Fear my Thoughts interjú

Már korában felkerestem a német metalcore brigádot e-mailben az interjúval kapcsolatban, akkor azt a választ kaptam, hogy december második felében már sokkal többet tudnak mondani, s akkora az új lemez felvételén is túl lesznek. Türelmes ember vagyok, így vártam, majd nem rég behajtottam az ígéretüket, és Mathiasszal egy kellemes/családias „beszélgetésbe” kezdtünk…

Hogy kapásból a közepébe vágjunk, korábban már lebeszéltük ezt az időpontot, az apropója hogy kész az új lemezetek! Milyenek érzitek? Mennyi munka volt benne? Hogy ment a stúdiózás? Hol vettétek fel és úgy amúgy is, mit tudsz róla elmondani, így megelőzve a megjelenést?

– Sziasztok! Hát természetesen nagyon elégedettek vagyunk vele. És nyilvánvalóan nagyon, nagyon boldogok, hogy a Century Media Records-nál adhatjuk ki. Mindent egybevéve kb. fél évig dolgoztunk az íráson és az előfelvételeken. Gyorsabbak is lehettünk volna, ha nem játszunk minden koncerten, amin tavaly is. De ahogy mondtam, nagyon örülünk és elégedettek vagyunk az eredménnyel. Nagyszerű munkát végzett producerünk, a dán Jacob Hansen. Mivel ez már a második lemezünk, amit az ő stúdiójában vettünk fel, ezért a légkör sokkal lazább volt, mint múltkor. Tudta mit akarunk elérni és hogy hogyan vezessen minket oda. Emellett a humorérzékünk és az övé elég jól passzol. Szóval nagyon szép három hetet töltöttünk Dániában.

– Az új borító kinek a munkája? Honnan az ötlet?

– Nos maga a lemez, persze összetettebb és érettebb, mint a korábbi felvételeink. Olyan számokat próbáltunk írni, amik könnyen érthetőek és néhány olyat, aminek megértéséhez tényleg kell egy kis idő. Ezzel egy olyan lemezt létrehozni, amit nem felejtenek el túl hamar. Úgy érzem e célunkat elértük fölöttébb kielégítő módon.

– Az illusztráció közös produkciója a gitárosunknak, Markusnak és egy közeli barátunknak, ME23-nak, aki a német LLYNCH banda gitárosa. Készített már nekünk póló terveket és ő a felelős a legutóbbi lemezünk megjelenéséért is: ” Smell sweet smell ” (Ez egy ‘újra’ kiadása régi lemezeinknek, -23- és VITRIOL -nak).
Az ötlet a „VULCANUS” címből jött. Ez a római megfelelője a görög „Héphaisztosznak”, aki az istenek kovácsa a mitológiában. Mindemellett egy tragikus sorsú személy is, mert nem nyújtott szép látványt és emiatt mindenki zaklatta, ennek ellenére minden istennek szüksége volt rá tehetsége miatt. Olyan illusztrációt próbáltunk találni, amiben ezek összesége megtalálható. Így Markus előállt ezzel az ötlettel. A belső szintén nagyon fontos… hamarosan megláthatod… :}

– Kérlek, mutassad be a tagokat, és a zenekarban betöltött szerepüket! Mindegyikőtök túl van már a bűvös 25 éves koron; kinek van családja, és kinek mi a munkája a zenekar mellett?

– Először is ott van Norman, a dobos. Ő „csak” 21 éves és a banda mellett dobolni tanít. Majd Patrick, aki 30. Ő az egyik gitáros és ovóbácsiként dolgozik. Markus 24 éves, ő a másik gitáros és szintén egy ovóbácsi. De ő tervezőként is munkálkodik. Bart 28 éves, értelmi fogyatékosokkal dolgozik, mikor éppen nem, a basszgitárját nyúzza. Én, Matt, mint a vokalista 28 éves vagyok és szintén fogyatékosokkal foglalkozom. De fő állásban szociális tanulmányait végző diák lennék. Pat az egyetlen, aki házas, de pár háziállaton kívűl egyelőre nincs család, gyerekek…

– Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy egy elismert és nagy banda vagytok, de meglehet élni a zenélésből? Milyen nálatok a helyzet Németországban?

– Nem, nem tudunk. Elég sokat keresünk vele, de egyelőre nem sok pénz folyik be belőle. A zenei alkotásnak jók a hatásai, de az nem fizeti még ki a számláinkat.
A helyzet Németországban ez: Minket elfogadtak és sikerült egy erős rajongói alaptábort szereznünk. De reméljük, hogy az új albumunkon keresztül ez majd sokat bővül… Majd meglátjuk, hogyan fejlődnek a dolgok…

– Miért ez a nevetek, ami, illetve ilyen stílusba sorolnád be a zenéteket? (tudom nem jó dolog a skatulyázás, de engem és az olvasókat is érdekelné, ti magatok hogy ítélitek meg az általatok játszott stílust).

– Hardcore bandaként kezdtük. Ezért egy olyan nevet akartunk, ami jelentést hordoz önmagában. Mivel a dalszövegeinkben sok a társadalmi kritika, úgy gondoltuk, hogy ez jó név lesz.
Nem igazán tudom kategorizálni, hiszen oly sok minden van, amit említeni kéne. Anthraxtól Zappáig sorolhatnám a minket ért hatásokat, plusz egy kis extra Jazz és olyan bandák befolyásait, mint a Radiohead és a Coldplay… Zeneileg a legtöbb banda, amit eddig megemlítettem. Talán még meg kéne neveznem azokat, akik létfontosságúak számunkra : Neurosis, Isis, Opeth, Mastodon, Iron Maiden, Soilwork…

– Országotok egy viszontagságos helyzetből ért a jelenbe, mennyire erős a szélsőjobb és nektek volt-e már problémátok velük?

Nem volt semmi probléma eleddig. Időről időre néhány köcsög megjelenik majd el is tűnik ( hogy milyen célból? Nem tudom) Ha észreveszem megpróbálok olyat mondani, ami kényelmetlenné teszi számukra a helyzetet. Emlékszem egy koncertre Kelet-Németországban (ami sajnálatosan nagyon „nevezetes” a jobb oldali köcsögöknek), ahol a támogató megmondta nekünk, hogy semmit se kéne mondanunk, ha azok fölbukkannak, mert ha megtennénk, másnap visszajönnének és a klubnak akkor igazi problémái adódnának…
Ez fura volt számunkra, mert ahonnan mi jöttünk, ott nincsenek ilyen bajok. Szerencsére senki se jelent meg…
Szégyenlem magam e seggfejek miatt, mert a történelmünk folytán mi mindig bizonyos középpontban vagyunk. És amint történik valami, az mindig az egész országot jelenti. Megértem, hogy sok fiatal csalódott a munkanélküliség (stb.) miatt Kelet-Németországban, de akkor is, ez az egész dolog elfogadhatatlan.

– Mit üzentek a Nuskull olvasóinak?

– Köszönjük az érdeklődéseteket. Menjetek és csekkoljátok az új albumot. Ha letöltitek, vagy nem veszitek meg, megesszük a családotokat!!!!

– Jöttök valamikor kis hazám felé?

– Nagyon várjuk már a koncertet, amit januárban, Budapesten adunk. Már jó ideje nem játszottunk ott (azt hiszem utoljára 2003-ban). Tehát, mint mondtam : Tényleg nagyon várjuk már ezt az alkalmat!
Légy ott vagy légy korrekt!!!

Köszönöm a válaszokat, reménykedem benne, hogy nem csak Bécsig jöttök, ha turnézni indultok. Tudom hogy az országunk helyzete nem fényes, de higgyétek el, sok olyan arc van itt, aki vágyna egy egészséges zúzdára. Azt kívánom teljesüljenek az álmaitok és sikerek övezzék ösvényeiteket az életben!

<center><a href=”http://www.fearmythoughts.com” target=”_blank”><img src=”http://www.bloodboy-digitalarts.com/fmtvulcanus/vulcanus_eng.gif” border=”0″></a></center>