Bemutatkozik a Redneck Zömbiez

Mi van akkor, ha fogod a hazai rock/metal-underground legmarkánsabb, legszőrösebb és legőszintébb férfiállatait, hagyod őket meghalni (jó, egy kicsit rá is segíthetsz a dologra), és meginterjúvolod őket, miután előmásztak a föld alól? Hasonló a helyzet a Redneck Zömbiez kapcsán is, akik jó zombikhoz hasonlóan feltámasztották saját magukat, ugyanis a hobbiprojekt pár éve már létrejött, ám igen hamar át is lett téve boldogabb, húsosabb időkre. A srácok idén felpörgetnek mindent maguk körül, így nálunk meghallgathatjátok bemutatkozó felvételük eddigi hiányzó szerzeményét, valamint mindent megtudhatsz arról, kik is ők, honnan is jöttek, mit is szeretnek, és egyáltalán mire kell számítani az idén érkező Redneck Zömbiez & the Live Porkestra - Farmed And Dangerous címre keresztelt, teljes értékű bemutatkozástól. Már ha egyáltalán számítani kell valamire. Jelige: pajta, hús, nők, hús, metál. Hús.

Azt ugyan már lehet tudni rólatok, hogy évekkel ezelőtt álltatok össze legelőször, de mi volt az a fordulópont, aminek kapcsán úgy éreztétek, hogy most kell újra életre hívni a projektet?

A korai hatalmas sikerek után kicsit elszaladt velünk a ló, és drogproblémákkal küzdő multimilliomosokként tengettük napjainkat a Farmon, de mostanra elfogyott a pénz. Ezen nincs mit szépíteni, a narkót nem adják ingyen, és pénz nélkül a lányok sem szívesen bújnak olyannal ágyba, akinek rothad a pöcse, úgyhogy nem volt más opció.

Volt egyébként tagcserétek a két felállás között?

Igazából 3 koncertünk volt 5 év alatt, mindhárom különböző felállásban, és a mostani ismét teljesen más. Ez igazából egy önfenntartó élőhalott közösség, és ha a Farmról bárkinek épp kedve szottyan kiténferegni a rivaldafénybe, hát találunk neki munkát a színpadon is, a karám mellett. A zenekar magja egyébként ugyanaz, CörpseSmökah Hellstonah és jómagam (GütGrindah BloodFarmah) vagyunk a kompánia önjelölt diktátorai – persze csak zenekari érdekben, a Farmon mindenki szava egyenlő -, Karkass Kannah Blastah és NekröZömbieBerzerkah pedig már a kezdetek kezdetén is velünk voltak.

Mennyire szabad beszélni arról, hogy valójában kik alkotják a kisebb cserkészcsapat-méretű zenekart? Adott esetben egy koncerten is ott lenne mindenki, és ha igen, ki-mit csinálna a színpadon (és kivel)?

Dávid, te egy derék fiatalember vagy és ha megígéred, hogy kettőnk között marad, akkor elárulom, hogy valóban szoktunk hétköznapi embernek álcázva, polgári név mögé rejtőzve veszélyes kémfeladatokat ellátni az élők között. A köznéppel való vegyülésre pedig nincs jobb terep a bárpultnál, így evidens volt, hogy az underground szférába férkőzve – hiszen azért nagy feltűnést nem kelthetünk inkognitóban – próbáljuk az ellenség gyenge pontjait felfedni, így van aki a Wrong Side Of The Wall és van aki az Another Way zenekarokban dolgozik, Hellstönah és én a Stiff Bastardot választottuk, Terrör Man pedig különféle kultbandákban fordult meg, de ő annyira szociopata, hogy sosem bírta sokáig elviselni az élők társaságát. A többiek jelenleg csak a Farmon dolgoznak, de NekröZömbieBerzerkah például a Radikális Amputáció színpadmestereként letett azért némi vérben pácolt disznófejet az asztalra. Most pedig van egy prospectünk is – Jüden Fürah – aki herkás és kongás lesz a csapatban ha ügyesen kapál addig, őt egyébként az Apey & the Pea-ből ismerhetitek, de korábban a Superbuttban is megfordult.

Ha lehetőség adódik rá, jó volna olyan koncerteket adni ahol mindenki ott tud lenni, de a dalokat úgy írjuk, hogy viszonylag „normális” felállásban is előadhatóak legyenek.

Az eddig megosztott új dalok milyen visszajelzéseket kaptak? Voltak nagyon kirívó kommentárok, megjegyzések?

Az első dalt (Animal Liberation / Human Castration) a Facebook-oldalunkra töltöttük fel először, mert azt hallottuk, az a világ közepe. Jó sokan meg is fülelték, és igencsak tetszett a népnek. Azt mondták, tudnak rá csuhajgatni meg ropni kedvükre. A második nóta (Redneck Whore Blues) az R33 rádió Szépség a Disszonanciában című adásában debütált, ahol egy kaotikus műsor keretében próbálták bemutatni a zenekart is a hallgatóknak, kevés sikerrel. Ez a dal is hatalmas sikert aratott és szerencsére már a jogdíjak is beérkeztek, ez pedig a legfontosabb elismerés ugyebár.

Romero vagy Argento?

Fulci. Ő nagyjából a kettő között van. Amúgy ha választani kéne, én Argentóra voksolnék, de NekröZömbieBerzerkah például jobban szereti az eredeti Dawn Of The Deadet, mint hétköznapi ember a gyerekét. Azt viszont sajnos be kell ismerni, hogy mindketten borzalmas leszállóágban vannak mostanság…

Egyébként mely filmek és előadók nyújtják számotokra a legnagyobb inspirációt a dalszerzéshez és a szövegek megírásához?

A legnagyobb inspirációt általában a megtermelt lőre és a brokkoli jelentik mindkét téren, de ha van időnk néha kikapcsolódni a kemény munka mellett, akkor szeretjük a Troma stúdió filmjeivel mulattatni magunkat, de Herschell Gordon Lewis, és a teljes hőskorbeli olasz „elit” nagy becsben van tartva, Umberto Lenzitől Bruno Matteiig. Ha pedig tartalmat is akarunk a szórakozás mellé, valamelyik Nekro Files vagy Violent Shit filmet vesszük elő. A traktorban meg olyanokat döngetünk aratás közben, mint a Motörhead, a Disfear, a Blood Duster, a Napalm Death, a Rotten Sound, a High On Fire, az Obituary vagy a Zeke.

Milyen terveitek vannak még erre az évre vonatkozóan?

A terveket igyekszünk kerülni, a spontaneitás mindig az elsődleges cél marad, ennek ellenére biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan felrántunk egy nagylemezt, hiszen igazán pompás matéria van a tarsolyban, és koncertezni is szeretnénk, mert mint említettem, kell a pénz, mivelhogy függők vagyunk. Az első nagyzenekari hangversenyre a tervek szerint a budapesti Zombie Walk napján fog sor kerülni, de ha erről egyelőre több részletet elárulnék, akkor szörnyű kínok között kellene lakolnod kíváncsiságodért, és mint említettem, derék férfi vagy, így ezzel még várhatunk.

Amúgy aki többet szeretne tudni, az nézegesse a http://www.reverbnation.com/redneckzömbiez oldalt, ahová időben felkerül majd minden. Addig is lehet hallgatni az eddigi táncdalslágereinket ugyanott.

…és most következzék a várva-várt dal!

Redneck Zömbiez: Rock and Roll Sacrifice (2011)

…a főbb szerepekben:

GütGrindah BloödFarmah

CörpseSmöking HellStönah legrégebbi barátja, és harcostársa már a Redneck Family előtti időktől fogva. Az ő tulajdonában van a Redneck Farm, amely a világ egy eldugott szegletén, egy kedves kis erdő szélén található, és amit természetesen erőszakkal szerzett meg, teljesen egyedül. Itt élnek és alkotnak a Család tagjai, és innen indulnak vérzivataros portyáikra. GütGrindah a magánéletben egy békés, jóságos figura, aki életét adná a Családért, de ha erőszakról van szó, akkor senki nem menekül előtte: harci üvöltését a fél világ rettegi, és elemi erejű csapásaitól százával hullanak porba a Család ellenségei.
GütGrindah BloödFarmah

NekröZömbie Berzerkah

A hullaszagú föld és a sír gyermeke, egy igazi élőhalott, aki a természet törvényeit meghazudtolva kikelt a koporsójából és azóta rémisztő jelenlétével és halálos hörgésével a Család egyik oszlopa lett. NekröZömbie Berzerkah a hullák és a rohadó tetemek megszállott rajongója: éjszakánként temetőkben kóborol és halálukban sem hagy nyugodni senkit: minden sírt lerombol, minden hullát kiás és természetesen előbb megbecsteleníti, majd jó étvággyal elfogyasztja őket.
NekröZömbie Berzerkah
NekröZömbie Berzerkah

Earl Da Brain Destroyah

Earl egy régesrégi, francia nemesi család sarja, akik vérvonalukat egyenesen a normann ősökig vezetik vissza. Hősünk a család utolsó sarja, aki szembefordult a tradíciókkal, és ezért kitagadták: bosszúból tehát felgyújtotta és porig rombolta ősei Loire-menti kastélyát, majd továbbállt, és csak hosszú évek magányos kóborlásai után fogadta be a Redneck Family. Earl, származásának megfelelően egy igazi hedonista: imád inni és enni, szeret arisztokratikus orgánumán buja dalokat harsogni, a Család tagjait pedig rendszeresen olyan ételkülönlegességekkel örvendezteti meg, amelyeket halott ellenségei húsából készített.
Earl Da Brain Destroyah

CörpseSmöking HellStönah

CörpseSmöking HellStönah a pokol kénköves bűzét beszippantva lett azzá ami: a Redneck Family rettegett tagja, aki az alvilág mélyen fortyogó hangjaival ad jelt egy újabb hadjáratra. A legválogatottabb, legkíméletlenebb bűncselekmények lelkes értelmi szerzője és végrehajtója.
CörpseSmöking HellStönah
CörpseSmöking HellStönah
CörpseSmöking HellStönah
CörspeSmöking HellStönah

Lörd SheepFükkah

A Redneck Family legfiatalabb tagja. Meg nem erősített információk szerint egy angol nemesi család negyedik gyermeke, akit aljas és pénzsóvár rokonai megtagadtak és egy skót pásztorfaluba száműztek, hogy megfosszák őt ősi birtokai örökségétől. Az ifjú Lörd Sheepfükka tehát a kegyetlen skót felföldeken nevelkedett démoni harcossá: ártatlan kinézete ellenére a leggyorsabb és legvérszomjasabb küzdő az egész Családban. A Redneck Family tagjai kisöccsükként szeretik, és ha eljön bosszújának ideje, természetesen teljes mellszélességgel támogatják őt.
Lörd SheepFükkah

Terrör Man

Egy magányos harcos, aki összeférhetetlen természete miatt a legutóbbi ideig egyedül követte el merényleteit az emberiség ellen, egészen addig, amíg a Redneck Family be nem fogadta. Kiválóan használja a kést, de legkedvesebb eszköze mégiscsak a dinamit maradt, valamint kedvenc Kalasnyikovja, amitől alvás közben sem hajlandó megválni, és ezzel az eszközzel biztosít fedezőtüzet a Család összehangolt támadásai során. Terrör Man egy igazi antiszociális figura: gyűlöli az emberiséget és ördögi logikájával, valamint kedvenc fegyvereinek segítségével mindent meg is tesz, hogy kiirtsa és elpusztítsa a világot.
Terrör Man

Karkäss Kannäh Blastäh

A legenda szerint Karkäss Kannäh Blastäh egy ismert amerikai énekesnő törvénytelen gyermeke, aki amikor meglátta, hogy milyen szörnyszülöttet hozott a világra, azonnal kómába esett, és szenvedéseinek maga Karkäss Kannäh Blastäh vetett véget, amikor egy sötét éjszakán belopózott anyja kórtermébe, éles fogaival kiharapta a még dobogó szívét és azon nyersen elfogyasztotta. Karkäss Kannäh Blastäh a szexuális bűncselekményekért rajong leginkább: a legszívesebben levágja áldozatai fejét, és utána hágja meg a tátongó sebet, hogy aztán egy jóízű focimeccsre invitálja a Család tagjait, amelyben a labda szerepét természetesen a levágott fej tölti be.
Karkäss Kannäh Blastäh

Püjáró Grindah

Püjáró a puszta gyermeke: a világ egyik legszegényebb és legelmaradottabb vidékén nőtt föl, kapzsi családja pedig már nagyon fiatalon egy malomban dolgoztatta őt, ahol éjt nappallá téve robotolt. Az ifjú Püjáró néhány év múlva megszökött, és megtalálta a Redneck Familyt, ahol végre otthonra talált, és a Család meghatározó bástyája lett: egy hallgatag figura, aki nem fogja vissza magát, ha harcra kerül sor, és gyilkos csapásokat osztogat mindenkinek, aki szembe mer vele szállni.
Püjáró Grindah
Püjáró Grindah
Püjáró Grindah