Újra összeállt a My Chemical Romance

A 2013-ban feloszlott My Chemical Romance Halloween alkalmából megcsinálta az év egyik legváratlanabb zenei hírét azáltal, hogy a közösségi oldalain bejelentette az újjáalakulását és egy koncertet is.

Annak ellenére, hogy februárban Gerard Way énekes még kizártnak tartotta az összeállást, tavasszal a Jonas Brothers Joe Jonasa már olyanokat állított, hogy a saját bandája mellett próbál a My Chemical Romance, pedig ő azt hitte, hogy már rég feloszlottak. Több sejtelmes hír és interjú után a zenekar titokzatos sztorikkal kezdte a kedélyek borzolását, posztoltak négy különböző logót és a „Clarity, Sacrifice, Courage, Devotion” szavakat, majd a zenekar nevének kezdőbetűiből összerakott képpel folytatták. Ma estére pedig végre konkrétumot is kaptunk: a történet most úgy áll, hogy a MySpace-korszak emóbajnokai december 20-án újra koncerteznek Los Angelesben, a Shrine Expo Hallban (ahol egyébként nyáron a The Ghost Inside is tartotta a visszatérő buliját).

Tehát hét év után újra együtt zenélnek a színpadon a srácok – most már csak azt reméljük, hogy nem állnak meg egy koncertnél. (Biztos, hogy nem fognak.)