Your Demise: 2006 – 2014!

Ha a Your Demise neve felmerült, a hullámok bizony minden alkalommal összecsaptak, hiszen a rajongók és azok, akik a csapat körül kialakult hype-ot nehezen tűrték meg, rendszeresen egymásnak estek és heves szópárbajok alakultak ki. Nevüket azonban ettől függetlenül sokan ismerték, hiszen fennállásuk alatt négy nagylemezt is megjelentettek és a George Noble énekessel felvett anyagaik kapcsán még a közönség is egységesen a reménység szót használta a srácok neve hallatán. Azt követően az Ed McRae nevével fémjelezett két nagylemez már nem hozott osztatlan sikert, azonban a nevük már olyannyira jól csengett, hogy mindenki ismerte őket, aki kicsit is képben volt a modern csapatokkal. 2011-ben az Enter Shikari előzenekaraként hazánkba is ellátogattak, azt követően kiadták a tényleg különösen ambivalens érzelmeket kiváltó The Golden Age lemezt, majd alig pár hete megjelent a Cold Chillin’ EP is, amely igyekezte visszahozni a zenekar erőszakosabb énjét. Különösen ennek függvényében mindenkit váratlanul ért, hogy a mai nap folyamán bejelentették feloszlásukat, ami 2014 márciusában lesz csak hivatalos. Miért csak akkor? Azért mert a zenekar szeretné bepótolni az elmaradt koncertjeit és szeretne elköszönni a rajongóitól egy búcsúturné keretein belül, mely idén októbertől indulna. A csapat részletesebben elmondja az okokat az alábbi videóközleményben, ami a humort sem mellőzi.