Vision of Disorder: az átkozott átkozott marad

Az új Terrorizer-lapszámban olvasható Vision of Disorder-interjúban az énekes Tim Williams bejelentette, hogy az újjáalakult zenekar visszatérő nagylemeze a The Cursed Remain Cursed címet fogja viselni. „Ez a lemez igazi VOD lesz, de mind felnőttünk zenészként és személyként egyaránt a legutóbbi albumot követően. Ez igen nagy különbség. Lesznek olyan dalok, mint például a Blood Red Sun, amelyek a leginkább előremutató, progresszív dolgok, amiket valaha csináltunk, miközben mindez teljesen ördögi marad, holott olyan dühös számokra is számíthattok, mint a Hard Times és a Loveless. A dalszövegek elég sötét helyről jönnek, belemerülve egy ember saját poklának mélyébe, miközben ki kell abból kavarodnia, és emellett politikai cuccok is lesznek. Hosszú idő után ez volt az első alkalom, amikor jó érzéssel nyúltunk ehhez a témához.” A lemezhez az első videoklip már elvileg rögzítve is lett: ez a Set To Fail című új dalhoz fog megjelenni, míg a szóban forgó nagylemez producere Will Putney (Shadows Fall, Suicide Silence) volt, a keverést pedig Cameron Webb (Motorhead, Social Distortion) vállalta magára. A The Cursed Remain Cursed a Candlelight gondozásában fog megjelenni az év második felében.