A felszabadultság egyszerre ajándék és veszélyelem - Red Swamp-klippremier interjúval

Idén tavasszal jelent meg a Red Swamp negyedik nagylemeze, a Peace and Hate, amivel a budapesti banda egyre messzebb távolodik a korábban egész könnyen rájuk süthető stoner metal bélyegzőtől - nem is véletlen, hogy ők sem ennek, hanem inkább smoker metalnak nevezik magukat, ami tulajdonképpen semmit és bármit is jelenthet.

A kvartett májusban a Dürer Kert kistermében mutatta be az új lemezt, a buli felvételeiből pedig egy klipet is összevágtak a Cowards című számhoz, ez itt most debütál a NuSkullon. A premier mellé pár aktuális kérdést is intéztünk a zenekar felé, úgyhogy nem is rizsázok itt tovább, megteszi helyettem Kovács Greg énekes, aki állítólag remekül szórakozott a válaszok megírása közben, és hát az egészet végigolvasni is felér egy külön kis élménnyel.

Hogyan íródott és állt össze a Peace and Hate album? Mekkora hatással volt az alkotásra a többszöri doboscsere?

Folyamatosan jöttek az új ötletek a Time to Die óta, kb. 12 teljes dalt írtunk összesen és még 5-6 témával dolgoztunk. Eredetileg korábbi megjelenést terveztünk, de ahogy álltak össze a dalok, mindig jöttek az újabb ötletek és témák. [Farkas] Zsombival írtuk a legtöbb dalt, de [Czomba] Zénóval raktuk össze a címadót, és a Takarodó - Utolér magyar páros már Máté keze alatt kapott végleges formát - alkotás szempontjából ezek nem voltak nehéz esetek (kivéve a most megjelenő Stonercore… ja, nem, Judge… végül Cowards című, önmagát egyáltalán nem könnyen adó szerzemény). Mindenkivel jól tudtunk haladni, viszont a változások a zenekari jövőképet tekintve elnyújtották a haladást és az album véglegesítését. A lemezen lévő dalok közül csak a Cowards és az Utolér nem szólalt meg koncerten azelőtt, hogy megjelent volna a Peace and Hate.

A Born to Bleed viszonylag gyorsan összeállt, miután Laci [Csóka Laci, gitár - a szerk.] csatlakozott ‘22 nyarán és nagyon fontos volt abból a szempontból, hogy iránytűként funkcionáljon mind hangzásban, mind dalszerzésben a mostani anyag dalaihoz. Az énekfelvételekkel sem siettem el a dolgokat - amikor egy-egy nóta már úgy állt élőben, hogy jobban éreztem, amit csinálni szeretnék, onnantól rögzítettem stúdióban, ráadásul az otthoniban. Ott nincs óradíj és nagyon sok időt el lehet baszni büntetlenül a különböző szavak megfelelő kiejtésének kislilabizálásával (mondd ki egymás után háromszor), a szótagszámok deriválásával és a kellő mértékben torzított verzék tökéletesítésnek hitt belegabalyodásával. Mindezek után is csak azt hallom most, hogy mit csinálnék másképp, úgyhogy tulajdonképpen kimondhatjuk, hogy megérte a befektetett energia és idő.

Túl fogja élni a tavaszi rendszerváltást a műsorban a Takarodó? Okozott ez bennetek bármi dilemmát vagy kognitív disszonanciát? 

Én úgy gondolok rá, mint egy korlenyomatra, ami már a történelem része, de a lemezbemutatón roppant vicces módon átkereszteltük Bizakodóra. Szerintem ezek után is funkcionálhat amolyan emlékeztetőként arra vonatkozóan, hogy hol húzzuk meg azt a bizonyos határt és hogy ne engedjünk soha senki/semmi mást a fejünkre nőni, hogy álljunk ki önmagunkért és vállaljunk felelősséget a környezetünkért. Így talán ami most elkezdődött, az egy valós (minimum 30 évet késett) társadalmi változás lesz és nem csak egy kormányváltás volt. Erre utal az Utolér is, szerintem irtó mély dolog, hogy mindkét magyar dalunk értelmezhető közéleti kontextusban is, teljesen meglepődöm magunkon néha. Ráadásul közönség részről a Takarodó elfoglalta a rangos “koncert leghangosabban kiabált refrénje” elismerést, úgyhogy amíg ekkora ugrálás lesz rá, addig tuti elővesszük… a dalt. De ha ezentúl a Tiszassippi lesz a "politikai trekk", az se baj.

A lemezről miért pont ehhez a számhoz készült klip és miért pont koncertes? 

Mivel ez a trekk lett a legkésőbb kész, így mindenkinek újdonságnak hat bandán belül (értsd: ezt unjuk a legkevésbé és még kihívás egyáltalán eljátszani)... és ez tetszik pillanatnyilag a legjobban Zsuzsinak (Gazsi Máté, 29; dobos, friss apuka). Azért koncertes videó, mert szeretünk alkalmat találni arra, hogy megörökítsük a nagyobb mérföldköveinket (a klip a P+H lemezbemutatón készült a Dürerben, az aranykezű operatőrünk, Horváth Ricsi által - isten áldja rugalmas kis testét), és megmutassuk a barátainknak 10 év múlva, hogy már régen is öregek voltak. Ráadásul így nem kell szarakodni a helyszínkereséssel, nem kell bíbelődni a történettel, nem kell agyalni, hogy mi legyen rajtunk, nem kell kellemetlenül merengő arcot vágni egy szakadt kanapén a dohányzóban. Továbbá, remélhetőleg, valamit átad az élő koncertjeinken felszabaduló energiákból, ami a zenekari kiajánlónk szerint “bombasztikus” és “Sting fénykorát idézi”.

Ennyi év után van bennetek lámpaláz vagy extra drukk, ha ott a tudat, hogy az adott buli fel lesz véve? 

Nekem csak utólag jut eszembe, amikor megkapom a klipet, hogy “jé, tényleg, megkértük a Ricsit, hogy vegye fel”. Mivel a barátainknak és a barátainkként számon tartott rajongóinknak játszunk, egyáltalán nincs bennünk drukk, hiszen simán megbocsátják, ha elbaszunk valamit koncert közben… ha egyáltalán észreveszik. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezek tét nélküli meccsek, azt viszont igen, hogy könnyebb ilyen jó társaságban arra koncentrálni, hogy az ember jól érezze magát és ezt megpróbálja a megfelelő formában és intenzitásban átragasztani a közönségre is. A felszabadultság egyszerre ajándék és veszélyelem is, amolyan önmaga farkába harapó kígyó - meg kell találni a határt, ahol nem esel át a ló túoldalára. Ahol még elviselik, sőt, élvezik is néha a kedves emberek, hogy tulajdonképpen a jó ízlés küszöbét súroló hangokat adsz ki, hangosan csörömpölsz és hülye pofákat vágva keménykedsz a színpadon, reflektorfényben.

Újabban szokásotok a düreres buliknak videós mementót állítani, a tavalyi 10. szülinapról is volt, a Monolit fesztiválról is lesz? 

Nem, mert a Monolit Fesztivál nem rólunk szól igazán, hanem a kibaszott menő nemzetközi fellépőkről, akikkel így egy plakáton lehetünk és egy levegőt szívhatunk, valamint akiket az “Artist” feliratos karszalagunkkal ingyen nézhetünk meg. Nekünk már az hatalmas megtiszteltetés, hogy az átszereléseik alatti aláfestő zenét szolgáltatjuk, ezt a szerepet szívvel-lélekkel, 107,23%-os odaadással fogjuk teljesíteni. Remélhetőleg így lesz alkalmunk meggyőzni azokat az arcokat, akik még nem voltak vagy nem járnak Szvamp-bulikba, hogy a nagyobb neveken túl is érdemes benézni a Dürerbe évente párszor. - Ide majd fogalmazz bele egy frappáns mondatot, hogy milyen király és kihagyhatatlan a magyar metál underground: riszpekt, unity! - Persze, ha ott lesz majd bárki a bulin, akkor vegyen fel légyszi a telefonjával és tageljen be minket mindenhol (@redswampband), hadd váljunk mi is az algoritmus részévé, ha csak 24 órára is. Nem vagyunk mi Tool vagy APC, hogy szekta módra megigényeljük a teljes figyelmeteket, annak is örülünk, ha jól érzitek magatokat és ezt évente párszor együtt csinálhatjuk. Úgyhogy a mementókészítés felelőssége ezúttal a közönség kezeiben lesz, biztos sok olyan videó készül majd, amivel bővíthetjük a TikTokon a tinédzser korú rajongóink számát: ez az a felület, ahol a legtöbb cringe, delulu, skibidi auramaxxxing tartalmat osztjuk meg. No cap.

Mi várható még idén tőletek? 

Már elkezdtünk új témákon dolgozni és úgy tervezzük, hogy nem tart majd 4 évig a következő lemez megjelenése, viszont légyszi ne kérjétek számon, ha mégis így lesz. Jelenleg a “Szvamp” című, csak magyar dalokat tartalmazó kislemez (ami által nyilvánvalóvá válik, hogy hogyan kell helyesen kiejteni a banda nevét) és egy 19 és fél tételes progresszív konceptlemez között vacillálunk a jövő anyagait tekintve.

Ami biztos, az az, hogy szeptemberben újra visszatérünk a Dürerbe (második otthonunkba) és végigmegyünk a Tiszassippi lemezen (igen, a borzasztó "Win" című szerzemény is lesz), mert idén 10 éve, hogy megjelent és már alig emlékszünk, hogyan kell játszani a dalokat. Csak annyi tuti, hogy mindegyik C-n kezdődik. Ráadásul alapító gitrosunkkal, Bereczki Zolival kiegészülve, aki végigtolja velünk a dolgot, tehát újra két gitáros felállással megy majd le az album, csipetnyi variákkal, újdonságokkal. Volt ilyesmire némi igény rajongói oldalról, illetve minden alkalmat megragadunk, hogy különleges alkalmakra húzzuk fel a bulikat és ne csak ugyanazt a 12 dalt pörgessük egy évig élőben. Gyertek minél többen oda is, hogy megünnepeljük azt, hogy 11 éve a felszín közelében tudtuk tartani magunkat.

Előbb viszont a Monolit Fesztiválon csekkoljátok a bulit, ha jót akartok magatoknak, mert kurva erős, aktuális és kihagyhatatlan az idei lineup! A második napon (július 24-én) 8 órától pedig ne hagyjátok ki a magyar underground metal szcéna egyik változóan tündöklő csillagát, akiknek minden bizonnyal bombasztikus fellépése lesz, ami Sting fénykorát idézi majd.

Ez meg itt a teljes idei album, ha eddig kimaradt volna:

Fotó: Ungor Richárd