„Akkor is csak egy szaros punk lennék” – Fuseism-interjú és minikritika

Úgy tűnik, a Fuseism neve nem csak arra lesz garancia, hogy egy olyan korszakra „flasheljünk” vissza, amit át sem éltünk, hanem az állandó színvonal is hozzánő a nevükhöz, ahogy szépen sorban jönnek a kiadványok. Már a demokazetta is nagyon ígéretes volt, aztán a hesdeadjim EP, mint első teljesértékű kiadvány, mindent vitt, és nem adja ennél alább a Keep Movin’ sem. Továbbra is felváltva ugranak be a dalokról a korai Hüsker Dü (gitárjáték és ének) és a Revolution Summer előadói (dallamvilág), és az, hogy emellé még baromi slágeres is az egész, már igazán azért kiáltana, hogy az állítólag undergroundból táplálkozó 2-es királyi rádió is felfedezze őket, hiszen a Believers of Fuseismban ott van minden az emelkedő punkpulzustól kezdve a Kőbányait tartó kezek lendüléséig. Sőt, még ennél is több, hiszen ahogy a stílusjegyeikhez való hűség mellett egyre jobb slágereket írnak, úgy válnak egyre kisebb Rites of Spring-előismerettel is élvezhetővé, dúdolhatóvá az embereknek. Úgy tűnik, hogy hiába a punk értékek és attitűd, az igényesség, az alapos zenei előismeretek/hatások és a kiváló dallamérzék mind szükségesek ahhoz, hogy egy zenekar egyszerre tudjon bennmaradni a punkban és kinőni abból – a Fuseismban pedig ezek mind megvannak. 9/10

Előttetek nem igazán játszottak ilyen zenét itthon. Honnan jöttek az inspirációk?

Hát ma már inspirációt szerezni úgy érzem, nem nehéz – úgy értem, ott az Internet, rengeteg forrásból szerezhet be az ember olyan zenéket, amikre régebben például még esélye sem volt. Bár itt adott az is, hogy ezáltal, ha az ember nem tudja, mit akar, nehezebb értékes gyémántokra találni, nekünk ez valahogy adott volt, legalább is Ricsivel mindenképpen, de úgy érzem, a többiekkel is. Mint sok ’90 előtt született gyereket, minket is a másolt kazik és CD-k inspiráltak legelsősorban, amit innen-onnan szereztünk meg, én és Ricsi leginkább gördeszkás közegből: NOFX, Fugazi, Sonic Youth, stb. Persze akkoriban még nagyon fiatalok voltunk, így talán ezt sem nevezhetném meg hiteles forrásnak, ami a Fuseism zenéjét illeti. Legkorrektebb talán, ha maradunk az Internetnél. Tukkó és/vagy “deszkás” punkkal kezdtünk, de mindig is nyitottak voltunk mindenre, így jött az egész magától. Megfelelő zenésztársakat nehéz találni, mert fontos, hogy zeneileg is együtt tudjunk működni, de az is, hogy emberileg szeressük a másikat. Ez most béna szöveg, de szeretet nélkül ez nem mehet hosszabb távon.

Kik a konkrét hatásaitok? Akiket mindenki egyformán szeret a csapatban.

Klasszikusokat mindenki szeret: Dead Kennedys, One Last Wish, Embrace, Hüsker Dü, The Hated, Sonic Youth, Dag Nasty, stb.

Mi a koncepció a Fuseism név mögött?

Elsőnek semmi koncepció nem volt, csak kerestünk egy olyan nevet, amilyen még nincs. Rájöttünk, ehhez nekünk kell kitalálni valamit, aztán egy este jött az ötlet, hogy igazából mi mind az öten más hatásokkal és más kedvencekkel jöttünk, mégis képesek voltunk közösen valami tök jót, vagy legalább is olyat alkotni, ami nekünk nagyon tetszik. Ha úgy nézzük, több egymástól független dolog fúziójaként jött létre a banda. Endrét talán mondhatjuk klasszikusabb zenésznek, ő zongorázott, de az első komolyabb bandája a Fuseism és a Wormkids, Zsolt régóta zenélget együtt Ricsivel, de az utóbbi években inkább indie/pop közegben mozgott, Matyi a balatoni ex-öcsi-hardcore király, Ricsi a csepeli szuburbia titkos nindzsája, én meg csak egy hülye punk vagyok. Ha így nézzük, sok közünk nincs a másikhoz, mégis egymásra találtunk, és csináljuk, ami tetszik nekünk. Így hát a névvel együtt megalapítottuk ezt az új izmust, a Fuseismet. Persze ez csak belemagyarázás, de látok benne értelmet.

A hesdeadjim címe miatt muszáj megkérdeznem: ki a trekkie a csapatban?

A gitárosunk, Ricsi. Neki van vulcani műfüle és TOS-ből való egyenruhája is, talán kutatótiszti, haha. Utána következem én a sorban, majd Zsolt, Endre és végül Matyi. Szerintem Matyi nem is tudja, ki az a Jim, viszont ő a Balaton partján lakik, nyilván akkor engem sem érdekelnének ilyen dolgok.

Nagyrészt a punk színtéren mozogtok. Mi tesz ma valakit punkká?

Ezt több szempontból is nézhetjük, mi inkább zenéhet állunk úgy, ahogy azt egy punknak kéne tennie szerintem. Próbálunk kilépni a klisékből, mégis meríteni a régi gyökerekből, törekedni a saját véleményünk megalapozására és hangoztatására, továbbá ami a legfontosabb szerintem, hogy legyen az egész annyira őszinte, amennyire csak lehet, és ez által nyerjen hitelt az emberekben. Hogy ezek a srácok nem csak kiállnak és zenélnek, mert gitárral több pinát lehet megfogni, hanem azért, mert konkrét elképzeléseik és érzéseik vannak a világról, és ezt szeretnék valamilyen formában közvetíteni. Valaki fest, más fanzine-t ír, mi így közösen zenekart csinálunk. Nem tudom, ez kell-e ahhoz, hogy valakit ma punkként lehessen definiálni, de az én punkomnak ez már jó kezdésnek.

Szerinted mi az, amiben leginkább különbözik az itthoni és az amerikai punk szcéna?

Ha zeneileg nézzük, szerintem nem sokban. Persze nálunk sokkal több az egyéni ötlet és próbálkozás, lásd akár a Csermanek Lakótelepet, vagy a PFA-t. Nyilván mindenki máshonnan merít, de mára már elmúlt szerintem a 90-es évekre jellemző béna, inkább tarajos rockereknek nevezett időszak, akiknek minden mindegy volt. Oda akarok ezzel kilyukadni, hogy a zenészek már tényleg a megfelelő hozzáállással állnak ehhez az egészhez. Aki meg nem, az úgy is lebukik, a mai punkban nehéz hazudni. Lásd “West Balkan” Wacakot, nagy punkként kezdte, nyomta a szépet mindenkinek, nem is lett belőle semmi. Meg hát ő is látta, hogy ebből nem lesz pénz, na de erre ne térjünk ki, lerágott csont, és a fasznak hiányzik. Ugyanúgy kevés ember jár le koncertekre, mint Amerikában, mégis ez a mag ez úgy érzem, eléggé beássa magát a punkba, és ez tök jó. Például a Sofa King Viktor által megnevezett “defekt színtér” alakulásait is érdekes nézni, még ha néha kiábrándító is tud lenni, ez az egyik legígéretesebb dolog itthon számomra, remélem nem vész el az egésznek a kreatív oldala és fullad be.
Nyilván Amerikában azért sok minden máshogy van, nem csak underground szinten, de ha nem baj, az Epitaph-féle punkot most hanyagolnám, pedig arról is lehetne beszélgetni, de inkább ne, mert teljesen feleslegesnek érzem. Amit még itthon fejleszteni kéne, az a disztrózási lehetőségek, és persze mindig jobb lenne, ha több ’zine lenne. Vagy teszem azt, lenne egy “magyar maximumrocknroll”.

Összességében szerinted hogy hatott az internet térnyerése a punkra?

Nincs olyan dolog a világon, amire ne hatott volna így vagy úgy az Internet. Nyilván vannak pozitív és negatív oldala is ennek. Negatív, hogy az emberek elkényelmesedtek, továbbá hogy túl nagy a kínálat. Ha nem ismernék senkit se, nem is tudom, hogy a punknak melyik szegletével kéne kezdenem a megismerkedést. Szerencsére vannak nagyon jó letöltő blogok, már magyarok is, mint az Ultra Rock Agency vagy a One Chord Wonders, melyek remek iránytűként szolgálhatnak még azoknak is, akik esetleg már úgy érzik, megtalálták már azt, amit szeretnek ebben az elkényelmesedett világban. Na tessék, máris átestem a pozitív dolgok felsorolásába! Szerintem az Internet nagyon jó dolog, de kétélű fegyver, ezért mindig okosan és figyelmesen kell használni, akkor abból sosem lesz (akkora) baj. Igazából tényleg ezt tudom nagy bajként felhozni, hogy túl gyorsan és túl sok információt kell mostanában feldolgozni az embernek, én nagyon nehezen tudom tartani a tempót, és így igazából elveszik a minőségi zenehallgatás. Én emlékszek még arra az időkre, mikor volt egy NOFX másolt kazettám, és mivel mellette alig volt másom, szinte csak azt hallgattam orrba-szájba 13 évesen. Szövegeket talán még most is tudnám idézni a Punk in Drublic-ról. Ma ez már nincs igazán, bár én bevallom, gyakorlom ezt továbbra is a kedvenceimmel. Néha nagyon nehéz lemondanom róluk, most is az egyik The Shivering lemez megy, pedig ma már szerintem hallgattam 20-szor is.
Na de hogy hozzak pozitív példákat is még, sokkal könnyebb és olcsóbb ma koncerteket hírdetni és turnékat szervezni. Nem kell távolsági hívásokat csinálni, drágán levelezni, stb. Persze annak is megvan a romantikája, mikor külföldre küldesz mixtape kazikat egy kézzel írt levéllel karöltve, de ma már nem mindenkinek van erre ideje, sajnos nekem se.

Játszottatok a Supertouch előtt. Mennyire volt idegen számotokra az a közeg?

Semennyire. Inkább más korosztály volt, nagyobb részt egy idősebb generáció volt ott, akik számára mi inkább vagyunk kívülállók, vagy nem is tudom, ezt azért ennyire leegyszerűsíteni butaság lenne, de komolyabb filozófiai mélységekbe is belemenni értelmetlen. Számomra nem volt ismeretlen és idegen sem, bár csak 2004 óta zenélek ebben a hardcore/punk közegben, szerintem azért mindenki otthonosan érezte magát a színpadon. Vagyis a színpadon lehet, hogy nem, számunkra még mindig kicsit nagy ez a fajta színpad, hisz pincékhez, alagsorokhoz és kisebb klubokhoz vagyunk szokva. Az ott lévők nagy része nem minket várt, szóval nem is tököltünk sokat szerintem az egésszel, kezdtünk, amint tudtunk és csá, mentünk is le, bár mindig ez a gyakorlat. Az mondjuk jól esett, hogy az afterpartyn Mark Ryan megdicsért minket, bár ez lehet, csak a jófejsége miatt történt meg.

A rátok hatással lévő bandák egy része a színterén kívül is sikeres volt. Ti is törekedtek erre?

Igazából az egyetlen törekvésünk jelenleg, hogy elmenjünk valamikor turnézni a Young Arsenallal, haha. Ennél hosszabb távú tervekről nem tudok, és szerintem nincs is. Csináljuk a dolgunkat, ha ez több embernek is tetszik vagy másnak is előadhatjuk őket, az nyílván jó. Nemrég egy “hipster” bulin játszottunk, ami számomra új élmény volt, de ennyi és nem több. Nem hiszem, hogy tudunk változtatni magunkon, még akkor se, ha hirtelen jönne a Matador és felajánlana egy szerződést. Akkor is csak egy szaros punk lennék, nem több. Mondjuk valahol biztos vicces lenne, de ezek olyan dolgok, hogy egyszerűen nem érdekelnek minket, nincsenek terveink, mert a Fuseism nem a tervezésről szól, hanem a közös alkotásról.

Szóval egy kisebb/nagyobb külföldi kiadó ajánlatára nemet mondanátok?

Tettem ilyenre utalást? Hú, remélem nem fogalmazok nagyon félreérthetően, haha. Egyáltalán nem mondanánk nemet, sőt, én tökre örülnék, ha kiadna minket valaki bakeliten. Elsősorban punk, vagy aközeli kiadókra gondolok, azokban etikailag nehéz csalódni. Persze nem zárkózok el más ajánlatoktól sem, meg hát nyílván nem csak az én véleményem számít a zenekarban, hanem mindenkié. Nálunk ilyen demokrácia és anarcho-akármi közti dolog müködik, ami igazából csak annyiban merül ki, hogy minden dolgot megbeszélünk levélben, és bárki bojkottálhat bármit, ami nem tetszik neki, szerintem ez így fair, nem?

És ha mondjuk az MR2 játszani akarná az Avoidot, vagy az Emil Kraepelin Story-t, mit lépnétek?

Hát  ha játszani akarják, hajrá, bár az Emil eléggé gyér minőségű, már ami az éneket illeti. Zeneileg szerintem teljesen jó, zajos és nyers, de az ének a technikai problémák miatt sajnos olyan lett, amilyen. De ezek szerintem nagyon kajabálósak lennének nekik, persze ha ennyire akarnák, akkor hajrá, túlságosan nem érdekelne. Pénzt nem tudnánk belőle csinálni, creative common licens van rajta, ráadásul olyan, ami nem tiltja meg a sugárzást, szóval még meg sem kéne elvileg kérdezni minket, persze attól még illene. Artisjust kerüljük, ha lehet.

Utóbbi dalban direkt bukkan fel a Don’t Want to Know If You’re Lonely egyik témája?

Véletlen, de mikor már felvettük, akkor már mindegy volt igazából. Meg amit Ricsi rájátszik arra az alapra, azért mássá teszi, illetve maga a dal felépítés is szerintem.

Ehhez készült a klip is, miért pont Kurt Kren avantgárd/kísérleti filmjeiből válogattál hozzá jeleneteket?

Teljesen véletlen. Random super 8-as felvételeket kerestem egy félbehagyott klipes projektemhez, és azt hiszem, beírtam azt viccből, hogy „punk super 8” vagy ilyesmi, és kiadta Kurt Sentimental Punk című filmjét a kereső. Utánanéztem a többi munkásságának, tetszett nagyon, aztán azt hiszem vizsgaidőszakban összevágtam a „klipet”. Hát olyan is lett, ráadásul egy olyan vágó programmal csináltam, aminek csak a kipróbálható verziója volt nálam (amit amúgy nem is ismertem).

Végül néhány személyesebb kérdés. A tavalyi albumok közül mi pörgött a legtöbbet?”

Magyarok közül a nem is annyira magyar, hanem szerbiai Spark és a győri Rosa Parks. Mindkét zenekar új lemeze zseniális számomra minden szempontból, csak ajánlani tudom őket. Külföldiek közül nem is tudom, ennyire célirányosan nem szoktam zenét hallgatni, hogy „direkt ideit”. De az biztos, hogy az egyik legnagyobb hatást az End Of A Year – You Are Beneath Me tette rám. Ennyire őszinte zenét én még nem hallottam, akárcsak a koncertjük. A szőr is feláll a hátamon, gyönyörű.

Már jópár éve a budapesti undergroundban mozogsz. Mi az, amin elsőként kéne változtatni benne?

Annyira rég azért nem, haha. Pár éve lakok csak Budapesten, előtte Salgótarjánban próbáltam életet lehelni a hardcore/punkba. De hogy a kérdésre válaszoljak, hát nem tudom. Nem szeretek nagyon belemenni ilyenekbe, a dolgok folynak a természetes medrükben úgy, ahogy. Jó lenne több elhivatott arcot látni koncerten, több lányt is. Külföldön kb fele-fele a nemek közti arány, itthon viszont kb. 90-10%. Jó lenne, ha koncertek alatt vagy közt kötetlen beszélgetések lennének a zenekarral mondjuk, kicsit aktuálisabb dalokat írnának a bandák, meg úgy alapvetően aktívabban venné ki mindenki a részét a világ dolgaiból. Jelentsen ez bármit is. Mindezek ellenére nem változtatnék semmit se, ezek is csak ilyen „jó lenne ha” dolgok, minden majd alakul úgy, ahogy. Ami számomra fontos, azzal foglalkozok, szerintem ezzel így van mindenki más is, pláne punkon belül, ebből kiindulva, túlságosan rossz irányba csak nem fognak menni a dolgok, nem?

Végül pedig mesélnél a Kids Like Us Records-ról?

Egy jó és pénzrabló hobbi, haha. Nem igen tudok róla mit mondani, baráti zenekarokat szoktam néha kisegíteni, de ma már nem nagyon van szerepe, pár évvel ezelőtt nagy rejtély övezte, hogy „vajon hogy kell kiadni egy lemezt”, ma már igazából ezt bárki meg tudja csinálni, sokkal inkább a forrásaim megosztásával szoktam segíteni az embereket. Pl a legutóbbi Libido Wins turné lemez beszerzésében is segédkeztem. Sajnos egyre kevesebb pénzem van az egészre, legutóbbi kiadván a Young Arsenal / Puszta split lemez és a Young Arsenal kazetta volt. Nem is igazán tudom, hogy mi és mikor lesz új kiadvány.

A képeket Slabéczi Tamásnak köszönjük!