Another Way interjú

A békési Another Way idén jelentkezett harmadik, Holtágak az ártérben című lemezével. Ennek apropójából kérdeztem ki Liszkai Andrást, a banda dobosát emailen keresztül.

Először is, mivel ez lesz az első interjú az oldalon a zenekarral, szeretnélek megkérni, hogy röviden mutasd be a banda történetét. Leginkább arra lennék kíváncsi, hogy miként ismerkedtél meg a többiekkel, és mik voltak azok a közös zenei gyökerek, melyek hatására zenélni kezdtetek?

A zenekar 2002-ben alakult a békés megyei Vésztőn, de a banda elődjét, a Másik Oldal nevű formációt már ’99-ben is láttam koncerteken. Nekem már akkor, ismeretlenül is nagyon tetszett, amit művelnek és rohadtul kilógtak a sok akkor futó Korn/Sepu másoló banda közül, akikkel együtt játszottak. Igaz, hatalmas kása volt, amit akkoriban halhattunk a bulikon, mert a hangszeres tudás és felszereltség nem volt a toppon, de nekem már akkor is az jött át, hogy ezek a fiúk valami egyedit akarnak játszani. 2002-ben kiszállt a basszgityós ebből a bandából (aki nem más volt, mint Csabi a Billogból), az ő helyére szállt be basszusozni a tesóm, Tomi, aki azóta is a bandában van. 2004 elején ez a formáció rövid időre feloszlott, mert az akkori dobos, a másik Tomi puszta léte függött attól, hogy sikerül-e valami melót szereznie. Az ő helyére szálltam be én, de nem vágtunk bele egyből a koncertezésbe, hanem elkezdtük összerakni a Békés Idők című lemezt egy romos békéscsabai próbateremben – aztán a csodával határos módon visszatért ide a dobos Tomi, mint énekes. A közös zenei gyökerekre kitérve – lehet egyeseknek kiábrándító, hogy ezt mondom, de szerintem a többiek nevében is írhatom, hogy az AW sosem volt egy színtiszta HC csapat, legalábbis abban az értelemben, hogy mindig mindenféle zenéket hallgattunk. Nyilván mondjuk alap volt a Social Free Face vagy a Speak Up! / Liberal Youth a kezdeti időkben, de kezdettől fogva gerjedt mindenki a VHK-ra, nekem meg a tesómnak ott volt a Malevolent Creation-féle deathgrind vonal, aztán a Neurosis, Gidának meg a Vitamin X / Betercore, ami nálam csak később ért be. Alap volt még akkoriban a Shelter, aztán jópár Relapse banda meg a Black Sabbath. Rám különösen nagy hatást gyakorolt az akkoriban szárnyait bontogató Misery Index és a Slayer mindmáig egyedülálló feldolgozáslemeze, az Undisputed Attitude. És persze a dallamoság tekintetében a Newborn hatása is egyértelmű.

A három évvel ezelőtti lemezetek szerte a neten pozitív kritikákat kapott, és utána sokat is játszottatok vele külföldön s belföldön egyaránt. Hogy érzed, mennyire vevők manapság az emberek az efféle zenékre?

Hát, ha a grind/hardcore zenére gondolsz, akkor mostanában azért többen, mint régen, de persze nem kell hatalmas tömegekre gondolni, és ez a dolog amúgy is folyamatosan változik. Az emberek jönnek-mennek ezen a színtéren, van akit egy-két évig érdekel a dolog és van, aki egy egész életre lekötelezi magát mellette. A lemezeink nagyrészt jó kritikákat kapnak és sokat is koncertezünk, emiatt úgy érzem, sikerült tudatosítani az emberekben a létezésünket.

Az új lemez munkálatai kicsit tovább tartottak, mint ahogy azt terveztétek. Mikor láttatok neki a megírásának, régóta kész voltak már a számok?

A zenekarból két tagnak is bejött egy-egy tartósabb külföldi munkavállalás, ezért csúszott a dolog. De folyamatosan íródtak a számok és akkor sem álltunk meg, ha mondjuk Tomi épp Máltán melózott. Ilyenkor Máté, az énekesünk megfogta a basszust, Gida meg a gitárt és zúztunk tovább. Jelenleg is így nyomjuk, mert Tomi az USA-ban próbál szerencsét. Nem tudnám pontosan megmondani, mennyi idő alatt állt össze a lemez, mert rengeteg témát kidobáltunk most is, talán úgy egy év alatt. Igen, tudom, hogy egy 19 perces anyagnál ez kicsit sok idő, de nem akartuk, hogy töltelék riffek kerüljenek a lemezre.

Hogyan zajlik nálatok a dalszerzés?

Nálunk nincsen olyan, hogy valaki előre megír egy nótát, ilyen szempontból elég oldschool a felfogásunk. Lemegyünk a próbaterembe, ahol végtelen próbálgatásokból és jammelésekből születnek meg a nóták. Talán ezért is ennyire spontán az összes anyag. A szövegeket hárman írjuk (én, Máté, Gida), a próbákon ezekkel nem szoktunk foglalkozni, a stúdióban próbáljuk rá a számokra.

A myspace oldalatokon egy igen impozáns lista látható azokról a zenekarokról, akikkel eddigi koncertjeitek során megosztottátok a színpadot. Mely bandákkal volt a legjobb együtt játszani? Vannak olyanok, akikkel a jövőben szívesen nyomulnátok?

Én azokat a bandákat szerettem a legjobban, akiktől egészen konkrétan az állam a padlón landolt a koncertjük alatt. Ilyen volt az amerikai Magrudergrind eszelős darálása Bukarestben, vagy a nyíregyházi Strangel és Rushworms, illetve a cseh Fire Walk With Me, akiknél nem hiszebb, hogy van súlyosabb európai sludge banda. Feledhetetlen volt a két EU turnénk is a román Pavilionul 32-vel és a török Sakatattal valamint a cseh Onanizerrel. Legutóbb pedig magyar bandák közül a Csermanek Lakótelep alázott porig.

Kíváncsi vagyok, hogy milyen zenéket hallgatok szabadidőtökben: olyat, amilyet játszotok, vagy esetleg nyugisabb cuccokat?

Én személy szerint mind a kettőt, és még ezerfélét. A bandában mindenki zeneőrült, mindig találunk valami olyat, amire gyermekien tudunk gerjedni. Gida mindenféle ős-thrasht, punkot, sludge-ot meg Hendrixet hallgat, Tomi Prodigy-t meg Buried at Sea-t, Máté meg Cro-Magset. Én csak lassú és gyors zenéket hallgatok, középút nálam nincsen. Imádom az ambient/chillout cuccokat, állandóan ezeket vadászom a neten. És mind a négyünknek titkos, a színtéren vállalhatatlan vonzódása van a post-rockhoz.

És melyek a kedvenc bandáitok a mai hardcore/grindcore színtérről?

Nekem az örök kedvenc a Napalm Death és a Misery Index. A magyar bandák közül mindenki figyelmébe ajánlom a Gyalázatot, a Liberal Youth-t, a Human Errort, a Step On Itet és a Jacket. Hardcore vonalon talán a Paint It Blacket hallgattam a legtöbbet mostanában és a Hatebreed feldolgozáslemezét, valamint egy új békési HC banda, a Built for Life demóját.

Az új lemez dalszövegei – ahogy már megszokhattuk – az emberi kapcsolatok és a társadalom erodálódását, a lassú de biztos pusztulást mutatják be, ám eddig talán most a legerősebb a koncepció, melyet a booklet is hangsúlyoz. Kitől származnak a szövegek, és mennyire befolyásol benneteket az, hogy békésiek vagytok?

Nagyon befolyásol. Békés megye egy lehetetlen hely, mintha rajta se lenne a térképen. Szinte senki nem tud róla semmit. Ugyanazon elvégzett munkaáért itt fizetnek a legkevesebbet, körülbelül 50.000 Ft-tal kevesebbet, mint Budapesten. El lehet képzelni. Elképesztő, milyen települések vannak itt. Ha lejönnétek Vésztőre, meg nem mondanátok, hogy egy ilyen utolsó, lepukkant, alávaló helyről indult az Another Way. Munka nincsen, infrastruktúra nincsen, sok leszakadt településre stoppal járnak be dolgozni az emberek, mert még rendes tömegközlekedés sincs. Az elvándorlás ebben a megyében ölti a legnagyobb méreteket, tényleg mindenki elment már innen, akinek volt egy csepp esze. Amúgy itt található az elmúlt hónapok híreiben gyakran feltűnő Sarkad, valamint a MAMF fesztiválok révén elhíresült Köröstarcsa, és szerencsére az ország egyik legszebb városa, Gyula is. Békés városa amúgy jó, nagyon szeretjük. Kellemes és otthonos, ha lennének munkalehetőségek, én nagyon szeretnék itt élni. Megható errefelé a Körösök közelsége, a folyóvidék eszméletlenül gyönyörű.

A szövegeink nagy része természetesen összefüggésben van a hellyel, ahol élünk. Egyszerűen fiatal emberként úgy érezzük, megfojt ez a pusztulás és a kilátástalanság, ami itt van – és persze az, hogy előbb vagy utóbb, de ebbe bele kell tőrődnünk, mert minden ebbe az irányba húz. Én erről írtam az Otthon a világ végén című számot. Szerintem a magyar fiatalokat évek óta hihetetlen válságban vannak abban a tekintetben, hogy nem tudják kiélni a kreativitásukat, a szellemi kapacitásukat kénytelenek robotolós, lélekölő monotonitással bíró munkahelyeken elpazarolni, vagy otthon tengődni munkanélküliként. Egyszerűen senki sem veszi számba a fiatalok ambícióit és újító ötleteit. A Mocsár című dalunkat az egyik legnagyobb olvasmányélményem, Upton Sinclair ma már beszerezhetetlen, azonos című regénye ihlette. Ha valahol látjátok, csapjatok le rá, alapjaiban renget meg mindent, 1984-szintű mű! Az élet nem vész el című szám Máté munkája arról, hogy mekkorát lehet csalódni emberekben. A Tévhit Gida írása arról, mennyire természetesnek veszünk az életünkben dolgokat, miközben minden annyira törékeny, hogy el sem hisszük. A Butaság földjén az össze-vissza hadováló, minden szélirányhoz csapodó, megtéveszthető emberekről szól.

Az Another Way abszolút ‘Do it yourself’ módon működő banda, mégis igen igényesre sikerült mind az előző, mind a legújabb kiadványotok. Ez mekkora áldozatvállalást követel meg a banda tagjaitól? Milyen munkát űztök “civilben” az AW mellett?

Tomi, a gityósunk csinálja a borítókat, ő amúgy civilben formatervező és designer, tehát szerencsére van érzéke az ilyesmihez. Én tanárként és tolmácsként melózom, Gida igazi metalos, tehát a fémiparban dolgozik, Máté pedig épp állást keres.
Az áldozatvállalás érdekes kérdés, mert anyagilag úgy érzem, hogy sikerült kikerülnünk sok nagy buktatót. Mindig a legolcsóbb stúdiókban mentünk, ám maximálisan összepróbált nótákkal, így a feljátszás mindig megvolt egy nap alatt. A cuccokat főleg otthon kevertük ki, igyekeztünk mindig a legtöbbet kihozni a kis költségvetésből. A koncertezés sok időt elvesz, de én személy szerint imádok új helyekre utazni és fellépni, tehát egyáltalán nem bánom, hogy a hétvégéim ezzel telnek.

Az új lemez több dalában is felbukkan Vajsz Kornél, akit a Roncsiparból ismerhetünk. Honnan jött a vendészereplés ötlete?

Én nem voltam ott végig az énekfelvételeknél, Kornél részeinél sem, de úgy tudom, egyszerűen onnan jött az ötlet, hogy épp dolga volt volt a stúdióban, haha. Szerintem dobott még egyet a változatosságon a szereplése, meg amúgy is bírom a Roncsipart, sőt még játszottunk is velük koncerten, ami kissé valószínűtlennek tűnik, de mégis igaz.

Nemrég jelent meg a Fuck The Slow Shit Vol.1 néven egy válogatás európai hardcore/crust/grindcore bandák dalaival, melyen ti is szerepeltek. Mit gondolsz, az ilyen kiadványoknak mekkora létjogosultságuk van?

Ez egy nagy ötlet volt a Jack-es Levitől, ezúton is köszi neki! Ha okosan van megszerkesztve egy ilyen kiadvány, mint ez is, tehát nincs túlhúzva a játékidő, akkor az emberek meg is hallgatják és ez mindenképpen jó dolog. Szerencsére a netről is ingyenesen lekapható az egész cucc, szóval egy felesleges 20 percében mindenki lezúzathatja az agyát ezzel a koronggal.

És végül: mik a jövőbeli terveitek?

A jövő év végén szeretnénk kiadni egy új Another Way lemezt. Nagyjából három szám van eddig készen, szerintem gyilkos lesz. Aztán tervben van egy split lemez a győri Rosa Parks-al, remélem ezt is sikerül megvalósítani. Jó lenne minél többet koncertezni továbbra is, szívesen megyünk benzinpénzért, de akár ingyen is, bárhová. Október 9-én és 10-én is játszunk Budapesten egymás után a Pogo Locoban, az első napon csak feldolgozásokat nyomunk, lesznek kötelező és nagyon nem kötelező számok is köztük! Végre valahára ki lesz adva project zenekarunk, a cybergrind Dallas lemeze és tervben van egy másik próbálkozás, egy ambientes post-rockos zajongás felvétele is.