Új dalt osztott meg a Hacktivist

A brit Hacktivistről már korábban is lelkendeztünk, és az eddig egyetlen EP-t kiadó banda továbbra is azt igazolja, hogy rászolgálnak a djent szerelmeseinek figyelmére. Ezt igazolja a srácok ma megosztott friss dala, az Elevate is, ami egyből egy videóval debütált, valamint az alábbi linkről ingyenesen letölthetővé is vált: a dal hivatott felvezetni a srácok Enter Shikarival közös brit turnéját, ami holnap indul útnak a szigetországban, és már az egyes állomások közel fele teltházasnak ígérkezik. A tervek szerint a banda idén jelentkezik majd bemutatkozó nagylemezével is, amin az alább hallható dal jó eséllyel szerepelni is fog: a dal érdekessége, hogy a produceri teendőket teljes egészében a zenekar vállalta magára, külső segítséghez nem folyamodtak, a végeredmény pedig így is több, mint meggyőző lett, de erről te is megbizonyosodhatsz:

httpvh://www.youtube.com/watch?v=jFUizeNi7SI