Architects: interjú Sam Carterrel

Az Architects immáron harmadjára látogatott el Budapestre, hiszen első alkalommal a 2008-as Azfeszten tettétek tiszteleteket, másodjára pedig még ugyanazon év novemberében az A38-on, amikor a Parkway Drive vezette Never Say Die turné hazánkat is elérte. A kérdés pedig az lenne, hogy emlékszel-e az utóbbi fellépésre és, ha igen, akkor milyenek az emlékeid?

A hajós koncertre kiválóan emlékszem, őrület egy este volt és emlékeim szerint a koncert is hihetetlen jól sikerült. Ami pedig a hajón kívül nagyon megragadt, hogy azon az estén tényleg mindenki stagedivingolt. Jómagam pedig végig arra ösztökéltem az embereket, hogy ez még mindig nem elég, így a hátamat is beáldoztam, hogy a srácok arról ugráljanak, plusz én is bőven kivettem a részem a dologból. Állat egy show volt, az biztos. Továbbá Budapest tényleg gyönyörű város. Tegnap volt időnk körbe nézni és egye részek kifejezetten hasonlítanak pl. New York legszebb részeihez.

A szóban forgó estén a srácok bemutatták az akkor teljesen újnak számító Early Grave c. dalt is:

Két nappal korábban volt szerencsém hozzátok az osztrák Nova Rock fesztiválon, milyen élményeid voltak?

Nem volt rossz buli, de tudod mindig baromi nehéz, amikor a srácok olyan messze vannak tőlünk. Most is legalább tíz méter választott el minket, a biztonsági őrökről nem is beszélve. Ha választanom kéne a fesztivál koncertek és a klub bulik között teljesen egyértelmű, hogy a klubokat választanám. Habár a Nova Rock-os fellépésünk, úgy gondolom, jól sikerült, nálam a klubok abszolút előnyt élveznek.

Amikor 2007-ben beléptél a zenekarba, el tudtad volna képzelni, hogy az Architects a színtér egyik leghíresebb zenekarává növi ki magát?

Semmiképpen sem. Igazából akkoriban három-négy zenekarban is doboltam, aztán egyszer csak jött a lehetőség és szerencsét próbáltam. Gondoltam, miért ne? A többi zenekarnál még a lemezszerződés lehetősége sem merült fel, az akkori Architectsnek pedig már ott volt a kezében, de ettől függetlenül el képzelni se tudtam volna, hogy ilyen messze jutunk majd. Hihetetlen!

Hogy állsz vagy, hogy álltál akkoriban a zenekar első lemezével, a Nightmaresszel, amit ugye még Matt Johnson énekelt fel? Illetve Matt távozása után, ha jól tudom, a Ruin lemez instrumentálisan már szinte teljesen meg volt írva, de mi volt a helyzet az énektémákkal és a szövegekkel? Azok is készen voltak vagy az már teljes egészében a Te munkád volt?

Imádom a Nightmares lemezt mind a mai napig, ígéretes kiadvány volt, az biztos, többek között ezért is lettem én az új énekes. A másik kérdésedre válaszolva tényleg nem sokkal a Ruin kiadása előtt csatlakoztam, de ettől függetlenül, amit ének és szöveg ügyileg ott hallasz, az az én munkám. Hat hetem volt rá, ami bőven elég is volt, szóval nem is kellett nagyon összecsapnom. Mostanság azonban már nem nagyon játszunk régebbi dalokat, inkább a két újabb lemezről szemezgetünk, pláne, hogy idén sok olyan helyre is eljutottunk, ahová korábban nem, ilyen esetben pedig feltétlen szükségesnek tartottuk, hogy az „új oldalunkat” ismerjék meg először a nézők. Azonban a headliner turnékon vagy az önálló bulikon rendre előkerülnek a régebbi tételek is, de ilyen turné csak ritkábban fordul elő.

Legutolsó lemezetek idén januárban jelent meg The Here And Now címmel. Milyen volt az anyag fogadtatása?

Elég jó, én mindenképpen elégedett vagyok vele. Persze teljesen egyértelmű, hogy egy merőben új hangzást próbáltunk ki, így voltak értetlenkedők és gyűlölködők, de ha számszerűsíteni kell, én úgy érzékeltem, az emberek kilencven százalékának tetszett, a maradék tíz százaléknak pedig nem. Ez pedig elég jó arány, bárhogy is nézzük.

Szoktál kommentek után nézelődni olyan közösségi oldalakon, mint a Facebook, a YouTube vagy a Twitter?

Régebben rendszeresen nézelődtem, de ma már nem. Sőt, kifejezetten elzárkózom ettől. Persze a vélemények nagy része pozitív és fontosnak is tartom mások véleményét, de néha annyira minősíthetetlen negatív kritikák érkeznek, hogy inkább távol maradok az egésztől, így mindenki jobban jár.

Bár alig fél éve jelent meg az utolsó nagylemezetek, de termékeny bandának ismertelek meg Titeket, így bátorkodom megkérdezni, hogy hogy álltok az új dalokkal, mire számíthatunk?

Örülök, hogy megkérdezted, ugyanis már alakulnak az új dalok, az új témák. Persze várom már, amikor rendesen leülünk, hogy na, akkor most számírás, de ez egyelőre még odébb van. Az, hogy milyen irányba megyünk el, már ha egyáltalán elmegyünk azt nem tudom, ez még alakul. Amit tudok, hogy minden számírási periódusnál megpróbálunk valami eredetit írni, aztán az lesz belőle, ami. Jelenleg három kész dalunk van, amiből az egyik egy kegyetlen húzós darab, a másik egy kifejezetten szolid és finom tétel és a harmadik pedig valahol a kettő között.

Ha meglenne a hatalmad, hogy visszamenj az időbe és megváltoztass valamit a múltban a zenekarral kapcsolatban, mi lenne az?

Semmit sem változtatnék. Minden tekintetben boldognak mondhatom magam.

Ha meg kéne nevezned azt a három lemezt, ami a legnagyobb hatással volt rád melyeket mondanád?

Elsőként az Underoath Define The Great Line című lemezét, habár egy aránylag új kiadványról van szó, mégis ez az egyik legnagyobb kedvencem. Másodikként a Blink-182 Enema Of The State című lemeze, ami kiskoromban óriási hatást gyakorolt rám. Harmadikként pedig a Foo Fighters teljes életművét mondanám.

Azt hittem, inkább metal vagy hardcore lemezeket hallok majd most tőled. Talán hallgatni annyira nem szereted vagy nem volt rád akkorra hatással? Például, hogy állsz a Meshuggah zenéjével?

Dehogynem, nagyon szeretem az említett műfajokat, sőt. Egész egyszerűen számomra mégis ezek voltak a meghatározóak, de természetesen nem győzőm hangsúlyozni, hogy imádom a metal/hardcore zenéket is. A Meshuggah pedig egy különösen nagy kedvenc, hihetetlenek. De sok új zenekar van, akiket bírok, például ilyen a Your Demise is.

A mainstream popkultúra nevesebb királynőihez hogy viszonyulsz, ez alatt értem a Lady Gaga, Katy Perry, Rihanna szentháromságot.

Hihetetlen nagy Rihanna rajongó vagyok, imádom. (kezdte hihetetlen intenzitással és lelkesedéssel Sam – szerk.) Elképesztő témái vannak, lenyűgöző énekesnő, tényleg imádom. (A beszélgetés ezek után heves „egymás szavába vágunk” stílusra váltott, hiszen jómagam ott leszek Rihanna decemberi koncertjén, és ha összejön az interjú vele, Sam megígértette, hogy kérjem meg, hogy vendégeskedjen a következő Architects nagylemezen.)

Emlékszel arra a pillanatra, amikor elhatároztad, hogy belőled igenis rock sztár lesz?

Ez a pillanat minden bizonnyal a középiskolában lehetett. Az egyetlen dolog, ami mindig is igazán érdekelt, az a zene volt, ezért is kezdtem el dobolni akkoriban. Később ez odáig fajult, hogy ellógtam az órákról, hogy lemehessek dobolni egy közeli próbaterembe, az elején csak egyedül, majd ez lassacskán egy zenekarrá nőtte ki magát. Egyébként mind a mai napig rendszeresen dobolok.

A szüleid hogy állnak a zenétekhez? Támogatnak, vagy ne adj Isten elutasítóak?

Imádják. Apukám például csak és kizárólag Architects pólóban jár kel, az angliai koncertekre pedig rendszeresen lejárnak, szóval ezzel hála az égnek tényleg nincsen probléma, és nemcsak nálam nincs, hanem a zenekar többi tagjánál se. A csapat indulásánál nagyon sokat támogattak, főleg anyagilag, így ezért igazán hálásak lehetünk Nekik.

Vendégszerepeltél a Comeback Kid legutolsó nagylemezén, illetve Andrew is közreműködött a Ti utolsó albumotokon. Honnan jött a kölcsönös vendégszereplés ötlete?

Andrew és én nagyon jó barátok vagyunk már egy jó ideje, számtalan turnét és számtalan közös koncertet megcsináltunk már, így igazából nem ért meglepetésként, amikor felkért, hogy énekeljek a Pull Back the Reins c. dalban, innentől pedig szinte kötelességemnek éreztem, hogy viszonzás gyanánt felkérjem, hogy ő is szerepeljen a mi, Stay Young Forever c. dalunkban.

Mi a helyzet a zenekarral basszusgitáros poszton?

Jelenleg Bobby Daniels segít ki minket ez ügyben és egyelőre sajnos nincs is hosszabb távú tervünk, de bármi előfordulhat, sőt még azt is el tudom képzelni, hogy Alex visszatér a csapatba. Ki tudja?

Köztudottan nagyon régi barátságot ápoltok a Bring Me The Horizonnal. Mesélj egy kicsit erről, mi volt a legutóbbi közös őrültség, amit csináltatok?

Igazából már annyi közös koncertünk és közös turnénk volt, hogy hozzávetőleges számot se tudok arról mondani, hogy hány közös baromságban vettünk részt. A két zenekar barátsága és ismeretsége nagyon régre nyúlik vissza, hiszen mind a két csapat ugyanakkor indult, nagyjából ugyanazon a színtéren, így ez adott volt. Olit is hihetetlen rég óta ismerem természetesen.

Ha nem létezne a zenekar, akkor mivel foglalkoznál?

Az kurva szar lenne, erre nincs is válaszom, ugyanis nekem ez a zenekar az életem, erre tettem fel mindent, szóval ilyenbe nem is tudok és nem is akarok belegondolni, de az tuti, hogy borzalmas lenne.

Várható újabb klip a lemezhez?

Igen, jelenleg is itt van velünk a turnén egy srác, aki felveszi a koncertjeinket, aztán, abból lehet, hogy lesz egy klip is, de egy DVD biztosan.

Mi a legrosszabb dolog a turnézásban?

Az a durva, hogy számomra nincs ilyen. Én mindent szeretek, ami ehhez kötődik, számomra nincs olyan, hogy ezt nem szeretem. Nekem ez az életem, itt nem kell törődnöm azzal, hogy van-e pénzem, vagy, hogy mi lesz holnap. Itt azt csinálhatom, amit szeretek és ez óriási dolog. Sok zenekar feloszlik mindössze a turnézástól, de számunkra, legalábbis számomra különösen, ez jelenleg elképzelhetetlen. Még beteg se voltam soha turné alatt vagy miatt, sőt még a hangom se ment el, szóval tényleg ez az ideális életforma számomra.

Szoktál koncertek előtt bemelegíteni?

Igen, minden koncert előtt végzek egy harminc perces bemelegítést.

Hogy tudnád azoknak leírni a zenéteket, aki abszolút nem járatosak ebben a közegben?

Egyetlen szóval tudnám csupán: érdekes.

Na jó, evezzünk más vizekre. Milyen lányok jönnek be?

Igazság szerint, három éve van barátnőm és nagyon boldogok vagyunk együtt. Nyilván fizikailag nem vagyunk túl sokat együtt, de amikor találkozunk, azt igyekszünk is kihasználni, amikor pedig nem akkor is mindennap többször beszélünk telefonon. Szóval bár lehet, hogy hihetetlennek tűnik, de tényleg megoldjuk és működik a dolog.

Örülök a boldogságotoknak! És milyen filmeket szeretsz amúgy?

Imádom az Inception (Eredet) című filmet, nagyon nagy kedvenc, továbbá a 300, illetve a Juice (Hosszú Lé).

Ha bármilyen szuperhős lehetnél, bármilyen képességgel, mit választanál?

Lehetőleg Spiderman (Pókember) lennék, őt gyerekkorom óta imádom.

Mit gondolsz a jövő ilyenkor kezdődő londoni olimpiai játékokról? Várod, vagy inkább pont az ellenkezője?

Nagyon nem várom, London egy kész rémálom lesz. Mindenki meg lesz zakkanva, elképesztő sok turista lesz, ők pedig még jobban be lesznek kattanva. Remélem azon a nyáron turnén leszek valahol jó messze onnan. Ettől függetlenül persze imádom a sportokat, főleg a foci, ami miatt megörülők, de ugye az olimpián ez amúgy se érdekes.

Záró kérdésünk: Ha kiderülne, hogy ma éjjel a világ elpusztulna, mi lenne az a három dolog, amit feltétlen megtennél?

Felhívnám a barátnőmet, felhívnám a szüleimet és utána felmennék a színpadra, hogy adjunk a srácokkal egy brutális koncertet.

A lehetőségért köszönet a Skalar Music Hungarynak. A budapesti koncertről készült beszámolónkat itt tudod elolvasni.