalára?

Marci: Folyamatosan beszélünk róla, hogy jó lenne csinálni egyet, azonban sajnos még nem jutottunk el abba a fázisba, hogy ténylegesen megvalósítsuk a dolgot, talán a megfelelő szakember hiánya miatt sem. Mindesetre lehetséges, hogy a közeljövőben előrukkolunk eggyel.

Októberben megjelent az Animals Over People Vol. 1. válogatáslemez, amelyen sok más hazai underground zenekar mellett ti is szerepeltek. Mit gondoltok a kezdeményezésről?

Marci: Alapvetően egyikünk sem megveszekedett állatvédő, azonban az üzenettel maximálisan egyetértünk és a kezdeményezést teljes mellszélességgel támogatjuk, így megtisztelő, hogy minket is felkértek a szereplésre. Egyébként nagyon jó ötletnek tartom és remélem beváltotta a hozzá fűződő reményeket. Szükség van az ehhez hasonló megmozdulásokra.

Ha esetleg lenne lehetőségetek a kedvenc zenekarotokkal fellépni, akkor melyik, vagy mely zenekarok lennének azok?

Marci: Hú, nagyon nehéz kérdés, mert borzasztóan sok zenekar jutott most eszembe, akikkel szivesen megosztanám a színpadot. Mindig is szerettem azokat a bulikat, ahol különböző stílusok keverednek, így szivesen lépnék fel egy olyan bulin, ahol egy este játszhatunk, mondjuk az Explosions In The Sky-jal, a Suis La Lune-nel, a Thursday-jel és mondjuk a Botch-csal.

Mik az idén megjelent kedvenc lemezeitek?

Marci: Borzasztó erős év volt az idei, így nem nehéz jó lemezeket felsorolni, ennek hátulütője, hogy a pénztárcám is sajnos erősen karcsúsodott hónapról-hónapra. Ha év albumát kellene említenem, akkor (hacsak nem jön ki még év vége előtt az új Sore Eyelids nagylemez), akkor a Pianos Become The Teeth anyagát említeném. Sokak gyomrát megfeküdte a váltás, azonban szerintem annyira tökéletes hangulatú és hosszúságú dalokat sikerült írniuk, amik ráadásul még fülbemászóak, hogy nem lehet nem szeretni. De baromi erős lett a My Iron Lung, Nothing, Full Of Hell, Locktender, Young And In The Way, Ne Obliviscaris, Prawn, Baths és This Will Destroy You új anyaga is. A többiek szavazatai alapján pedig bekerülne még a Vanna, Wolves At The Gate és a No Bragging Rights új lemeze is.

Mik a terveitek 2015-re? Pihentek egy kicsit és újabb turné vagy esetleg a fiók mélyén már ott van egy-két új dal vázlata?

Marci: Szeretnénk folyamatosan pörögni, mind koncertek, mind kiadványok terén, így hamarosan megjelenik egy split-lemez, amelynek részleteiről hamarosan tájékozódhat mindenki.

És végül amellett, hogy nagyon köszönjük, hogy válaszoltatok a kérdéseinkre: mit üzentek a Nuskull.hu olvasóinak?

Marci: Mi köszönjük a lehetőséget! A Nuskull.hu oldal kiemelkedő szerepet játszik a magyar underground-ban, mert azon túl, hogy széles zenei spektrummal foglalkozik, minőségi és megbízható színvonalon, hozzáértő emberektől hoz kritikákat, ami nagy szó a mai kétsoros, facebook-kommentezős időszakban. Sajnos egyébként úgy tűnik, hogy részben pont ez a trend okozza az oldal hanyatlását az utóbbi időben, mintha az emberek nem vennék a fáradtságot az olvasásra, normális kommentek megfogalmazására. Másrészről persze lehet, hogy a szerkesztői gárda és közönség is felnőtt, kevesebb ideje maradt az oldal üzemeltetésére. Azonban óriási kár lenne, hogyha végleg eltűnne az a miliő, ami jellemezte a fénykorban. Személy szerint is nagyon sokat köszönhetek a Nuskull-nak, hiszen azon túl, hogy kiemelkedő szerepet játszott a zenei ízlésem formálásában, sok ismertséget köszönhetek neki, így bízom benne, hogy a fiatalabb generáció is értékelni fogja, és nem hagyja kárba veszni. Az olvasóknak tehát köszönjük szépen a figyelmet és reméljük, hogy továbbra is kitartanak a minőségi zene, minőségi oldalak támogatásában.